Az éjszaka leple alatt egy szeszélyes áprilisi szél tévedt Rómába – megtáncoltatott minden útjába kerülőt, belekapott a lugason felejtett ruhákba, és kiseperte az utcákat. Minderre reggel, a zsalugáter kinyitása után következtettem, miután megpillantottam a virágládák alatt tornyosuló sziromtakarót. Csak álltam ott a teraszon… Volt ebben a látványban valami tragikus, mégis ahogy az a tarka fátyol beborította a követ, nem lehetett nem megtalálni benne a szépséget.

Két élénk szín magára vonta a tekintetem: az egyik olyan volt, mint a narancsligetek eleven árnyalata, a másik pedig a hullámzó víz képét festette elém. Úgy gondoltam, új életet adok ezeknek a haldokló szépségeknek. Hát, így jutott eszembe ez a finom olasz recept, amely épp a narancsligetek és a mediterrán tenger keveréke.

caprese torta olasz recept
Csak miközben elkezdtem összekeverni a hozzávalókat, jöttem rá, hogy ez a torta valójában nem más, mint egy szerelem története Capri szigetéről. Hadd magyarázzam ezt meg: tarajos felszíne a tenger hullámzását idézi, melyben mandula és piemonti mogyoró habarodik a vajba, miközben mindez egy Carmine di Fiore (vezetékneve szó szerint virágot jelent) nevű séf nyomán maradt fenn az olasz gasztronómiában. Szerintem nagyon romantikus.

torta caprese olasz recept Impulzív Magazin

Olaszul azt mondják: Le cose migliori accadano sempre per caso – vagyis a legjobb dolgok mindig véletlenül történnek… A legenda szerint ez a torta is egy ilyen véletlen folytán született: a Capri szigetéről származó ellenállhatatlan desszertet először az 1920-as években készítették el, amikor a már fent említett di Fiore nevű séf elfelejtett lisztet adni a mandulás süteményhez. Az eredmény egy puha, lisztmentes torta lett, gazdag csokoládé ízzel.

Szerencsére bő száz évvel később az otthonunkban is reprodukálható ez a mediterrán „véletlen”.

Lássuk, mit kell hozzá beszereznünk:

  • 125 g finomra őrölt mandula
  • 80 g piemonti mogyoró
  • 200 g olvasztott vaj
  • 200 g olvasztott étcsokoládé
  • 90 g cukor / egyéb édesítő
  • 90-100 g kukoricakeményítő
  • 125 g joghurt
  • egy evőkanál almaecet
  • 50 g tej
  • 8 g sütőpor

torta caprese olasz recept Impulzív Magazin

Lépések:

  • Őröljük finomra a mandulát és a mogyorót.
  • Olvasszuk meg a vajat és a csokoládét.
  • A tengerparti homokhoz hasonló, puha mandula-mogyoró őrleményt kanalazzuk bele egy keverőtálba, ezt követheti az olvasztott vaj, ami nedvességével egynemű masszává tapasztja az őrölt magvakat.
  • Ezután következik a kényeztetés: a selymes csokoládé rázúdul a „nedves homokra”, amit egy spatula segítségével jól elkeverünk.
  • Az ízlésünktől és a csokoládé édességétől függően akár 90 g cukrot is adhatunk a masszához – amit az ösztöneink súgnak.
  • A keverék sűrűségét kukoricakeményítővel, a krémességét pedig joghurttal fokozzuk. Ekkorra elkezd kirajzolódni a tálban a már említett „hullámzás”.
  • Végül egy kis almaecet, tej és sütőpor zárja a sort egy újabb nagy keveréssel.
  • Miután sütőpapírral kibéleltünk egy tortaformát, belekanalazzuk a keverék minden cseppjét.
  • 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig szép magasra és barnára sütjük.
  • Sütés után porcukorral, esetleg tejszínhabbal díszítjük, és langyosan tálaljuk.

torta caprese olasz recept Impulzív Magazin
Hogy a receptet elkészítve végül hová sodródunk a tarajos hullámok hátán, azt nem tudom. Mindenesetre a mediterrán szellem biztosan megfordul majd nálunk, miután a recept életre kelt, és velünk marad egészen addig, amíg az utolsó morzsa is elfogy a tányérról.

Fotó: Éva

(Ha szeretnél tovább kalandozni Olaszországban, akkor kattints Évi blogjára.)

Szerző