Impulzív adventi sorozatunkban Benedek Viki ünnepvárása után, most a négy évvel ezelőtti címlapsztárunkkal, Majoros Ritával elevenítettük fel a gyermekkori ünnepek emlékeit és mindazt, amit az előttünk álló karácsonytól vár, amit az elmúlt évből tanulságként magával visz. A szeretet ünnepéről még az adventi készülődés kezdetén, az online térben mesélt nekünk, miközben karácsonyi bögréjéből forró teát kortyolgatott.


– Hogyan készülsz a karácsonyra?
– Az igazat megvallva, az eddigi években a karácsonyi készülődésre nem igazán jutott időm, ezért az ünnepre való hangolódás helyett inkább belezuhantam a karácsonyba, de ettől azért nem veszített a fényéből. Idén viszont a munkatársaimmal előre megbeszéltük, hogy együtt készülünk az adventi időszakban, ezért már december elején, a rádióba is beszállingózott az ünnep hangulata: feldíszítettük a stúdiót, adventi koszorút készítettünk, sőt az adventi kalendárium is felkerült a falra. Nem is bírtam ki – akár a rosszcsont gyerekek –, néhányba belelestem… (nevet) Már nagyon várom, hogy élvezettel nyitogathassuk. Szóval az idén másképp készülök az ünnepekre, és élvezem ezt az időszakot!
– Az otthonod dekorálását már elkezdted?
– Nem szoktam túlzásokba esni karácsonykor sem, csak pár díszt vettem elő, illetve egy fénysort tettem fel, de már ettől karácsonyi hangulat lett a nappaliban. Egyébként a barátnőimmel minden évben készítünk adventi koszorút is (forgatja a kamerát, hogy megmutassa nekem az alkotását – szerk.). Nekem nincs igazán kézügyességem, ezért az én koszorúm kevésbé kreatív, de talán nem is ez a fontos, hanem az, hogy közben együtt töltjük az időt.
–  Felnőttként is épp olyanok a karácsonyok, mint a gyermekkori emlékeidben?
– Abszolút a régi ünnepek hangulata elevenedik fel előttem. Azokat az ízeket, illatokat, emlékeket szeretném újra megteremteni. Azt gondolom, ha hazamegyek a szüleimhez, akkor még mindig gyerek lehetek. Talán annyiban különböznek a mostani karácsonyok a régiektől, hogy már sejtjük, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot. (nevet) A szüleim mindig úgy csempészték a fa alá a meglepetéseket, hogy közben volt benne valami varázslat, hiszen a csengőszó jelentette az angyalok érkezését, de mire a szobába értünk, már eltűntek, és csak a gondosan becsomagolt ajándékok vártak bennünket a fa alatt. A karácsonyban még a mai napig ott rejtőzik számomra a varázslat.


– Az ünnepi készülődés során mindenki talál magának olyan feladatot, amelyben fontosnak érezheti magát, neked mi a fő szereped ilyenkor?
– A fenyőfát mindig a testvéremmel együtt díszítjük fel, csakhogy a kettőnk elképzelése néha keresztezi egymást. Míg a nővérem szereti gondosan megtervezni a dekorációt, addig én azt szeretem, ha minél színesebb, változatosabb a karácsonyfa, és nincs benne koncepció, hanem csak úgy érzésből díszítjük. Úgy szokott lenni, hogy először a saját elképzelésem szerint dekorálom a fát, majd jön a nővérem, és mindent máshová tesz, precízen átrendezve az egészet. Egyébként imádom a stílusát, úgyhogy elfogadom az ötleteit, annak ellenére, hogy én az absztrakt vonalat képviselem, és egy cseppet sem zavar, ha nem tökéletes a végeredmény, hiszen a lényeg, hogy a saját kezünk munkája.
– Szerinted milyen a tökéletes karácsonyi ajándék?
– Olyat szeretek választani, amire a másik titkon vágyik, de magának talán sosem venné meg. Az egyik ilyen emlékezetes ajándékot a testvéremnek választottam, aki imádja a rókákat. Ne aggódj, nem vettem neki otthonra egyet. Azt kapta tőlem karácsonyra, hogy egy évig egy állatkerti róka nevelőszülője lehetett. Erre az ajándékra biztosan nem gondolt, így még nagyobb örömöt szerezhettem vele. Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben az ünnep nálunk már egyáltalán nem az ajándékozásról szól. Persze egy-egy apró meglepetéssel kifejezzük egymás felé, hogy gondoltunk rá, de felnőttként már az együtt töltött időt értékeljük igazán.
– A karácsonyra gondolva milyen ízek jutnak az eszedbe?
– A karácsonyi menü sosem változik, maximum néhány új süteménnyel bővül a kör, de apukám halászléje, a mákos guba, no meg a kóla nem maradhat el. Talán ez furcsán hangzik, de mivel gyermekként ritkán ihattunk kólát – igazából, csak ha vendégek jöttek hozzánk vagy épp ünnep volt –, ezért ez a szokás megmaradt.


