Tudatos törekvéseink mellett egy sor olyan belső szabály irányít minket, amelyek létezésével talán nem is vagyunk tisztában, mert ezek mások sugalmazott vagy vélt elvárásai alapján épültek fel bennünk – áll dr. Almási Kitti Ki vagy te? című könyvének ajánlójában. Ezen vezérgondolat mentén elmélkedünk életünk mindennapi dolgairól, a Jelenlét legfrissebb adásában.

Gillich Panna főszerkesztőnk ezt a szerteágazó, valójában az életünknek szinte minden porcikáját behálózó kérdéskört feszegeti a héten Fejes Szilvia „Sziszi” és Póli Emma szerkesztőink társaságában. Érdekesség, hogy a beszélgetőtársak csak a témába fejest ugorva szembesültek azzal – ahogyan Almási Kitti könyve is száz oldalakon át hömpölyög –, hogy a szűk egy óra igen kevésnek bizonyul a téma alapos kitárgyalására.

„Ha mindig csak megértek, hol maradok én?” Kérdezi Szabó Lőrinc Az Egy álmai című versében, ami – ilyen formában, környezetéből kiragadva – akár mottója is lehetne legújabb adásunknak. Hiszen tedd fel magadnak bátran a kérdést: Sosem bizonytalanodtál még el valamilyen tulajdonságodat, a viselkedésedet vagy a megjelenésedet illetően – amivel alapvetően jó viszonyt ápoltál –, amíg be nem talált egy ferde pillantás, egy foghegyről kapott megjegyzés, egy „építő” kritika, mintegy elvárásként feléd?  

A másoknak való megfelelés szorításában „kialakított viselkedésminták egy idő után annyira beépülnek, hogy már a sajátunknak érezzük őket, csak sokszor nem értjük, miért érezzük magunkat olyan rosszul a bőrünkben”, folytatódik a beszélgetés az Almási Kitti-kötet ajánlója mentén, amelybe ennél sokkal mélyebben is elmerülhetsz, a doktornő közelgő május 13-i dunapataji Lélekmelegítők előadásán – amire reméljük, már megvan a jegyed!

Panna, Emma és Sziszi dióhéjban arra jutottak, hogy „nem biztos, hogy mindig a család a ludas”, illetve több oldalról is körüljárták, hogy hova és hogyan illeszthető be az iskola és úgy általában minden, a társadalom által normálisnak bélyegzett elvárás az életünkbe.  Tarts velünk egy órában a témát boncolgatva, amit Dunapatajon, dr. Almási Kitti előadásán akár személyesen is folytathatunk.

Szerző