Evelinre teljesen váratlan pillanatokban törtek rá a furcsa érzések: elöntötte a meleg, leverte a víz, az arcát pír borította. Volt, hogy néhány perc után mindez elmúlt, de már olyan is előfordult, hogy fél óráig is eltartott. Egy ilyen alkalommal éppen a villamoson utazott, amikor felfigyelt rá, hogy két nő összesúg mögötte. Egy fél mondatot még sikerült is elkapnia a párbeszédből: Egy kicsit sok lett az a pirosító. Pirosító?! Hiszen nem is sminkel. Ezt követően többször azon kapta magát, hogy amikor érezni kezdi az előjeleket, és olyan helyen van, berohan a mosdóba, hogy ne lássák. Ilyenkor a megnyitott csap alá tartotta a csuklóját, egy kis hideg vízzel megpaskolta az arcát, és hagyta, hogy lassan csituló légzése ritmusában a levegő ki- és beáramoljon a tüdejébe.
A rendszertelen izzadástól, állandóan büdösnek érezte magát, ezért néha vadászkutyaként szaglászott körbe, amikor senki nem figyelt – legalábbis remélte, hogy ilyenkor nem látják. Idővel a migrénje is felerősödött. Korábban elég volt egy fájdalomcsillapító és pár óra alatt elmúlt, mostanában azonban, figyelmet követelt magának. Önálló életet élt. Kalapácsként dörömbölt a fejében, és volt, hogy fél napokra is kiütötte. Lüktetett és nem tágított, szinte követelte a gyógyszert. Legutóbb elbeszélgetett vele: Nem kapsz többet, kizárt, hogy egy nap két fájdalomcsillapítónál többet vegyek be miattad. Jól kiszúrt vele, cserébe három teljes napig élvezhette a társaságát. A tünetek megkoronázásaként a havi vérzése is rendszertelenné vált, pedig az elején még menetrendszerűen jött, mint a német vonatok.

Három-négy hónap szenvedés után belátta, hogy a helyzet magától nem fog megoldódni. Orvosi segítségre lesz szüksége. A nőgyógyász, akihez korábban járt, elköltözött, ezért új szakembert kellett keresnie, de a kálváriája csak ezután kezdődött. Az első orvos, akihez elment, nem tudott rajta segíteni – mint mondta, nem ez a szakterülete – és azt javasolta, hogy forduljon egy olyan kollégához, aki nemcsak nőgyógyász, hanem a szervezet hormonháztartásának a zavaraival is foglalkozik. Evelin egy kicsit csalódott volt, mert azt remélte, hogy hamar megoldódnak a dolgok, de túl szép lett volna. Sebaj. Legalább az irány megvolt. Aztán jött a második, majd a harmadik orvos, mindkettő endokrinológus, legalábbis erről volt papírjuk. Hogy szakmailag értettek-e hozzá?! Ebben a fiatal nő már erősen kételkedett. Ők is elvégeztettek pár vizsgálatot – persze nem ugyanazokat –, nézegették az eredményeket, és vakargatták a fejüket. Hinni, egyik sem hitt neki. Nem vették komolyan: Kizárt, hogy ilyen tüneteket érezzen! Olyan fiatal még, egyszerűen képtelenség! Egyébként meg nyár van, meleg van, ez ilyenkor természetes – mondták. Egy frászt természetes! Hőhullámai vannak, az ég szerelmére! És nem csak nyáron. Huszonnyolc évesen ez minden, csak nem természetes. A hónapok viszont egyre teltek, de a tünetei nem szűntek meg. Már a férjétől is kezdett eltávolodni. Néha napokig alig beszéltek egymással. Evelinnek az egyik pillanatban jó kedve volt, a másikban sírni szeretett volna. Ilyenkor jobbnak látta, ha inkább hallgat, mert nem szerette volna Pétert megbántani. Ha ebben az ingadozó hangulatban mégis odaszólt a férfihez, abban nem volt köszönet, ráadásul semmiségek miatt piszkálta: Miért tetted az útba a széket? A kávé helye a másik polcon van! Mondtam már, hogy nem érdekel ez a film! Értsd már meg, hogy nem megyek el veled színházba! A sokadig ilyen alkalom után ráébredt, hogy kezd elsárkányosodni. Muszáj találnia egy olyan orvost, aki tudja, hogy mit beszél, aki segít megtalálni a válaszokat a kérdéseire.

Végül regisztrált egy internetes fórumra. Mi baj lehet belőle?! A „nőgyógyászt keresek” csoportban több hozzászólásban is visszatért egy név: dr. Rác Béla. A legtöbben nagyon elégedettek voltak vele, méltatták a szakmai hozzáértését, a segítőkészségét és az empátiáját. A hozzászólók között még olyan is akadt, aki szívesen összegyűrte volna vele a lepedőt. Evelint azonban jobban érdekelték a doktor úr szakmai sikerei, ezért döntésre jutott. Nincs más hátra, mint előre!
