Budapest, te csodás… Be kell, hogy valljam, egészen eddig nem loptad be magad a szívembe, de most adtam neked egy újabb esélyt. Egyik kedves ismerősöm mesélte, hogy egyszer érdemes lenne felszállnom a 2-es villamosra, mert ha eddig még nem szerettem bele a fővárosba, ezek után biztosan rabul ejt majd. Nem ellenkeztem. Úgy éreztem, tegyünk egy próbát – mondjuk egy szép, langyos őszi napon.

Mielőtt útnak indultam volna, véletlenül rábukkantam – talán nincsenek is véletlenek – a National Geographic egyik cikkére, amelyben Európa legszebb villamosvonalait gyűjtötték össze. Talán nem meglepő, hogy a mi 2-es villamosunk is felkerült a 10-es toplistára, mégpedig az előkelő hetedik helyet csípte meg.


Ez a villamos nap mint nap a Duna mentén, Pest nevezetes épületei előtt suhan szelíden, ezért ha rajta ültök, érdemes a telefonotokat inkább a táskátok mélyére rejteni, hogy mindkét irányba pillantgatva elmerülhessetek az elétek táruló csoda szép látványban. Aztán olykor jó, ha leszálltok egy-egy megállónál, és csak egy kisebb kitérőt követően folytatjátok az utat. A 2-es vonala a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között fut a Dunával párhuzamosan. Egyetlen nap alatt képtelenség lenne bejárni a híres-neves „sárga” útjába eső valamennyi nevezetességet, mi mégis vállalkoztunk arra, hogy felpattanunk rá, és megcsodáljuk mindazt, amit Budapest kínál nekünk. Persze lehet, hogy ti naponta elsuhantok ezek mellett a számotokra már megszokott szépségek mellett, de ha jobban szemügyre veszitek őket, meglepődtök majd, hogy valójában mennyi újdonságot rejtenek.

Mi a Boráros téren szálltunk fel a villamosra, és tervezett kirándulásunk első állomásaként a Fővám téren néztünk körül, amely éppen a Szabadság híd lábánál van.


Zsolnay-tetőcserepeivel már messziről kitűnt a többi épület közül a Központi Vásárcsarnok, amely hazánk legnagyobb fedett piaca. Egészen pontosan 124 éve árulják már a hazai termelők portékáikat ebben a patinás épületben.


Ezután a Kálvin tér felé vettük az irányt, hogy a közelben álló Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár se maradjon ki a látnivalók sorából. Olyannyira rabul ejtett minket a régi épület látványa, hogy végül a szemközti kávézó teraszáról gyönyörködtünk benne, miközben egy isteni feketét kortyolgattunk… Kell ennél jobb? Így egyszerűen csak: Dolce vitá! Sajnos az idő rövidsége miatt nem néztük meg a könyvtár korhű termeit, melyek állítólag olyan érzést keltenek a látogatóban, mintha egy kosztümös filmbe cseppent volna bele. És ha már a mozi világát említem: ne lepődjetek meg, ha a vásznon időnként felismeritek a patinás épület lenyűgöző belső tereit, ugyanis több filmet is forgattak már itt. Emlékeztek még a Spy című filmben Melissa McCarthy és Jason Statham hangos vitájára? A perpatvar csodálatos helyszíne nem más, mint a Szabó Ervin bálterme, amely kaszinóként jelenik meg a filmben.
 

Miután a Nemzeti Múzeumot is megcsodáltuk, a régi épületek között barangolva egy parkra bukkantunk, a bejáratnál egy hangulatos kávézóval. Most azonban nem engedtünk a csábításnak, hiszen az előző kávé ízét még ott éreztük a szánkban, így csak átsétáltunk az árnyékos, kedves kis ösvények mentén elterülő, idilli, francia stílusú Károlyi-kerten, a szökőkút kellemes csobogó hangjától kísérve.


Utunk során olykor felülírtuk eredeti tervünket, és kisebb kitérőket iktattunk be, hogy még többet lássunk a városból. Így találtunk rá egy szűk kis utca végén az Egyetemi Kisboldogasszony templom csodás barokk épületére, mely a kalocsai nagytemplomot juttatta az eszembe.


Kalandos sétánkat követően, Budapest híres bevásárló- és sétálóutcájára, a Váci utcára tévedtünk, amely leginkább az itt üzletet nyitó, világhírű divatmárkákról híres. Ezt követően visszatértünk kiindulási pontunkhoz, a Vásárcsarnokhoz, ahol ismét felpattantunk a kissé zsúfolt 2-re, hogy folytassuk kalandunkat, hiszen az idő rohant, és még jó pár megálló várt ránk.


Egy szusszanásnyi idő a kis „sárgán”, és máris a Március 15. téren, a középkorban épült Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomnál voltunk, amely évezredekre visszanyúló története miatt méltán viseli „az idők tanúja” nevet.


Ez az épület Budapest egyetlen máig fennmaradt, legrégebbi temploma. Itt túl sokat nem időzhettünk, bár biztosan találtunk volna még néhány gyöngyszemet, de ezeket egy másik kiruccanásra tartogattuk, így szedtük a lábunkat, hogy elérjük az éppen berobogó villamost…


Budapest egyik legcsodásabb jelképe egyértelműen a Parlament, amelynek neogótikus, monumentális épületét még a mai napig is csodálattal nézem. Igazán büszkék lehetünk a Steindl Imre munkáját dicsérő impozáns építményre, hiszen ez a második legnagyobb parlamenti épület Európában. Azt is érdemes tudni róla, hogy itt találhatóak a magyar koronázási ékszerek: a Szent Korona, az országalma és a királyi jogar.


Mielőtt visszafelé vettük volna az irányt, még elsétáltunk a Parlament előtt található Duna-parti holokauszt-emlékműhöz. Megrázó belegondolni, hogy a Cipők a Dunaparton alkotás, valójában hús-vér embereket szimbolizál, akiket a nyilasterror idején a Dunába lőttek. Nekik állít emléket a Pauer Gyula szobrász által, vasból megformált hatvan pár korhű lábbeli.


Utunk lassan a végéhez közeledett, de még a naplemente előtt megálltunk a Lánchíd pesti hídfőjénél, hazánk első neoreneszánsz középülete, a Magyar Tudományos Akadémia előtt. Az épület 1865-ben készült el, melynek kivitelezését az az Ybl Miklós irányította, akinek a nevéhez számos hazai építészeti remekmű neve fűződik.

A 2-es villamoson ülve akármerre fordítottam a fejemet, még visszafelé is megakadt a szemem egy-egy múltat idéző épületen – mintha a magyar kultúra megannyi kincse hullott volna az ölembe. Egyszerűen úgy éreztem, hogy még ezer meg ezer látnivalót rejt Budapest, és én csak egy apró kis szeletéből kaptam most ízelítőt. Éppen ezért már alig várom, hogy újabb kalandra csábítson, akár még most az aranyló ősz idején.

Fotó: Panna