Tagadhatatlanul nyakunkon a karácsony. Ahogy telnek az évek, számomra minden karácsony más és más lesz, pedig maga az ünnep mit sem változott. Változik viszont a világ, és mi is változunk vele, de a lényeg benne, talán még mindig az együttlét – együtt lenni azokkal, akiket szeretünk. Nekem például ez a legfontosabb. Biztosan azért is, mert az utóbbi néhány karácsony nem így telt. És mikor tudja az ember leginkább értékelni azt, ami fontos? Ha megtapasztalja annak hiányát. Arra azonban mindenképp jó volt, hogy megbizonyosodjak róla, ahány ház, annyi szokás, arról nem is beszélve, hogy ahány nemzet, annyi különböző karácsony. Igyekeztem minél több ismerőssel beszélgetni az ünnepről, és összegyűjteni egy csokorba ezeket a beszélgetéseket. A legtöbb országban hozzánk hasonlóan ünnepelnek, de azért nemzetenként akad néhány apró eltérés…

Ukrán karácsony
A legbizarrabb karácsonyt pár éve, néhány ukrán ismerőssel töltöttem. A „sok jó kis helyen is elfér” alapelvet alkalmazva, vagy tízen ültünk egy hatszemélyes asztalnál azon az estén. Az ukrán egy igencsak hangos és vidám nemzet, legalábbis, akiket én ismerek, mind ilyenek. Mégis a nagy hangzavar közepette, a lakoma előtt csendben és meghitten ostyát osztottak. Körbeadták, mindenki evett egy jelképes falatot, aztán egy régi cédés magnóból megszólaltak az ukrán karácsonyi dallamok, amiket vagy énekeltek, vagy csak hamiskásan dúdoltak. Az asztaltársaság minden résztvevőjének járt egy halpikkely is, hogy gazdagságot hozzon számára. (Ezt egyébként azóta is a pénztárcámban őrzöm, vakon bízva benne, hogy egy nap majd csak megtalál az ukránok szerencséje.) Hozzánk hasonlóan ők is levest esznek ilyenkor, de nem halászlevet, hanem gombalevest. Aggodalomra azonban semmi ok, halból is jutott mindenkinek. A hering számos formáját felkínálták vacsorára: hering dúcos üvegben, hering kocsonyában, hering répás raguval, hering ecetben és hagymásan, hering magában, hering egy pohár vodkával, vodka hering nélkül – és így tovább. Kellemes hangulatban folytattuk az eszmecserét, amíg a burgonyakivonatból készült nedű el nem altatta őket.

Elizabeth – Dominikai Köztársaság
Öreg kontinensünkről egy nagyot ugorva a Dominikai Köztársaságba, az ott élők az éghajlatnak megfelelő tüzes merengue-vel kezdik az ünneplést. E sajátos táncmozdulatokra épülő műfaj dallamai szólnak a rádióból, a kocsikból, mi több, az emberek a házaik előtt hangszórókkal felszerelve ünnepelnek. Kiülnek a családtagok, előkerül néhány üveg itóka, és valahogy ebben az időszakban mindenki egy kicsit jobban kimutatja a szeretetét és a gondoskodását. Ételek tekintetében nagy a változatosság. A menün szerepel a moro de guandules con coco, egy kókuszos, zöldbabos rizsétel, valamint a sancocho is, egy igazán gazdag leves, tele krumplival, kolbásszal, maniókával és mindenféle gyökérzöldséggel, ami csak a Hispaniola szigeten terem meg, de az ensalada rusa, vagyis az orosz saláta is terítékre kerül. Az ilyenkor is nyárias időjárás miatt sokat grilleznek a szabadban, a karácsonyfát és a házat pedig nagy csinnadrattával és fényáradattal díszítik. Igazi, a karibi térségre jellemző Fiestával, tánccal mulatják át ezt az időszakot.

Manon – Hollandia
Vissza Európába, egészen pontosan Hollandiába, ahol december 5-én Sinterklaas látogatja meg a gyerekeket, akit hű segédei, a Zwarte Pietek, azaz Fekete Péterek kísérik az útján. Ők lényegében azonosak a mi Mikulásunkkal és annak krampuszaival. A fenyőfát már elég korán, december 9-e környékén feldíszítik. Ajándékozás helyett a családok – sőt, gyakran inkább a barátok – összeülnek egy vacsorára, beszélgetésre, társasjátékra, az est lezárásaképpen pedig templomba mennek.

