Pár perccel hamarabb érkeztem, rendeztem a gondolataimat, majd belibbent az apró termetű, stílusos teremtés, az Impulzív magazin első címlapsztárja, aki nem szégyelli a korát, sőt, valami azt súgja, most találta meg a belső harmóniát az életében. Erről fogom faggatni Szeitz Klári gyermekorvost, aki rendszeresen posztol képeket arról, mennyi hány kilométert sikerült aznap megtennie. A beszélgetéshez egy forró teát rendel, csak úgy, önmagában.
– Mézet sem kérsz bele?
– A teába nem igazán ízlik a méz, cukrot meg nem eszünk.
– Egyáltalán?
– Dehogynem! Most dobtam be két sor csokoládét a rendelőben, mielőtt idejöttem. (nevet)
dr szeitz klára gyermekorvos kalocsa orvos Impulzív Magazin– Látszik rajtad, hogy kivirultál, energikusabb vagy, mint valaha.
– Én is így érzem. Azon kívül, hogy fitt vagyok, tudatosabb étkezéssel két év alatt tíz kilótól sikerült megszabadulnom. Tudod, mit vettem még észre? Az önbizalmamra is hatással van, biztosan sugárzik rólam, hogy jól vagyok, ezt a környezetem is megerősíti, a pozitív visszajelzések pedig simogatják a lelkemet.
Hogyan jutottál el oda, hogy most már nemcsak mások egészségét ápolod, hanem a sajátodat is?
– Két éve történt egy változás az életünkben, ott valami elindult, és azóta igyekszünk változtatni a berögzött szokásokon. Biztosan közrejátszott az is, hogy érezem saját magamon, hogy az idő szélsebesen szalad előre, miközben éppen saját magamra nincs egy szusszanásnyi időm se.
– Ezek szerint a rapszodikus beosztás ellenére is tudsz időt szakítani a tudatos életmódra?
– Most már igen, de ez sajnos nem mindig volt így. El kellett jutni oda, hogy már nem érzem rosszul magam, ha pár percre megállítjuk a rendelést, és ebédelünk gyorsan. Régen erre nem szenteltem időt, csupán a nap végén tudatosult, hogy igazából semmit sem ettem vagy csak gyors bekapkodtam pár életmentő falatot.
– Oszd meg velünk a titkos receptet!
– A kalóriák számolására egy idő után már nem volt szükség, mert pontosan éreztem a határokat. Most már arra ügyelek, hogy fehérlisztet ne együnk, ha sütök, akkor inkább zablisztet használok, a cukrot is visszavettem, a köretek listájára felkerült a bulgur a krumpli helyett. Ez nem azt jelenti, hogy sosem engedem meg magamnak, hogy egy finom sütit megegyek. Felesleges teljesen kiiktatni az életünkből az édességet, mert úgyis kívánni fogjuk, és lehet, hogy az állandó megvonás után elpattan a húr, és a dupláját megesszük, ahelyett, hogy egy-két kocka étcsokival csökkentenénk az édességhiányunkat.dr szeitz klára gyermekorvos kalocsa orvos Impulzív Magazin
– És nincs lelkiismeret-furdalás?
– Ne legyünk rettentően szigorúak saját magunkkal, különben nehezen fogjuk elfogadni, hogy igenis vannak nehezebb periódusok. A kőbe vésett szabályok helyett finoman hangoljuk át magunkat, és fogadjuk el, hogy néha beleférnek apró csínytevések. Ha ilyen történik, akkor tudom, hogy másnap biztosan mozogni fogok, visszaveszem az adagokat, és ezáltal visszaáll az egyensúly, erre törekszem.
– Örülök, hogy te is megerősíted az a tényt: fogyókúrák helyett az életmódváltás segít.
