Címke

néptánc

Egyéb

Sváb bállal zárul a tradíciók és ízek kavalkádja

Hagyományok ünnepe Hartán Október 27-én negyedszer rendezik meg a Hartai Hagyományok és Ízek Fesztiválja – Sváb bál elnevezésű, egésznapos programsorozatot, ami a Faluházban indul és a Művelődési Házban zárul. A kiállítással, interaktív programokkal és gasztronómiai elemekkel színezett napra a tradicionális…

Történetek

Podholiczky Rebeka és édesanyja – Határok nélkül

Mindig is felnéztem Editre az ereje, kitartása miatt. Tudtam, hogy egyedülálló anya, aki kislányát hároméves kora óta egyedül neveli. Ez már így is elég teher ahhoz, hogy a hétköznapok túlélése igazi művészetként jelentkezzen, de Editről azt is fontos megjegyezni, hogy…

Egyéb

Kalocsán először a Magyar Állami Népi Együttes!

Vörös Laura már hat éve tagja a Magyar Állami Népi Együttesnek, de eddig még nem táncoltak a városunkban. Augusztusban viszont az Érsekkert színpadán, egy különleges produkcióval fogják elkápráztatni a kalocsai közönséget. Laurával a rendkívüli előadásról, annak előkészületeiről és a fellépést…

Egyéb

A hagyományőrzés jegyében – Programajánló

A hagyományőrzés jegyében – Vörös Laurával beszélgettünk Minden, ami a hagyományőrzéshez hozzátartozik: kalocsai népviselet, pingálás, dalok és természetesen felszabadult tánc. Ha felkeltették az érdeklődéseteket, akkor április 30-án sétáljatok ki az Érsekkertbe, ahol hagyományőrző napot tartanak. Mindez éppen a Hagyományörző ház…

Bezár