Előttem van Julia Roberts, aki Elizabeth Gilbertként annak reményében, hogy az élet szenvedélyes, érzéki, egyszóval ösztönös oldala majd újra szemben találja őt az utcán, elhagyta otthonát és egy időre Rómába költözött. Hasonló volt a helyzet a Napsütötte Toszkána főszereplőjével is, aki szintén egy csalódást követően döntött úgy, hogy Olaszországban kezd új életet…

Csak nekem tűnik úgy, vagy kicsit tényleg olyan, mintha egyfajta gyermeki naivitással átszínezett lencse kerülne ránk, amikor a mediterrán vidékekre gondolunk? És vajon felnőtt fejünkön ezzel a gyerekszemüveggel valamiféle tisztító, átalakító erőt tulajdonítunk ennek az érának? Ha nem is minden esetben van ez így, hallhattunk már ilyesmiről egy jó párszor. Még az elején leszögezném, hogy esetemben nem kell boldogtalanságról vagy kiábrándultságról beszélni, én különösen boldog és kiegyensúlyozott voltam, amikor elhagytam Magyarországot és Róma felé vettem az irányt. Mindazonáltal bevallom, Olaszország földje mindig is valami különleges bájjal bekenegetett, mágikus helyet jelentett nekem is.

Első. Először. Elsőre. – Mikor volt utoljára, hogy valamit először csináltál?

Róma utazás Impulzív Magazin
Amikor először ránézünk valamire, akkor még nagy a távolság, életlen a kép, csak az elnagyolt körvonalak vezetik a szemünket, a részletek halványabban vannak feltüntetve, így azok ilyen madártávlatból még nem is látszanak különösebben. Ez a helyzet a sztereotípiákkal is, a rögzült képekkel: az előítéletek általában annyira markánsak, annyira dominálnak egy narrációban, hogy először, amikor ránézünk valamire – például egy nép rajzára –, elkerülhetetlenül elsőre ezt látjuk. Ez az, ami jellemzően a kezdetekben a szemünket irányítja, úgy is mondhatnám, hogy ez a punto di riferimento, vagyis a vonatkozási pont. Innen indulunk tehát.

Amikor megérkeztem Rómába, az első lépéseim azt hiszem, nekem is sablonosak voltak. Megnéztem a „fő helyeket” és minden turista dologban benne voltam én is. Mentem, amerre az ár folyt, mert a nagy, erős sodrás gyakran nagy húzóerő is. Ez a cikk a „folyószabályozás” előtti és utáni állapotokról mesél. Milyen a nagy mederben és utána milyen átporoszkálni a kisebb, keskenyebb, ritkásabb, még „be nem hajózott” vizekre.

Az első momentumok azonban mindig különlegesek… Mindig van egy első pillanat, egy első alkalom. Azt az esetet például sosem felejtem el,
…amikor először tévedtem el éjjel lemerült telefonnal, térkép nélkül.
…amikor először átkeltem a Tevére egyik partjáról a másikra.
…amikor először éreztem magam Rómában itthon…

Sokszor csak utólag fogjuk fel, hogy ami történt velünk, az voltaképpen egy volt az ilyen első pillanatok közül. Amikor azonban néhanapján meg tudjuk élni az adott pillanatban a kivételes első alkalmak varázsát, az egy kis forgószél az emberben, egy katarzis.

Olasz amorózók…

Róma utazás Impulzív Magazin
Olasz férfiak: a sztereotípiák olvasztótégelye. „Csalfák.” „Vigyázz, mert elcsavarják a fejed!”Lányom, meg ne bízz bennük!”… – és ehhez hasonlók.

A Trastevere városrész főterére esett a választás az első olasz randim helyszíneként. Egy római barátom mondta cinkosan azt, hogy „Tulajdonképpen van ez az igazán rendes, értelmes barátja, aki szerinte pont hozzám való. Tehát úgy gondolja, jó lenne, ha találkoznánk…” – így történt hát, hogy találkoztam Alessandróval. (A diszkréció jeléül és az írói szabadság által feljogosítva, a valós helyett ezt a fiktív nevet használom.)

Róma utazás Impulzív Magazin
Péntek este volt, a Piazza telis-tele, minden vibrált és zajt csapott, a harang is megkondult a főtéren. Pár perc késéssel, kíváncsian és csillogó szemmel érkeztem, és készen álltam az estére. Mégis mindez kevésnek bizonyult, az előzenekar nem érte el a kívánt hatást, ugyanis az igazán rendes, értelmes fiú nem jött el. A megbeszélt időpont utáni percekben még fürkésztem a tömeget a szememmel, hátha felbukkan valahol, de aztán kezdett leesni a tantusz: hiába várok. A telefonja kikapcsolva, semmi esély nem látszott, hogy mentse a menthetőt. Az első gondolat, ami tintaként öntötte el az agyamat, a “Tipikus. Ezek ilyenek!” volt, meg a „Persze, mert mire számítottam?” Rögtön, abban az első pillanatban minden belém ivódott sztereotípia aktív lett és felhorkant.

Róma utazás Impulzív Magazin
Később kiderült, hogy egy szerencsétlen félreértésről és egy még lehetetlenebb egybeesésről volt szó. Alessandro az ezt követő napokban szabadkozott, bocsánatot kért… egymás után többször is, újra és újra. Szóra se méltattam. „Van nekem büszkeségem…” „Hol él ez?” – ezeket pufogtam. Meg persze ezt: „Olasz férfiak…” Hallani sem akartam róluk. Viszont ez a fiú tényleg nem adta fel, látszólag tényleg sajnálta, és olyan kitartóan kereste a kegyeimet, hogy úgy döntöttem, adok neki egy második esélyt. Szintet lépek tehát, levetem az első szemüveget, és felteszek egy másodikat, ami karcosabb ugyan, de mégis reálisabb, tisztábban lát vele az ember…

Ha folytatnád a római sétát, akkor kattints erre a linkre.

Fotó: Évi