– Ne is mondd, anno természetesen is tömérdek mennyiségűt kipróbáltam, igazából egyiket sem tudtam hosszútávon követni, mert a mi családunk egészen egyszerűen szeret enni. Mindig azzal szembesültem, hogy a gyors sikerek után abbahagytam a szigorú diétát, és a duplája visszajött. Be kell látni, hogy a fogyókúrák csodát ígérnek, csak azt elfelejtjük, hogy egészen rövid ideig tart. Az éhezés olaj a tűre, hiszen a szervezet még jobban fog raktározni, ezért inkább az alapanyagokat formáltuk át, illetve a mennyiségeket csökkentettük. Erre nálunk bevált szokás, hogy éppen annyit főzök, amennyit el is fogyasztunk, így nem esszük túl magunkat és nem is járunk rá pár óra múlva a maradékra. Tudomásul kell venni, hogy rendszeresen kell étkezni, naponta ötször – sokszor keveset. Gondolj bele, nem éhezek és fogyok, kell ennél jobb?
– Erről álmodik mindenki! Ki támogatta az elhatározásodat?
– Bevallom, a férjem sokkal nyitottabb volt az új alapanyagok iránt, mint én. Abszolút ő motivált engem is abban, hogy formáljuk át az életmódunkat. Egészen rövid idő után már ügyesen beépítettem az új alapanyagokat, nem érzek óriási változást, tényleg leheletnyi a különbség, így nem hiányoznak a régi ízek. Milyen érdekes, nem is olyan régen jöttek haza a lányaim, akiknek a kedvencük a makaróni, ezért ezt készítettem nekik. Mi is jólesően ettünk belőle, pedig tésztát már több hónapja nem főztem, és valahogy nem is hiányzott.
dr szeitz klára gyermekorvos kalocsa orvos Impulzív Magazin– Már január elsején posztoltál arról, hogy éppen hány kilométert tettél meg. Többször láttalak már mozogni, látszik, hogy elszánt vagy, nem tántorít el a hideg, sem a tikkasztó meleg…
– De nehogy azt hidd, hogy ez mindig így volt. (nevet) Épp a minap beszéltem egy gyermekkori osztálytársammal, aki felfigyelt a posztjaimra, és megjegyezte, hogy a négy év alatt a szakközépiskolában a 800 métert nem sikerült lefutnom. Nincs mit szépíteni, én tényleg egy antitalentum voltam, 40 éves koromig semmit nem sportoltam, mert nem volt benne sikerélményem. A férjem viszont egy pozitív példa előttem, hiszen ő világ életében sportolt.
– Hogyan vetted rá magad pár éve a sportra?
– Miután a gyermekeim kirepültek a családi fészekből, felszabadult egy csomó időm, és mivel nem voltam formában, el kellett kezdeni sportolni – ez egy szuper elfoglaltság. A párunkkal olyan programokat szervezhetünk, amikre eddig nem volt lehetőség, de fontosak a külön töltött idők is, amikor a hobbinknak élünk. Nekem ez a sport lett, ami egyben kikapcsol.
– Akkor is mész mozogni, ha éppen előző nap ügyeltél, és kimerült vagy?
– Sokszor fáradtan érek délelőtt haza, és nem szeretném, hogy az egész napom hasztalanul teljen el, pedig legszívesebben ledőlnék, és csak aludnék egész nap, de ilyenkor erőt veszek magamon, szunyok egy órácskát, és még sötétedés előtt elmegyek mozogni. Ez csak fejben dől el. Utána sokkal energikusabb vagyok, felfrissülök. De az tagadhatatlan, hogy egyre nehezebben viselem az éjszakázást, kimerítő, még akkor is, ha nem is történik semmi különös a kórházban, mert bent nem tudok pihenni.
– Milyen gyakran tudsz mozogni?dr szeitz klára gyermekorvos kalocsa orvos Impulzív Magazin
– Hetente 2-3 alkalommal igyekszem elmenni gyors gyalogolni, egyedül, mert egész nap annyira zsizseg körülöttem a világ, hogy jólesik a csend.  Erre szükségem van, kikapcsolódom, és csak magamra koncentrálok. Emellett elkezdtem jógázni is, amitől idegenkedtem az elején, de most már szívesen járok, és hiányozna, ha nem lenne. A futás távol áll tőlem, meg a szervezetem sincs rá felkészülve a gerincműtétem után, ezért ezt nem is erőltetem. Hidd el, legalább 40 perc gyorsgyaloglás éppolyan hatékony, mint a futás, mert megdolgoztatja a szívet. Ezért szoktam ezeket a posztokat feltenni, hogy motiváljam az ismerőseimet.

Fotó: Atti
Helyszín: BodyShape szépségszalon

Szerző