Stephen – Új-Zéland
A világ másik felén, Új-Zélandon is ugyanúgy megtalálhatjuk mindenhol a karácsonyi dekorációt, pedig ott éppen ilyenkor tombol a nyár. Ide érkezve, a meghittséget a bulik és bárok zaja váltja fel, a néma fagyos táj helyett pedig grillező embereket láthatunk a tengerparton, és a télapó is rövidnadrágban járja az utcákat. Ezek az íratlan szabályok uralják ugyanis az ünnepet. Bár a feldíszített fenyőfák is bekerülnek a házakba, azért van ettől egy sokkal természetesebb változata is a faállításnak a világ ezen a részén. Ezeket a különleges fákat nem is igazán állítják, hanem a természet neveli őket. Itt ugyanis a pohutukawa névre hallgató, gyönyörű, piros virágokkal borított fa a karácsony jelképe.

Alexander – Oroszország
Kissé hidegebb vizekre evezve, Oroszországban ilyenkor már javában tombolnak a mínuszok és a hóesés. A népesség java az orosz ortodox vallás híve, és nem a mi gregorián naptárunkat követik, ezért is van náluk korábban az újév, mint a karácsony. A fenyőfát már az újévi ünnepre feldíszítik, és ilyenkor magát a telet és az érkező év január 7-ei eljövetelét ünneplik, nem pedig Jézus születését. A gyerekeknek Ded Moroz, vagyis Fagy Apó hozza az ajándékot december 31-én éjjel. Így tehát itt sem ajándékozzák meg egymást, hanem a családdal együtt, finom ételekkel és italokkal ünnepelnek.

Európa csizmájából, Olaszországból kaptam a következő beszámolót. Egy kedves ismerősöm, Laura mesélt arról, milyen náluk a karácsony. Lelkesedését bizonyítja, hogy míg én csak annyit kértem, hogy meséljen egy kicsit az olasz karácsonyokról, ő vérbeli olasz módjára csak mondta, mondta a magáét… Én pedig hallgattam, és figyeltem minden egyes szavát.
Laura – Olaszország
„Van egy mondás az olaszoknál: Natale con i tuoi, Pasqua con chi voui! Ez annyit jelent: Karácsonyozz a rokonokkal, a húsvétot töltsd, akivel akarod!  Úgy gondolom, ez egy nagyon találó mondás, és sokat elárul arról, hogy mennyire fontos is nekünk, olaszoknak a karácsony, és hogy azt a családunkkal töltsük. Mivel a rokonaim az ország különböző részeiről származnak, mindig is egyfajta vegyes ünneplésben volt részem, de a változatosság gyönyörködtet, nem igaz!? Milánói vagyok, és ott már viszonylag korán megkezdődnek az előkészületek. Ennek az az egyszerű oka, hogy Milánó a divat és a vásárlás – vagyis a fogyasztói társadalom – egyik fellegvára. A kereskedők és eladók ezt kihasználva igyekeznek a boltokban minél melegebb és szívélyesebb atmoszférát teremteni, és a gazdagság érzését kelteni a vásárlókban, ezzel is arra buzdítva őket, hogy költekezzenek. Az utcákat itt is égősorokkal díszítik, és mindent beleng a sült gesztenye illata, amely bármelyik sarki bódéban kapható. December elején a hagyományokat kedvelők elkezdik építeni a presepet (betlehemet), ezzel jelképezve Jézus születésének helyszínét. Ez leggyakrabban egy kunyhó Máriával, Józseffel, a kis Jézussal, egy szamárral és egy bikával. Ezt az olaszok komolyan veszik, és meglehetősen kreatívak is benne – nekem például annak idején az iskolában konzervdobozokból kellett építenem egyet. Sőt, sokan élő állatokkal, saját maguk állnak be a betlehembe. A karácsonyfák is nélkülözhetetlenek ilyenkor. Milánóban december 7-8-a körül állítjuk fel őket, és csak január 6-a körül bontjuk le, amikor már a Befanat (Vízkeresztet) ünnepeljük. Olasznak születni annyit tesz, hogy mindent étellel ünnepelünk. Ebben az időszakban sincs ez másképp – napokig szinte csak eszünk. Amikor betöltjük a 18. életévünket, már ünnepelhetünk külön a barátainkkal, az osztálytársainkkal, a sporttársainkkal, bárkivel, akit csak ismerünk, s mire elérkezik a szenteste, már degeszre ettük magunkat. De ez még nem elég ok arra, hogy abbahagyjuk az evést. (nevet) A családdal 24-én este ünnepelünk, mert – ahogy már említettem –, sok felől, az ország középső és déli részéről is érkeznek hozzánk a rokonok. A hagyomány megköveteli, hogy nagy felhajtással ünnepeljük a szentestét, mi pedig tiszteljük a szokásokat. Északon a lakosság nagy része 25-én ebédel együtt. Ilyenkor házias húsételek vannak terítéken, de a szokások lassan átalakulnak, változnak – nálunk minden elképzelhető étel szerepel a menün: hús, hal, zöldségek, minden, ami csak ki tudja elégíteni a vendégek ízlését vagy igényét. Aztán szenteste, a lakoma után bingózni szoktunk vagy kártyázunk – egyébként a szilveszter éjjel is így zajlik –, és a ház megtelik jókedvvel, vidámsággal és zenével. Az ajándékozást azóta mellőzzük, amióta a legkisebb családtagok is megértek rá, és nem sírnak, ha nincs meglepetés a fa alatt. A felnőttek döntése volt ez, mert mindent csak megbonyolít, ha ajándék után kell rohangálni ennyi embernek: drága, és nem könnyű igazán jó meglepetést kitalálni. Így hát a testvéreimmel és a szüleimmel megvárjuk, míg mindenki távozik (hajnali 2-3 óra körül!), és csak utána köszöntjük egymást valami aprósággal. A következő napok megint csak evéssel telnek, ez a maradékok elfogyasztásának az ideje, ami eltart 26-áig, Santo Stefano (Szent István) ünnepéig. És szép lassan elérkezünk az újévhez, ahol hasonlóképpen mulatunk, de a család helyett inkább már a barátokkal. Amióta csak az eszemet tudom, mindig izgalommal vártam ezt az időszakot. Amikor kisebb voltam azért, mert egészen január 6-ig nem kellett iskolába menni, később pedig azért, mert ez az egyetlen olyan ünnep, amit erős olasz hagyományok öveznek, és ezeket be is tartjuk. Bár nem vagyunk vallásosak, így nem a szentséget, hanem a családi egységet és összetartozást éltetjük.”

