Az októberi Lélekmelegítők előadásunk a félelmekről és azok kezeléséről fog szólni, ezért hangolódásképpen olyan személyekkel készítettünk interjút, akiknek a hivatásuk szorosan összefonódik a félelemmel.

A vadállatbefogó szót ízlelgetve, azt képzelhetjük, hogy nyilvánvaló nincs biztonságban az élete annak, akinek az a foglalkozása, hogy nap mint nap veszélyes jószágokkal kerül szembe. De csak addig hisszük ezt, amíg nem ismerjük meg az ország egyetlen vadállatbefogóját, Both Zolit, aki arra tette fel az életet, hogy az az elkóborolt skorpiókat, óriáskígyókat, madárpókokat, aligátorteknősöket és a hasonló egzotikus állatokat megmentse. Mindezt határtalan örömmel teszi.

– Vadállatbefogóként féltél valaha ezektől a lényektől?
– Még sosem. Ez furcsán hangzik, tudom. A méregölő állatok vagy a krokodil veszélyesek lehetnek az emberi életre, de ez engem nem tántorít el, egyáltalán nem tartok tőlük, mert szeretem őket. Képzeld el, egyetlen egyszer egy kutyától ijedtem meg igazán, akkor át is mentem az utca másik oldalára. Éreztem is magamon a félelem jeleit: hevesen vert a szívem, szorított a mellkasom. Akkor találkoztam először a félelemmel.
– Hogy lehet, hogy egy kutya félelmet vált ki belőled egy óriáskígyó viszont nem?
– Mivel hatéves korom óta egzotikus állatokkal foglalkozom – hüllőket, kétéltűeket gyűjtögettem, figyeltem a viselkedésüket, a reakciójukat egy-egy szituációban, rendszeresen készítettem róluk jegyzetet, amiket tanulmányoztam –, ismerem őket, nem úgy, mint a kutyákat.

– A legtöbb gyerekek ódzkodik az egzotikus állatoktól, miből fakadhat ez?
– A filmek rettentő messze állnak a valóságtól, ezért is félnek az emberek a kígyóktól, pókoktól. Nem beszélve arról, hogy a csemeték már a mesékben azzal szembesülnek, hogy a kígyó a gonosz szerepét játssza, sosem egy pozitív hőst. A kiskutya viszont mindig egy szeretnivaló figura. Ez valahol mélyen belénk ivódik, és felnőttként ezeket az emlékeket hívjuk elő. Azért tartok előadásokat, hogy a gyermekekben megszűnjön a félelem azáltal, hogy megismerik ezeknek az állatoknak is az igazi arcát.
– Mennyire kiszámítható a hüllők viselkedése?
– Ösztönlények, ezért természetesen nem egyszerű értelmezni, mi játszódik le bennük, viszont aki elég régóta foglalkozik velük, már ismeri az összes rezdülésüket, érzi, hogy mikor fognak támadni, még azt is meg tudja állapítani, milyen napjuk van, elviselik, hogy a gondozójuk benyúl a terráriumba. Én erre tettem fel az életem, hogy megismerjem őket.
– Vakmerő vagy?
– Régebben előfordult, hogy gondolkodás nélkül cselekedtem, és eszembe sem jutott, mi lehet ennek a következménye. Ma már olyan rutin van a kezemben, amivel meg tudom oldani a rizikós helyzeteket, tudatosabban cselekszem. Hogy a bajt elkerüljem, le kell játszanom fejben az állat lépéseit, majd az azokra adott válaszreakciómat is. Csak ezután lehet beleállni a szituációba. Ilyenkor azért felmegy az adrenalin a szervezetemben, de a stressz csak utána jön ki rajtam. A bevetés után tudatosulnak bennem a történtek.
– Milyen bevetésre riasztottak legutóbb?
Nem is olyan rég egy királypiton szökött meg egy lakótelepi lakásból, figyelmetlenségből adódóan egy hónapig a téren kószált az állat. Egy környékben lakó vette észre, és így tudtuk az állatot befogni.
– Szoktál velük álmodni?
– Régen sokat, mindig megálmodtam az újabb vágyamat: milyen állatot szeretnék. Pár hónap múlva általában már a gyűjteményemben figyelt.
– Kerültél már olyan szituációba, amikor azt érezted, hogy az életed forog kockán?
– Amikor egyiptomi kobra mart meg, megállt a szívem, és újra kellett éleszteni. Nyolc ampulla ellenszérumot kaptam, küzdöttek, hogy életben maradjak.
– Saját magadat hibáztattad?
– Csak magamat okolhatom a történtek miatt. Egy állat a terráriumban sarokba van szorítva, ebben a helyzetben nem meglepő, hogy támadni fog, mert menteni szeretné az életét. 23 kígyómarásom van, ebből ez volt a legveszélyesebb.
– Ma már másként csinálnád?
– Biztosan! Késő éjszaka már rettentően kimerült voltam, éppen friss vizet adtam neki, amikor rám támadt. Fel kellett volna mérnem, hogy ez most nem a legalkalmasabb időpont az állat számára, elkerülhettem volna a veszélyt.
– Ez sem tántorított el?
– Soha nem gondoltam arra, hogy abbahagyom azt, ami éltet!