Rovat

Archív

Archív

Hála napló

Kezdésként leírom, mennyire hálás vagyok ezért a naplóért. Ezt a kis könyvet születésnapomra kaptam 29 másik könyv mellett.  (A beszédes összeadás feladatból kiderül hány éves vagyok, jaj). Először is a borító: gyönyörű. Meg kell, hogy valljam ez fogott meg benne…

Archív

Levelek az élethez – Alice Walker: Bíborszín

Már az első oldalon a döbbenet lett úrrá rajtam. Erős, szívbe markoló kezdés után a folytatásban sem csalatkoztam. Őszinte, fájdalmas és megindító az új címmel és borítóval kiadott Bíborszín, eredeti címén Kedves Jóisten.Celie-ről szól a történet, akit igazán főhősnek hívhatunk….

Archív

Bali Edina Zsanna – AZANŐ lét

A boldogságtól repkedsz, mert megtaláltad életed szerelemét. A volt feleség szemében örök ellenség maradsz, mert szétszedted a stabilnak hitt kapcsolatát. A szerelmed mellett ott vannak a gyermekek, akikkel úgy érzed, lehetetlen megtalálni a közös hangot. Második, harmadik vagy éppen negyedik…

Archív

Dr. Pap Gizella – Az őrangyalom lassan lemond!

Amikor leomlott a kártyavár, a doktornő mélypontra került, lelkileg nagyon megviselték a történtek. Azonban pontosan tudta, hogy a kisfia nem érezheti, min megy keresztül. A folyamatos lelki vívódás, a házasságáért való szüntelen küzdelem után végül eldöntötte, hogy ideje elengedni a…

Archív

Minden kórteremben marad egy csepp varázslat

Nem is olyan régen különleges fehérköpenyes vendégek jártak a kalocsai Szent Kereszt Tagkórház gyermekosztályán. Gyógyítók ők, akárcsak az ott dolgozó orvosok, mégis másféle doktorok. A Mosolykommandó Alapítvány mosolydoktorai, akik október közepén tűntek fel Kalocsán – nem sztetoszkóppal, injekcióval vagy tablettával,…

Archív

Szeitzné Csilla és Szeitz Tibor – Köztünk a humor a legerősebb kapocs!

Ahogy ígértük, folytatjuk interjúnkat a kalocsai Vöröskereszt vezetőjével Szeitzné Nyírő Csillával, és mentős férjével Szeitz Tiborral, akikről előző számunkban kiderült, hogy mókás körülmények között találtak egymásra egy homokmégyi mulatságon, aztán a következő randi már nehezebben szerveződött, de 1987. óta mégis…

Archív

Sziegl-Nagy Petra és Sziegl Balázs – Borban a szerelem

Két pozitív kisugárzású, elhivatott fiatal, akik egy párt alkotnak, sőt a hivatásuk is közös: mindketten borászok. A borospincékhez sok élményük kötődik, mégis erre a pályára a véletlen sodorta őket – vagy talán legbelül ők is érezték, hogy a borkészítés művészete…

Bezár
Bezárás