Végül az angol Mike mondta el, hogyan telnek az ünnepnapok az ő házuk táján.
Mike – Anglia
„Karácsony a Rofe házban – ilyenkor minden a családról szól. Az együtt töltött idő, amikor megállunk a nagy rohanásban, és emlékeztetjük magunkat az egyszerű, de annál fontosabb dolgokra. Gyerekkori, saját kézzel készített relikviákkal díszítjük a fát – az egyes darabok közül néhány az én gyerekkoromból, de van olyan is, ami még a szüleiméből való. Egy héttel karácsony előtt, minden este pislákoló fények üdvözölnek, és amikor hazaérek, tűzben pattogó nyírfa és fenyőrönkök illata száll a ház minden szegletében. A kiskertben, a fagyos földből gyűjtjük össze a közelgő lakoma alapanyagait. Szenteste, amíg az éjféli misén vagyunk, a sütőben pulyka sül, míg mi a templomban, a poros kóruskarzaton zengjük az öröménekeket. A mise után a sötétben hazabandukolunk, és a készre sült madár ropogós szárnyait rágcsáljuk együtt, egy pohár vörösbor mellett – várjuk, hogy a gyerekek elaludjanak, és végre megtömhessük a zoknikat és párnahuzatokat ajándékokkal. Másnap, ébredés után sorban bontjuk ki a meglepetéseket. Először csak az ágyban bontogatunk, aztán együtt a fa körül, a gyerekek arcát figyelve. Később, vacsora előtt bejárjuk a közeli dombokat, és boldog karácsonyt kívánunk a szembejövőknek. A sétától kiéhezve látunk neki a lakomának, közben gyertyát gyújtunk, és azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek velünk. Aztán együtt elmosogatunk és előkészítjük a társasjátékokat, majd játszunk, nevetünk és beszélgetünk. A gyerekeket lefektetve, fáradtan dőlünk le a kanapéra a feleségemmel, a ropogó tűz mellett. Ilyenkor megnézünk egy filmet vagy késő estig beszélgetünk egy pohár whisky és egy pohár likőr mellett.”

Ezúton is szeretném megköszönni beszélgetőtársaimnak, hogy meséltek nekem nemzetük karácsonyáról, és szeretnék kellemes ünnepeket kívánni minden kedves Olvasónknak!