Sokan nincsenek tisztában a yin jóga valós jelentésével. A leggyakrabban a női jógával azonosítják az emberek, pedig a két stílus teljesen másról szól. A yin a tao szerint valóban a női minőséget képviseli, de emellett legalább egy tucat másik jellemzője van: például passzív, lassú, sötét, szilárd, lefelé áramló, misztikus. Tehát a yin gyakorlása nem csupán nőknek való, hanem lényegében mindenkinek. Ugyanis a aktív, cselekvő férfi energia kiegyensúlyozására szolgál. Ezért is van olyan nagy szerepe a mai életben. Segíti a lelassulást, a megpihenést, a jelenbe és a középpontunkba való megérkezést.

Nézzük, mi is pontosan a yin: tipikusan 1,5-5 percen át kitartott testhelyzet, amely a test finom szöveteit célozza meg, tehát a kötőszövetet, szalagokat, inakat, és ezáltal az ízületekre hat. Mindezt úgy teszi, hogy a test természetes gyógyító képességeit aktivizálja, és feloldja az elraktározott stresszt a szövetekből. Mellékhatásként erősebb és rugalmasabb ízületeket kapunk.
A Patandzsali Jóga szútrákban ez áll: „sthira sukham asanam, azaz az ászanák gyakorlásának két lényeges követelménye, hogy stabil és kényelmes legyen…” Ez a yin jóga rövid jellemzése is lehetne, hiszen ezekre törekszünk a gyakorlása során.

Testi, mentális és lelki hatások:

  • javítja az ízületi mozgástartományt és rugalmasságot
  • csökkenti az izmok letapadását
  • elősegíti a fibroblasztok termelését, amelyek a kollagén termeléséért, és az ízületek, szövetek hidratálásáért felelnek
  • elősegíti a szövetek olajozottságát, amely megkönnyíti az ízületek és fasciák mozgását.
  • fiatalítja a bőrt a hidratáltság növekedése miatt
  • elősegíti a nyirokkeringést, ezáltal a toxinok távozását a szövetekből
  • javítja a keringést
  • javítja az alvás minőségét
  • javítja a testtudatot, javul a test feszültségeinek tudatos felismerése
  • paraszimpatikus idegrendszeri funkciót kapcsol be
  • csökkenti az elmében szüntelenül áramló gondolatokat
  • hozzásegít az önvalóval való kapcsolódáshoz
  • csökken a stressz, nő a fókuszáltság
  • túl a testhelyzeten, befelé vezet
  • tudatossá tesz a belül zajló folyamatokról, blokkokról, és oldja azokat


3 yin ászana, a teljes ellazulásért

Cipőfűző
Ez a póz az anatómiai kutatások szerint is az ülő életmód által okozott feszültségeket, berövidüléseket oldja fel a leghatékonyabban. A videóban több verziót is találhatsz, ami rávezetőként alkalmas ennek a póznak a felépítésére.


Sárkány póz
Ez a póz főképp a medence és a törzs feszültségeit oldja fel, attól függően, ki milyen állapotban van. Ha picit rozsdásabbak vagyunk, akkor egészen a bokától a fejtetőig tapasztalható a kellemes nyújtózó érzés. Aki rendszeresen végez ilyen jellegű gyakorlatokat, az a törzs és medence tájon érzékeli a legintenzívebben.


Fekvő pillangó
A legkellemesebb pihenőpóz. Feloldja a csípő és keresztcsonti térben felgyülemlett feszültségeket. Tárja a mellkast, nyílik a szívtér, és ellazul a vállöv. Az itt felgyülemlett belső feszültség, leterheltség és aggodalmak alól szabadít fel ez a póz.

Fotó: Panna

Szerző