Képmutatás lenne, ha azt állítanám, hogy mindent megteszek, ami csak tőlem telik a környezet védelme érdekében. De igenis egyre többet. Eleinte nem tudatosan tettem. Remek példa erre, amikor négy éve megvettem az utolsó műanyag szívószálamat… Igaz, egy egész csomaggal, s akkor még eszembe sem jutott, hogy az lesz az utolsó pakk. Azóta hat alkalommal költöztem, és még mindig megvan az a színes csomag, minden költözés alkalmával a kezembe akad. Nem tudom, hogy ez jó dolog, vagy rossz, hogy meg kellene-e szabadulnom tőle, vagy az a normális, hogy addig használok egy-egy darabot, amíg végleg fel nem adja a harcot. Használat után el szoktam mosni, és berakom a fiókba az evőeszközök mellé. Volt is ismerősöm, aki megkérdezte, hogy hülye vagyok-e, minek mosom el az „egyszerhasználatost”?  Szerintem nem vagyok hülye, vagy ha mégis, biztosan nem emiatt. Meg egyébként is rácáfoltam az egyszer használatos jelzőre. Azóta már tudatosan kerülöm a műanyag szívószálat, és szerencsére ezzel nem vagyok egyedül. Világszerte rengeteg magán étterem, és étteremlánc csatlakozott a szívószálmentes programhoz. Ez nem azt jelenti, hogy a szívószálról kellene leszoknunk, csak az egyszer használatos műanyagról.
Tulajdonképpen mi is a műanyag szívószál? Szívás! Minden értelemben. Mi, emberek, a használói, húsz perc szívás után eldobjuk, aztán a természet szív ötszáz évig. Legkorábbi fajtái szalmaszálból készültek, s végül eljutottunk mai, legnépszerűbb formájához, a műanyaghoz. Papírt és műanyagot már próbáltam, de a szalmaszál hallatán egy pillanatra megálltam, és eldöntöttem, hogy azt is ki kell próbálnom. Örömmel mondhatom, működik. De kellett vagy négy-öt perc, mire megtaláltam a tökéletesen üreges példányt. Amikor aztán szívni kezdtem az itókámat, semmiben sem különbözött egy átlagos szívószáltól. Ám nem csak a szívószálnak vagy a műanyagnak van hosszú lebomlási ideje. Íme, egy lista a teljesség igénye nélkül, egy-két hétköznapi használati tárggyal.
Papírtörlő        2-4 hét
Banánhéj         3-4 hét
Papírtáska       1 hónap
Újságpapír      1,5 hónap
Almamag        2 hónap
Karton papír    2 hónap
Narancshéj      6 hónap
Tejes doboz    5 év
Cigaretta csikk            10-12 év
Alumínium konzervdoboz     200-500 év
Műanyag palack         450 év
Eldobható pelenka      550 év
Műanyag szatyrok      200-1000 év
Műanyag doboz          1 millió év
Üveg   1-2 millió év
Hungarocell    minimum 1 millió évMagam is megdöbbentem némelyik adaton: amikor tehát hungarocell darabokat/golyókat látunk vagy dobálunk ki, biztosra vehetjük, hogy egymillió év múlva is ott lesznek még.
De mit tehetünk mi a hétköznapokban? Apróságnak tűnő, mégis fontos dolgokat. Kezdjük ott, hogy nem kérek szívószálat az italomhoz. Használhatunk helyette papírt, bambuszt, bioműanyagot, üveget vagy fémet – vagy ami a legegyszerűbb: egyiket se. Nem is olyan régen egy étteremben fültanúja voltam, amint egy anyuka sietve ment a pincérhez, és a fémszívószálat kereste, vagyis egy egész szettet: 4 darabot. A pincér pár pillanatig értetlenkedve nézett a vendégre, majd a kollegája intett neki a bárpult mögül, hogy megtalálta mind a négy darab szívószálat. El is mosta, csak a gazdájára várt. Egy egész család. Mindenkinek saját, fémből készült szívószála volt. Meg is kerestem mennyibe kóstál manapság egy ilyen szívószál. Nos, a jó hír, hogy kb. ezer-kétezer forintért mindjárt nyolc darab rozsdamentes acél szívószálat rendelhetünk. A szalmaszál után most ez a következő, amit kipróbálok. Már csak abban bízom, hogy nem műanyag csomagolásban érkezik meg. Aztán lassan nem lesz hely az evőeszközös fiókban. De ez legyen a legnagyobb probléma. Folyt. köv.