A rendelő egy négyemeletes társasház belső udvaráról nyílt. A földszinti tágas és világos váróteremet modern stílusú bútorokkal rendezték be, a falakon kortárs grafikák lógtak. A fal mellett szürke és fehér székek sorakoztak felváltva, középre egy kis, füstszínű dohányzóasztal került, a tetején képes magazinok hevertek. Az összhatás tiszta volt és rendezett. Evelin a lefoglalt időponthoz képest korábban érkezett. Utált késni, inkább ö várjon, mint hogy rá várjanak. A helyiségben rajta kívül senki nem volt. Leült az egyik székre, és írt egy üzenetet Péternek, hogy megérkezett. Jobbnak látta, ha a férje az első alkalomra nem kíséri el. Nem akarta ugyanis, hogy még az ő idegességét is neki kelljen csillapítania, ha a vizsgálat kedvezőtlen eredménnyel zárul, éppen elég lesz a saját csalódottságával megbirkózni. Egy újabb orvos. Egy újabb beszélgetés. Kezdődik minden elölről. Evelin próbált nem elkeseredni, de egyre nehezebben viselte, hogy már egy éve ráment a meg nem értettségre, és a hitetlenkedésre. Kezdett belefáradni abba, hogy bizonygatnia kell az orvosoknak, hogy hőhullámai vannak. Remélte, hogy a fórumon olvasott bejegyzések nem viszik újabb tévútra. A kétség hullámait érezte feltörni magából, amikor kinyílt a vizsgáló ajtaja, és egy mosolygós kismama lépett ki rajta, nyomában az asszisztenssel, aki most Evelint szólította.
Ezt a helyiséget is a váró stílusában rendezték be. A kezelőágy a szoba hátsó részében, sejtelmesen körvonalazódott ki egy függöny mögül. Az orvos a középen álló fehér íróasztal mögött ült, egy bézs színű bőrfotelben, és érdeklődve emelte fel a tekintetét, amikor a fiatal nő belépett. Az asszisztensnő kedvesen rámosolygott Evelinre, és hellyel kínálta, mire ő kissé feszengve leült a másik fotelbe. Az orvos ekkor felállt, és felé nyújtotta a kezét.
­­– Üdvözlöm, Evelin! Közben átnéztem a korábbi leleteit, és elöljáróban van néhány kérdésem. Milyen rendszerességgel jelentkeznek a hőhullámai? Feltételezem a ciklusa is felborult. Ó, és még nem szült! Egyébként szeretne gyermeket? Azt is fontos lenne tudnom, hogy eddig milyen kezeléseket kapott?
A kérdések csak úgy záporoztak Evelin felé, aki nem akart hinni a fülének. Annyira megdöbbent a hallottaktól, hogy elfelejtett válaszolni.
– Valami rosszat kérdeztem?
– Elnézést, csak meglepődtem. Az elmúlt egy évem ugyanis arról szólt, hogy meggyőzzem az orvosokat a teljesen rendszertelenül jelentkező hőhullámaimról. És igen, a ciklusom is felborult, pedig a férjemmel szeretnénk majd gyermeket. Kezelést eddig nem kaptam, leginkább csak próbáltam túlélni – hadarta el a válaszokat.
– A kollégáim nevében is elnézését kérem. Legalább az alapvizsgálatokat elvégeztették, már ez is valami. Ne haragudjon, nem szeretnék érzéketlennek tűnni. Teljesen megértem a csalódottságát, az időpontokból és a vizsgálatokból pedig látom, hogy hősiesen próbálkozott.
Ez az orvos a veséjébe látott. Még alig mondott neki valamit, mégis tökéletesen megértette a helyzetét.
– Szükség lenne még egy vizsgálatra ahhoz, hogy biztosat tudjak mondani. Elképzelésem már van, de megerősítés nélkül nem bocsátkoznék találgatásba.
– Egyetlen vizsgálat elegendő ahhoz, hogy megmondja, mi a bajom?! – adott hangot elképedésének Evelin, de rögtön meg is bánta – Elnézést, csak nem értem, ha ez ilyen egyszerű, akkor a többi orvos miért nem gondolt rá?
– Ez egy speciális hormonvizsgálat, elsőként nem mindenkinek jut az eszébe.
Diplomáciából jeles, gondolta a nő, de a megjegyzést megtartotta magának, helyette inkább kérdezett.
– Milyen vizsgálatról van szó?
