Magó Mariannát eddig az egyik helyi drogéria üzletvezető-helyetteseként ismerhettük, de közel egy éve ez megváltozott, amikor családjával úgy döntöttek, hogy saját vállalkozásba fognak, és megvalósítják a „Töltsd újra” csomagolásmentes bolt ötletét. Egy szép őszi délutánon ültünk le beszélgetni arról, hogy milyen apró lépéseket tehetünk a jövőnkért, hogyan induljunk el a tudatosabb élet felé vezető úton, milyen mintát adhatunk a gyerekeknek, de arról is szó esett, hogy az általa is képviselt szemlélet, hogyan formálja az emberek hozzáállását a környezetünk védelméhez, a Föld jövőjéhez.

környezettudatos csomagolásmentes Kalocsa bolt Impulzív Magazin
– Hogyan született meg a Töltsd újra ötlete?
Akkoriban egy kalocsai drogériában üzletvezető-helyettesként dolgoztam, ezért beleláttam a különböző kozmetikai készítmények és vegyszerek kínálatába, így egyre jobban elkezdett érdekelni ez a világ. Ebben a pozícióban sokféle feladatom volt, ami egy idő után eléggé fárasztó és stresszes lett számomra. Problémát jelentett a nyitvatartási idő is, mert a gyerekeim még óvodások, és csak nehezen tudtam megoldani a felügyeletüket. A volt férjemmel, Tamással akkor arra jutottunk, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha nyitnánk egy saját boltot. Korábban jártunk már Baján egy hasonló jellegű csomagolásmentes üzletben, ami felkeltette az érdeklődésünket. Kitűnő ötletnek tűnt ez az egész, mert szeretem a naturális termékeket, melyekben kevesebb vegyi anyag található, ezért nem károsak a szervezetre.
– Egy bolt megnyitása óriási feladat, gondolom megfizettétek a tanulópénzt.
– Nem volt könnyű, mert egy ilyen speciális bolt elindítása egy csomó papírmunkával jár, és az engedélyek beszerzése is nagy kihívás. Már tavaly szeptemberben szerettünk volna nyitni, de végül csak decemberben jutottunk el odáig. A munkálatok közben ráadásul sok olyan dolog is felmerült, amire nem számítottunk. Ki gondolta volna, hogy a vegyszeres termékeket kizárólag flakonban lehet tárolni, és a vásárlók is csak abban vihetik el? Persze ez egyáltalán nem tetszett, mert ennek a boltnak pont az a lényege, hogy semmit nem tartunk műanyagban. Olyan apróságokra is oda kell figyelnünk, hogy az élelmiszert papírzacskóban adjuk el, és az is fontos, hogy feltüntessük, hogy a mi üzletünk ÖKO, mert így például a szemeteszsákokból lebomlót is kell árulnunk.
– Emlékszel még a nyitás pillanataira?
Ijesztő volt, mert eddig csapatban dolgoztam, most pedig teljesen a magam ura lettem. Az első napom szerencsétlenül alakult. Rögtön kiömlött a mosószer, mert rosszul fordítottam el az adagoló csapját, aztán a pénztárgéppel is adódott egy kis probléma, így kézzel kellett írnom a számlát. Aztán, ahogy teltek a napok egyre rutinosabb lettem. Azóta pedig már vannak törzsvásárlóim, és folyamatosan jönnek újak, de akadnak olyanok is, akik csak azért térnek be hozzám, hogy megkérdezzék, hogy vagyok, és ez nagyon jól esik.

