Nagy fába vágtam a fejszémet. Eldöntöttem, hogy környezetbarát életmódra váltok. Jogos lehet a kérdés, hogy akkor eddig hogyan éltem az életem? Biztosan nem elég körültekintően. Na, nem egyik napról a másikra akarom megváltani a világot, csak úgy szépen, a magam tempójában. Ezt nem lehet senkire rákényszeríteni, senkit nem lehet rábeszélni, az a legjobb, ha az ember belső késztetést érez rá. Én most érettem meg a feladatra. A minap láttam egy videót arról, ahogyan egy tengeri teknős orrlyukából eltávolítanak egy évekkel ezelőtt odakerült szívószálat. Talán ez eddig nem is hangzik borzalmasan, de ahogy ott ültem, és néztem, amint percekig próbálják egy csipesszel kihúzni az idegen (akkor még féregnek hitt) szövetet… Dühöt éreztem, aztán meg mérhetetlen szomorúságot és tehetetlenséget. Az a szegény állat meg csak tűrte, közben vérzett, s ki tudja, előtte mennyit szenvedett. Nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban. Van, akinek sokkal kevesebb is elég hozzá, s van olyan is, akinek sosem telik be a pohár.
A környezetvédelem egy közös ügy, minden ember közös ügye, ráadásul még örömünket is lelhetjük benne.  Ha te is úgy érzed, elég volt, tarts velünk, lépjünk együtt a változás útjára!