– És ha az illatok felé kacsingatunk?
– Ha a fenyőfa illatát megérzem, azzal már a lelkembe is beköltözött az ünnep, illetve nálam a tél illata is hozzátartozik ehhez az időszakhoz – a dermesztő hidegben, a friss téli levegőn olyan jó sétálni!
– Milyen gyermekkori rituálékra emlékszel, melyekhez felnőttként is ragaszkodsz?
– Nálunk az a hagyomány, hogy szenteste mindenki kistányérjára kerül egy szelet alma, egy cikk fokhagyma, pár csepp méz és néhány szem dió. Minden évben eljátsszuk azt a jelenetet, hogy este leülünk az asztalhoz, és miközben ezzel kezdjük a közös vacsorát, a nővérem odasúgja nekem, hogy ő nem szereti a hagymát, így persze én eszem meg az övét is… (kacag) A másik, hogy szenteste elővesszük a klasszikus játékokat, melyek sosem mennek ki a divatból: a Gazdálkodj okosan, a Monopoly és az örök kedvenc nálunk az Ország-város. Közös társasozásba kezdünk, ugyanúgy, mint régen. És képzeld, még az sem változott az idő előrehaladtával, hogy édesapámmal még mindig képtelenek vagyunk veszíteni. Rosszul éljük meg, ha a testvérem győz, de be kell látni, hogy legtöbbször ő a szerencsés, mi pedig alul maradunk.
– A rádióban rengeteg karácsonyi dalt hallasz, mégis melyik az, amelyiket igazán szereted?
– Kifejezetten nincs kedvenc karácsonyi dallamom, de talán Michael Bublé stílusa áll hozzám a legközelebb. Olyan zenék viszont vannak, amikkel ki lehet kergetni a világból, ezek azok a számok, melyek egy-egy népszerű dal borzasztó feldolgozásai.


– Szoktad az év végén összegezni mindazt, ami az elmúlt időszakban történt veled?
– Különösen karácsonykor szeretek befelé figyelni, mert azt gondolom, hogy az év vége egyfajta elmélyülés és egyben visszaemlékezés is. Erre talán azért is van szükségem, mert a két ünnep között ünneplem a születésnapomat, ami ugyancsak azt jelzi, hogy egy újabb év telt el, ezért ideje az elmúlt esztendő tanulságait leszűrni.
– Mit viszel tovább magaddal?
– Még inkább tudatosult bennem, hogy olyan mulandó ez az élet, éppen ezért nem szabad hagynunk, hogy szélsebesen elszaladjon mellettünk, és csak a végén kapcsoljunk, hogy miről maradtunk le. Ez az év számomra a változásról szólt. Rengeteget dolgoztam azon, hogy még jobban megismerjem önmagamat, és ez segített abban, hogy most úgy érezhetem, jó irányba haladok.
– Milyen karácsonyt álmodtál magadnak?
– Csak arra vágyom, hogy a nehézségek ellenére megtaláljuk az örömöt az ünnepben, hiszen ez egy óriási örömforrás lehet, amiből a későbbiekben is meríthetünk energiát. Olyan jó megállni ebben az állandó rohanásban, és annak örülni, hogy együtt lehetünk végre. Szerintem pont ez az, ami fontos, nem pedig az ajándékok hajszolása és a tökéletes karácsony megteremtése, hiszen épp arra nem marad idő, amire igazán vágyunk. A béke, az összetartozás és a szeretet érzését ugyanis semmi sem pótolhatja, és karácsonykor ezt élhetjük át, együtt a családunkkal!

Fotó: Emma