A karácsonyi hangulatú könyvesbolt, csendes olvasósarkába ültünk le beszélgetni a szeretet ünnepéről, mely az idők során ugyan sokat formálódott az életében, de valami egy cseppet sem változott: Manyi néni számára 45 éve mindig itt, a boltban kezdődik az adventi készülődés. A karácsonyhoz fűződő emlékei ott sorakoznak a polcokon, ideje hát leporolni, és újra fellapozni őket.


– Számomra a könyvesbolt a karácsonyi időszakot is meghatározza, de ez így természetes, nekem nem nyomasztó munkával tölteni az év utolsó hónapját sem. Azt hiszem, hogy el sem tudnám képzelni enélkül az életemet. A boltunk ajtaja még Ádám-Éva napján is nyitva áll, így viszont csak az utolsó pillanatban kezdhetem el az otthoni készülődést az ünnepre. Azt is megfigyeltem már, hogy az első pár napban még a bolt körül forognak a gondolataim, annyi inger ér ott, hogy időre van szükségem ahhoz, hogy fellélegezzek, és átadjam magam a karácsonyi hangulatnak.
Az ünnepre való hangolódás Manyi néni életében, nem feltétlenül párosul az elcsendesedéssel, sokkal inkább egy felfokozott időszakot jelent.
– Óriási a hajtás az adventi időszakban, de a könyvesboltba már december elején beoson a szeretet ünnepének meghitt hangulata. Boldogsággal tölt el, amikor a fények kigyúlnak, és lágyan megvilágítják a könyveket, a háttérben pedig halkan szólnak a szívmelengető klasszikus és modern zenék. A vásárlóink is szívesen mesélnek a karácsonyi szokásaikról, megosztjuk egymással az ünnepi receptötleteket, és természetesen segítünk nekik megtalálni a tökéletes könyvet is a fa alá. Én itt hangolódok az ünnepekre, így lélekben már készen állok a karácsonyra.


Az adventi időszakban a békés, szelíd történetek vonzzák inkább az olvasókat.
– A „Nincs ünnep könyv nélkül!” szlogen, szerencsére belénk ivódott, és a karácsonyfa alá még ma is kerülnek könyvek. Ilyenkor igyekszem lágyabb, szeretettel telibb olvasmányokat ajánlani. Ebben az időszakban előtérbe kerülnek a karácsonyi novellás kötetek, de az életrajzi ihletésű művek is népszerűek. Bereményi Géza Magyar Copperfield című írását biztosan elolvasom az ünnepek alatt, aztán Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című könyve is érdekel, és az évet azt hiszem, hogy Woody Allen szórakoztató önéletrajzával zárom majd.
Lehet, hogy az utolsó pillanatban, de minden a helyére kerül.
– A december 24-ét az egész család nálunk tölti, ez már évek óta így van. Hálás vagyok a férjemnek, hogy segít nekem az otthoni teendőkben – a klasszikus ételek közül a halászlét ő főzi meg –, miközben a nővérem házi, gyúrt tésztát készít, a desszert pedig az én feladatom: mákos és túrós guba kerül az asztalra, vanília sodóval leöntve. Addigra már feldíszítjük a fenyőfát is – a régi díszeket veszem elő, amiket anno még gyermekkoromban tettünk a fára –, beteszem alá az ajándékokat, megterítem az ünnepi asztalt, és várom, hogy mindenki megérkezzen hozzánk. Szeretem, amikor az egész család együtt lehet, bizakodom abban, hogy az idén is a szeretteinkkel tölthetjük a karácsonyt.


Még a nagymamájától tanulta, hogy karácsonykor diót szokás enni mézzel.
– Császártöltés mellett, Kiscsalán születtem, ami anno az érseki uradalomhoz tartozott, ott töltöttem a gyermekkoromat. A végeláthatatlan pusztaságban nőttünk fel, a szabadban játszottunk, barangoltunk és élveztük a gyermekkort, ami az életem egyik legszebb időszaka volt. A karácsony akkor egyáltalán nem az ajándékozásról szólt, és nem is szólhatott arról, hiszen akkoriban nem vehettük meg azt, amire vágytunk, ezért a praktikus ajándékoknak is örültünk. Ahogy az olyan egyszerű karácsonyi édességnek is, mint a dió mézzel. Az ünnepet sokkal inkább lélekben éltük meg. Emlékszem, az egyik karácsonyra Bálint Ágnes Elvarázsolt egérkisasszony című mesekönyvét kaptam ajándékba, amit százszor elolvastam. Abban az időben a polcon nem álltak sorban a könyvek, ritkán kaptunk egyet-egyet, de azt megbecsültük. Aztán a pepita mintás gyapjúruhám is örök emlék abból az időből, már akkor előtérbe került a csajos énem.(nevet)
A karácsonnyal kapcsolatban egy maradandó, kedves emlék elevenedik fel benne.
– Bármennyire is elfáradok a nap végére, az éjféli mise számomra olyan, mint a karácsonyfán a csúcsdísz, nélküle nem teljes az ünnep. Emlékezetes volt, amikor évekkel ezelőtt szenteste, a nagy pelyhekben hulló hó, már fehér „szőnyeggel” borította be a templom előtti teret, és a csillogó hótakarót a fények megvilágították. Felemelő érzés volt belépni a templomba… Még ma is melegséggel tölt el az emléke, ha rágondolok.


Ha szeretnél még több karácsonyi történetet hallani, akkor kattints a karácsonyra hangoló Jelenlét podcast adásunkra. 

Fotó: Panna