Már maga a cím is gondolatébresztő: vajon mit szeretne nekünk üzenni a testünk? Egyáltalán értjük mi egymást, van még köztünk bármiféle kapocs? Egy biztos: ez a szövetség az életünk végéig tart, éppen ezért különösen fontos, hogyan bánunk a testünkkel. Csak rajtunk múlik, hogy egymást elfogadva és szeretve éljük át mindazt, amit elénk sodor az élet, vagy tudomást sem veszünk egymásról, mintha semmi sem kötne össze bennünket, miközben sejtszinten kapcsolódunk össze.

Erre a kötelékre bizony rányomja a bélyegét, ha megjelenik benne a szégyen, vagy akár a gyűlölet érzése. Gyakran nem fogadjuk el a testünket teljes valójában, és elutasítjuk, elhanyagoljuk, pedig a leghűségesebb társunk lehetne: sosem azt mondja, amit hallani szeretnénk, hanem mindig őszintén és nyíltan szól hozzánk, ezért ha megfogadjuk a tanácsait, akkor jó úton haladhatunk tovább az életünkben.

dr. Buda László szomatodráma Impulzív Magazin
Ha éppen nem is vagyunk tudatában annak, hogy milyen stresszes időszakot élünk meg, a testünk, akkor is jelez nekünk. Fel kell hívnia például a figyelmünket arra, hogy talán évek óta nem sikerült teljes mértékben lezárnunk egy számunkra fontos kapcsolatot, pedig már rég fátylat kellett volna borítanunk rá. Lehet, hogy képtelenek vagyunk megbocsátani a szeretteinknek, mondjuk azért, mert ők nem azzal a figyelemmel fordulnak felénk, amire mi vágynánk. Csak egy-két példa az életből, de a sort még lehetne folytatni. Talán mindenki életében van olyan sérelem, fel nem dolgozott fájdalom, amivel még feladata van. A testünk erre hívja fel a figyelmünket, és egy ideig ugyan türelmesen vár, csupán finoman üzenget, ha valami nincs rendben, viszont lehet, hogy mi észre sem vesszük. Hetek óta tartó derékfájás, mindennapos fejfájás, soha véget nem érő hajhullás… Ez csak átmeneti állapot, majd elmúlik! Ha így vélekedünk, a testünk kénytelen durvább módon figyelmeztetni arra, amit nap mint nap a szőnyeg alá söprünk, mintha ott sem lenne. Felmerült már benned a kérdés, hogy egy-egy fizikai panaszod miért alakult ki? Szeretnéd megfejteni, hogy milyen üzenetet közvetít feléd a betegséged?
Ha a testünk jelzést küld nekünk egy-egy tünet vagy megbetegedés formájában, akkor érdemes időt szánnunk arra, hogy megfejtsük, valójában mit is szeretne üzenni ezzel.

dr. Buda László szomatodráma Impulzív Magazin
Amikor szembesülünk a diagnózissal, gyakran haraggal fordulunk a testünk felé, mert dühít bennünket, hogy nem képes magától meggyógyulni. Ilyenkor orvoshoz rohanunk vele, hogy a jó doktor „javítsa meg”, lehetőleg egy csettintésre. Úgy tekintünk a saját szervezetünkre, mint egy gépezetre, amit szerelőhöz kell vinni, ha elromlott. Biztosak lehetünk abban, hogy valaki más jobban tudja majd, mi a legjobb számunkra, mi a gyógyír a panaszainkra? „A valódi tudatos öngyógyítás szerintem a testtel való kapcsolat újrafelvételével kezdődik. Ez egyáltalán nem könnyű. Ha esetleg volt olyan barátod, akivel – bármilyen okból – megszakadt a kapcsolatod, el tudod képzelni, milyen nehéz egy tönkrement viszonyt helyreállítani, megújítani.” – írja Buda László.
Mivel már vettem részt szomatodráma foglalkozáson (a Buda László nevéhez fűződő módszerről itt olvashatsz), így nem nyíltak tágra a pupilláim a könyv olvasásakor, amikor arról esik szó, hogy ideje felvenni a kapcsolatot a testünkkel, és beszélgetésbe elegyedni vele. Ez mindaddig furcsának tűnhet, míg nem éled át, amíg nem lesz egy tapasztalásod róla, mert akkor rögtön minden egyértelművé válik. Miért is ne beszélgetnénk azzal, aki a leginkább ismer bennünket, aki olyan figyelmes, hogy szól, ha valami nincs rendben velünk?! „Ha meg akarod fejteni, mit üzennek a tüneteid, ha szeretnél meggyógyulni, fontos, hogy képes legyél kommunikálni a testeddel, élményed legyen arról, hogyan szólíthatod meg, és miként válaszol neked a maga sajátos »nyelvén«. A test ugyanis sohasem hazudik. Közlésmódja tiszta, erőteljes, maximálisan személyes és igen, sokszor fájdalmas, kíméletlen. Ugyanakkor, minden pillanatban készen áll arra, hogy segítsen valami lényegeset megérteni és megváltoztatni.”

dr. Buda László szomatodráma Impulzív Magazin
A könyv olvasása közben hagytam időt magamnak arra, hogy olykor megálljak, és megkeressem a tűpontos kérdésekre a saját válaszaimat. Minden egyes fejezet kapcsán felszínre jöhet személyes történetünk, és ahogy ezeket felidézzük, egyfajta belső utazáson veszünk részt, ami cseppet sem könnyű, és olykor tényleg fájdalmas, viszont rendkívül hasznos, hiszen így kerülhetünk közelebb önmagunkhoz. A könyvet olvasva, átgondolunk és megértünk olyan dolgokat, amiknek lehet, hogy eddig nem is tulajdonítottunk jelentőséget, pedig ha felszínre kerülnek, beindíthatnak egyfajta gyógyító változást a lelkünkben, az életünkben.

Végül pedig térjünk vissza a címben feltett kérdésre: Mit üzen a tested? Talán egyetlen szóban is meg lehet fogalmazni, de inkább átadom ennek a kincset érő válasznak a világgá kürtölését dr. Buda Lászlónak, aki június 8-án, a Lélekmelegítők legújabb előadásán megtanít minket arra, miként tárhatjuk fel fizikai tüneteink mélyebb jelentését, és így hogyan alakíthatunk ki bensőségesebb, szeretetteljesebb kapcsolatot a testünkkel.

Fotó: Attila

Szerző