Aki olvasta a nápolyi élménybeszámolómat, tudja, mennyire lenyűgözött a nyüzsgő város lüktetése, de olaszországi utazásom ezen a ponton még nem ért véget. Egy régi álmom is valóra vált ugyanis azon a mesés öt napon: hosszú ideje a bakancslistámon szerepelt már Positano, Amalfi, Sorrento és Capri felkeresése – és végre sikerült eljutnom ezekre a csodálatos helyekre is.


Nápolyi utazásunk idejére két egynapos kirándulást is lefoglaltunk a GetYourGuide-on. Először Positanóba indultunk, busszal. Fantasztikusan megszervezett volt az egész út: segítőkész szervezők, praktikus információk, gördülékeny lebonyolítás. És amint felszálltunk, elkezdődött számunkra a mese. Már a busz ablakából ámulatba ejtő látvány fogadott minket: hegyoldalba épült csoda szép házak és villák, alattuk pedig a végtelen kékség, ameddig a szemünk ellátott.

A sofőrünk, Antonio hihetetlen biztonsággal vezetett a kanyargós, sokszor beláthatatlan útszakaszokon, de mivel közvetlenül mögötte ültem, többször is megszorítottam az ülést önkéntelenül egy-egy kanyar előtt, miközben ő könnyedén, rutinosan irányította a buszt – mintha csak egy tanpályán gurultunk volna.

Bár imádok fotózni, most tudatosan próbáltam arra figyelni, hogy ne csak a fényképezőgépemen keresztül lássam Olaszország egyik legszebb ékszerdobozát – meg akartam élni a pillanatot a saját szememmel.


A tengerparton mindenhol találni szabadstrandot, elég volt csak leterítenünk a törölközőinket, és máris átadhattuk magunkat a napfénynek, a sós tenger illatának és a teljes ellazulásnak. Mivel volt rá időnk, betértünk a hangulatos, apró üzletekbe is. Séta közben mindenhol citromminták, hívogató, árnyas passzázsok, színes virágok, zöld növények és olasz dallamok kísértek bennünket.

Valentina, az idegenvezetőnk, nagyon kreatívan szervezte meg az utat: WhatsApp-csoportban küldött el minden hasznos információt, így mindig pontosan tudtuk, hol lesz a következő állomás, ahol találkozunk. Így indultunk tovább hajóval Amalfiba, ahol a következő varázslat fogadott minket.

Ahogy a hajó fedélzetéről kinéztem, balra a végtelen tenger kéksége, jobbra pedig az Amalfi-part elképesztő panorámája tárult elém. A kikötőben újra minden a citromok körül forgott: ruhák, kiegészítők, szappanok, szuvenírek, fagylalt – mintha a várost teljesen átitatta volna ennek a friss, vidám motívumnak a hangulata. Hogy megspékeljük ezt a fantasztikus élményt, beültünk egy ízletes lasagnéra meg egy pohár friss limonádéra az egyik kellemes étterembe. Én pedig csak ültem ott és figyeltem magam körül az igazi olasz életet: a turisták nyüzsgését, valamint a helyiek nyugalmát – a mediterrán hétköznapok varázsát.


Amalfiból busszal indultunk vissza Nápolyba, amely tökéletes lezárása volt az élménydús napnak. Mialatt az olasz utakat szeltük, autentikus dallamok csendültek fel, amelyek pillanatok alatt magukkal ragadtak valamennyiünket. Volt, aki halkan dúdolt, mások ritmusra mozgolódtak vagy éppen együtt énekeltek. Az egész busz megtelt mediterrán életérzéssel – egy aprócska, közös ünnepléssel, amely még különlegesebbé tette a kalandot.

Másnap Sorrentóba és Caprira hajóztunk. A Nápolyi-öbölből indultunk útnak, amely az egyre kisebbnek látszó, nyüzsgő várossal és a tengeren suhanó hajóval már önmagában óriási élmény volt. (Fontos apróság: ha online veszel jegyet a hajóútra, akkor azt a helyszínen váltsd papíralapúra, mert csak azzal engednek fel a hajóra.)


Sorrentóban sok lépcsőzésre számíthatsz, de minden egyes fok megéri, mert ahogy egyre feljebb kapaszkodsz, úgy tárul eléd a mesés panoráma. Gyönyörű időnk volt, így a kilátás tényleg mindenütt pazar volt: közelről és távolról, az öbölből és a magasból egyaránt.

A szűk utcákon sétálva igazi olasz hangulat fogadott bennünket: a kis boltok csecsebecséikkel csalogattak, miközben egy helyi zenész ismerős dalt játszott a harmonikáján. Meglepő választás volt, mégis tökéletesen illett a pillanathoz Ed Sheeran Perfectje. Akkor és ott valahogy minden lelassult körülöttem. Olyan békét éreztem, amit ritkán tapasztal az ember – a nyugalom szigete volt ez, a szó legszebb értelmében.

A séta után egy krémesen lágy, hűsítő fagylalttal kényeztettük magunkat, és közben azt tervezgettük, melyik partszakaszhoz sétáljunk le, hogy ismét megmártózhassunk a tengerben – mert Sorrentóban a legszebb pillanatokat a kéklő víz, az aranyló napsütés és az olasz életérzés adják.


Később áthajóztunk Capri szigetére, amely a négy helyszín közül a legnagyobb hatással volt rám. Egyszerűen lenyűgözött a szépsége – a sziklás part, a mélykék tenger és a kilátás olyan volt, amivel nem tudtam betelni. Csak ültem a parton, néztem a csónakokat, a hajókat, figyeltem a sirályokat, miközben felhőtlenül lógattam a lábamat és arra gondoltam: ha egy szóban kellene megfogalmaznom, mi az élet, hát ez lenne az. Capri.

Ez az a hely, ahová biztosan szeretnék még visszatérni – gondoltam. Olyannyira, hogy másnap Nápolyban beszereztem egy pálcikás, capris illatosítót – így sikerült hazahozni magammal a sziget életérzését. Nem akartam ugyanis, hogy a repülőút lezárja ezt a csodás kalandot. Szerettem volna, ha otthon is velem lenne egy cseppnyi Olaszország.


Capri olyan, mintha egy film díszletébe csöppennél, ahol te magad is a történet szereplőjévé válsz. Gyerekkoromban néztem a Capri – Az álmok szigete című sorozatot. Hazafelé menet eltöprengtem: vajon tényleg ez volt a film címe? Aztán otthon rákerestem, és néhány epizódot újra megnéztem belőle. Nem a történet miatt, hanem mert Capri játszotta benne a főszerepet, és én máris visszavágytam oda, még a képernyőn keresztül is.

Végül hadd osszak meg veled még egy apró élményt, amely tökéletesen kifejezi, milyenek is az olaszok. A kikötőben sétáltunk egy olyan éttermet keresve, ahol a teraszon, a panorámát nézve ebédelhetünk. Alig telt el néhány perc, máris leszólított minket egy pincér. Kíváncsian kérdezgetett, honnan jöttünk, miközben mosolyogva invitált befelé. Aztán egyszer csak – legnagyobb meglepetésemre – egyszerűen kézen fogott, és úgy vezetett egy szabad asztalhoz, mintha csak kisgyerek lennék. Elcsodálkoztam, de közben fülig érő szájjal mosolyogtam, mert ez a közvetlen, játékos kedvesség annyira olasz és annyira capris volt.