Tavaly nyáron elkészítettünk egy videót, amellyel a rohanás, túlterheltség ellenszereként relaxációs technikákat mutattunk be. Aztán eltelt majdnem egy év, a videó elkeveredett, majd nemrégiben megkerült. Most le vannak korlátozva a lehetőségeink, hogy túlterheljük magunkat, mégis, ez a felvett anyag – úgy érzem – talán még inkább hasznos ezekben a napokban, mint egy éve, talán tudat alatt mostanra készítettük.
Nagyon sokan szembesülünk azzal, hogy a külső források, amelyek eddig lefoglaltak, megszűntek. Ez egy újfajta, extra stresszfaktor. Bármikor, amikor túl nagy feszültségben vagyunk, az első dolog, amit ösztönösen teszünk, egy mély légvétel. A kilégzéssel elengedjük a felgyülemlett belső feszültséget, míg a belégzéssel újra töltjük magunkat.
Az életerőt, az életlevegőt a jóga pránának nevezi. Ennek a szabályozása, kontrollja a pránajáma. Iyengar, a jóga modernkori egyik legnagyobb tanítója megfogalmazásában: „A pránajáma nyitva tartja a légzés kapuját, ezáltal a vér a test minden egyes részét táplálja. Ha ezt lehetővé tesszük, akkor a beteg területeket átmossa és táplálja a beáramló vér, így a testi betegség különféle tünetei megszűnnek.”
A prána és a tudat állandó kapcsolatban vannak. Amíg a légzés nyugodt, a prána is nyugodt, így az elme csendes. A prána mélyebb szinten a tudat összes magasabb állapotának kibontakozását és harmonizációját irányítja. Az olyan egyszerű gyakorlatok, mint a teljes tüdős légzés, a részlégzések gyakorlása vagy a videóban bemutatott váltott orrlyukú és zümmögő légzés ebben segít minket.
Próbáld ki! Illeszd be minden napodba a kedvenc légzőgyakorlatodat, és indítsd a reggeledet vagy zárd a napodat egy rövid, tízperces gyakorlással. Végezd ezt legalább 30 napon át, és figyeld a hatásait! Mire számíthatsz?
Például a váltott orrlyukas légzés hatására az egész test oxigéntöbblethez jut. Hatékonyan eltávolítja a széndioxidot, megtisztítja a vért a méreganyagoktól. Serkenti az agyközpontokat, működésüket optimális kapacitásukhoz közelíti. Nyugalmat, világos gondolkodást és koncentrációt eredményez, ezért ajánlott szellemi munkát végzők számára. Növeli az életerőt, csökkenti a stressz és a szorongást blokkoldó hatása által.
Ezzel a videóval támogatunk téged, amely mindig a itt lesz neked.

Szerző