környezettudatos csomagolásmentes Kalocsa bolt Impulzív Magazin
– Honnan merítettél ötletet?
– Tamás Ausztriában dolgozik, ezért jobban beleláttunk abba, hogy külföldön ennél sokkal nagyobb „divatja van” az ilyen típusú üzleteknek. A Töltsd újra dizájnját egyedül találtam ki, de számtalan cég és bolt inspirált, és a különböző közösségi oldalak felületein is hasznos ötleteket találtam. A csomagolásmentes boltok kínálatában találtam olyan termékeket, amelyeket kétségtelenül én is szerettem volna árusítani. Ilyen például a Gabi Jó reggeliző termékei, de az interneten találtam rá arra a cégre is, akiktől az öblítőinket és a tisztítószereinket rendeljük.
– Féltetek attól, hogy egy kisvárosban esetleg nem lesz erre igény?
– Tudtam, hogy ez újdonság lesz, de az előző munkahelyemen azt tapasztaltam, hogy egyre többen keresik tudatosan a mindenmentes, környezetkímélő termékeket. Persze idő kell ahhoz, hogy az emberek megismerjék ezeket az árucikkeket, és odafigyeljenek arra, hogy tudatosabban éljenek. Nyitáskor többen is ajánlották, hogy osszak szórólapokat, de az ellenkezett volna a hitvallásommal. A legtöbben az interneten keresztül ismertek meg minket, illetve mondhatni szájról szájra terjedt, hogy van egy ilyen boltunk.
Szokatlan ez a fajta vásárlás az embereknek?
Igen, mert hozzám flakonokkal és tárolóedényekkel kell érkezni. Természetesen ezeket nálam is meg lehet vásárolni, hiszen előfordul, hogy valaki otthon felejti a sajátját, de szeretném rászoktatni az embereket, hogy tudatosan készüljenek a vásárlásra.

https://www.impulzivmagazin.hu/babara-vagysz-megis-kesik-a-gyermekaldas-a-termekenyseg-holisztikus-ertelmezese-segithet/
– Kedveskedsz valamivel a visszatérő vendégeknek?
Aki nagyobb értékben vásárol, mindig megajándékozom valamilyen aprósággal, legyen az például egy bevásárlótáska. Az egyik hónapban pedig azt találtam ki, hogy bizonyos összeg felett többet mérek ki az adott termékből, de a gyakrabban bejáró vásárlóimnak is szoktam kedveskedni. Mindig vannak terveim, hogy milyen akciókat és meglepetéseket találjak ki nekik.
– A nyitás óta mi minden változott?
– Azóta jócskán bővült a kínálatunk: már különböző kozmetikumokat, mosószereket és élelmiszereket is árulunk. Ilyenek a batátapástétomok, a reggeliző termékek és egy kedves barátnőm által varrt textiláruk, de készítenek nekünk eladásra gyönyörű ékszereket is.
– Hogy látod, a nők mennyire vevők a mosható egészségügyi textiltermékekre?
– Árulunk mosható betéteket is, de vegyes visszajelzések érkeznek a vásárlóktól. Van, aki eléggé idegenkedik tőlük, másoknak viszont bevált. Én például a sminklemosó pamacsokat szeretem, de a kismamák számára készült melltartóbetétet is praktikusnak találom. Ha a gyerekeim most lennének csecsemők, akkor én biztosan ezt használnám az eldobható helyett. Mindig azt szoktam mondani a vásárlóimnak, hogy használják azt, ami komfortos nekik, mert ha minden mást megváltoztatunk maguk körül, kivéve ezeket a termékeket, már tettek a jövőnkért.
– Említenél még néhány praktikát?
A hajmosó szappanunk ricinus- és dióolajat tartalmaz, és sokkal tovább elég, mint a flakonos verzió. Lehet, hogy valamennyivel drágább, de jobban megéri, mint a hagyományos sampon. Egyébként almaecetes vízzel érdemes leöblíteni, mert kifejezetten habzik, de az abszolút mellette szól, hogy gombaölő hatása van, a haj pedig sokkal szebb, puhább és természetesebb lesz tőle.