– Ez egy úgynevezett AMH-vizsgálat, ami a szervezet anti-Müllerian hormon mennyiségét ellenőrzi. Tulajdonképpen egyszerű vérvizsgálatot végzünk, ami kimutatja, hogy van-e petesejttartalék a petefészkeiben vagy már beindult a szervek kimerülése – magyarázta az orvos.
– Jól értem, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy a petefészkeim nem működnek rendesen? Akár az is előfordulhat, hogy nem lehet gyermekem?
– Kérem, ne szaladjon ennyire előre! Először végezzük el a vizsgálatot, utána tisztábban fogunk látni. Rendben?
Evelinen kezdett elhatalmasodni a pánik: Lehet, hogy nem lehet gyerekem? Ezt eddig miért nem mondta senki?! Mostanáig még csak nem is gondolt erre a lehetőségre. Azt hitte, hogy kap néhány gyógyszert, és miden megoldódik. Ne most ess szét! – figyelmeztette magát, majd felnézett és bólintott.
– Most levesszük Öntől a vérmintát, és holnap reggel átküldjük a laborba. Sajnos az AMH-vizsgálatot nem támogatja a TB, úgyhogy ötezer forintba fog kerülni.
Evelin úgy gondolta, hogy ezen már nem múlik, csak végre derüljön ki, hogy mi a baja.
– Feküdhetnék a vérvétel alatt, mert korábban előfordult már, hogy elájultam közben?
Az asszisztensnő fekvőhelyzetbe állította a vizsgálószéket. Evelin igyekezett kényelmesen elhelyezkedni, miközben próbált nyugodt maradni, de a vérvételre nem volt felkészülve. Gyermekkorában rendszeresen elájult ilyenkor, és mostanában sem viselte jól a beavatkozást, bár inkább csak szédült közben.
– Nagyon hideg a keze, kedvesem. Ne idegeskedjen, nem ma kezdtem.
Evelin érezte, ahogy a nő megnyugtatóan megérinti a kezét. Apró gesztus volt, de ahhoz pont elég, hogy egy kicsit ellazuljon. Eddig nem igazán volt alkalma alaposabban megnézni az asszisztenst, mert minden figyelmét az orvos kötötte le. Most azonban, ahogy ott állt mellette, jobban szemügyre tudta venni: alacsony termetű, gömbölyded, szőke nő volt. Az arca fiatalos, az idő múlásáról csak néhány apróbb szarkaláb árulkodott a szeme körül, de Evelin így sem tudta megállapítani a korát, valószínűleg fiatalon is hasonlóan nézhetett ki, olyan kortalan típus volt. Egy apró tűszúrás hirtelen visszarántotta a gondolataiból. Önkéntelenül megemelkedett a mellkasa, és érezte, hogy hevesebben ver a szíve, a kezeit pedig elhagyja az erő. Szédülni kezdett. Becsukta a szemét.
– Kicsit sápadt, de megmarad – viccelődött az orvos. – Közben előkészítettem Önnek egy dossziét. Megtalálja benne az AMH-vizsgálat befizetéséhez szükséges adatokat, a mai vizsgálat számláját, valamint minden elérhetőségemet. Az eredmény körülbelül egy hét múlva lesz meg, akkor értesítjük e-mailben. Van esetleg még bármilyen kérdése?
– Úgy gondolom, hogy egyelőre mindenre választ kaptam.

Evelin kilépett a rendelőből, és elindult haza. Péter otthon várta, és még mindig bosszankodott egy kicsit, amiért nem engedte, hogy elkísérje, de a nőnek most nem volt kedve kiengesztelni. Szerette volna átgondolni a délután történteket, ezért inkább elvonult.
Minden szó igaz volt, amit  az orvosról írtak a fórumon: ért a szakmájához és empatikus. Végig éreztette Evelinnel, hogy figyel rá, nem siettette, ráadásul mindent érthetően elmagyarázott. A fiatal nő elmosolyodott magában, mert eszébe jutott a lepedőgyűrögetős hozzászólás. A férfi negyven és ötven között lehetett, magas, sportos testalkatú, helyes kis körszakállal, és némi szomorúsággal a szemében. Nem volt ugyan az esete, de már értette, hogy mire gondolhatott a kommentelő sorstárs. Az orvosnak volt egyfajta kisugárzása, és ez a figyelemmel vegyes magabiztosság bármelyik nőt levette volna a lábáról. Evelint azonban vegyes érzések kezdték a hatalmukba keríteni. Egyfelől megnyugodott, mert azt érezte, hogy jó kezekben van, ugyanakkor azonnal összerándult a gyomra, amikor a vizsgálatra gondolt. Hiszen az is benne van a pakliban, hogy rossz lesz az eredmény, és az mindent megváltoztatna.