https://www.impulzivmagazin.hu/babara-vagysz-megis-kesik-a-gyermekaldas-a-termekenyseg-holisztikus-ertelmezese-segithet/
– Sokat töprengsz azon, hogy milyen gyártók termékeit áruld?
–  Nagyon szeretem a kis családi vállalkozásokat, éppen ezért nagy arányban magyar termékeket árulok a boltomban. Ezek alól az élelmiszerek a kivételek, mert erre még nem találtam jobb megoldást. Tervezem még, hogy olyan szirupokat is kínálok, melyek jó gyógymódot jelentenek ebben a náthás időszakban. Ilyen a lándzsás útifű-, a gyömbér-, a menta- vagy a levendulaszirup, de csökkentett cukortartalmú lekvárok is lesznek nálunk a jövőben.
– Úgy tudom elkezdted tanulmányozni a gyógynövényeket…
– Most az az új tervem, hogy többet is megtudok róluk, mert egyébként is érdekelnek a növények, és ha valamit kérdeznek velük kapcsolatban a vásárlóim, akkor szeretnék hiteles válaszokat adni. Eddig például nem voltam tisztában azzal, hogy a levendula gyulladáscsökkentő, a hársfavirág hajápoló szer, a rozmaring pedig jó a reumára. Ezeket mind most tanulom.
– A gyerekeiden milyen változást látsz?
– A nagyobbik fiam már érti az újrahasznosítás menetét. Van egy mese, amiben egy kislány szemén keresztül mutatják be, hogyan kell odafigyelni a szelektív szemétgyűjtésre, és az is megnézhetik a gyerekek, hogyan készül műanyagból a pulcsi. Egyébként jó érzés azt látni, hogy a boltunkba sok fiatal jár. Egy kedves tanárnő ismerősöm például elhozta az osztályát hozzánk, és én tartottam nekik egy rövid előadást arról, hogy mivel is foglalkozunk. Néhány nappal később egy-két leányzó visszatért, és én nagyon büszke voltam rájuk! Van egy kislány, aki még az anyukáját is rávette, hogy jöjjenek el hozzánk, és olyan aranyos volt, amikor elmagyarázta az édesanyjának, hogy miért vegyenek innen mosószert és öblítőt. Még tárolót is hozott magával. Ha ezt olvassa, tudja, hogy ő a kedvencem!

https://www.impulzivmagazin.hu/babara-vagysz-megis-kesik-a-gyermekaldas-a-termekenyseg-holisztikus-ertelmezese-segithet/
– Mit tanácsolsz annak, aki még csak most kezd el tudatosabban élni?
– Mivel főleg háziasszonyok járnak hozzám, ezért a növényi alapú Easy Fresh mosószert ajánlanám először, amiből van bőrbarát verzió, de ha valaki ekcémával küzd, akkor inkább a szín és illatmentes változatot válassza. Ezekkel az anyagokkal nem lehet mellélőni, mert szépen mosnak, egyszerűen nincs rájuk panasz. Arra is vannak praktikáim, hogyha erősebb hatást szeretnénk elérni, ebben az esetben mosószódát vagy nátrium-perkarbonátot kell hozzáadni. Kis lépésekkel kell elkezdeni, aztán már minden jön magától.
– Mit ad neked ez a bolt?
– Nagyon sok embert ismertem meg általa, akikkel előtte nem volt kapcsolatom. Olyan érdekes, hogy az egyik legjobb barátnőmet is a vállalkozásnak köszönhetem. Ez a bolt nekem eddig csak plusz energiákat adott.
– Mi a motivál ezen az úton?
– Szerény körülmények között nőttem fel, és éppen ezért különösen megbecsülök mindent, amit használok. Az első ösztöndíjamat egy márkás cipőre költöttem, és úgy vigyáztam rá, mintha aranyból lett volna. Valószínűleg innen ered, hogy én mindent többször használok, és a gyerekeimet is erre tanítom. Mi is apró lépéseket teszünk azért, hogy kíméljük a Földünket. Ha pékterméket vásárolok, akkor mindig viszem magammal az újrahasznosítható zsákomat. Lehet, hogy banálisan hangzik, de a lelkiismeretem is tiszta, ha tudom, hogy valami jót tehetek. Példát mutatok a fiaimnak azzal is, hogy gyalog vagy kerékpárral közlekedem. Mindig azt tanácsolom, hogy először saját magunkat és a szokásainkat figyeljük meg, mert ha környezetbarát eszközöket és termékeket használunk, akkor nemcsak a környezetnek teszünk jót, hanem magunknak is.

Fotó: Panna

(X)

Szerző