Interjú Hollstein Barbarával
Az ember életében, amíg tanul, a családján túl nagy reflektorfényt kapnak a tanárok. Egy- egy jó pedagógus és az iránymutatásai életreszólóan hathatnak ránk. Így történt ez velem is, amikor gimnazista koromban megjelent a Szegeden frissen végzett magyar- történelem szakos Bóna Barbara. Jelenléte más volt, mint amit addig megszokhattam a tanárokkal kapcsolatban. Közvetlensége, lazasága, melyet komoly felkészültség kísért, zavarba ejtő volt számomra a gimnázium komoly falai között. Sokat köszönhetek neki, szinte felsorolni sem tudom. Megbeszéltük mi ezt fiatal felnőtté válásomkor, először interneten, majd személyesen. Egyik nagy tervem valósul meg az interjúval, kipipálva a bakancslista egyik pontja:

Interjú készítése kedvenc tanárnőmmel…


Rövid, tartalmas és rendhagyó gimnáziumi tanári pályád után meg sem álltál Frankfurtig. Mesélnél róla, hogy is történt mindez?
Joli néninek (Deákné Joli néni a gimnázium testnevelő tanára – szerk.) köszönhetően egy gimis cserediák programon 16 évesen ismertem meg Frankot, akivel egy nagyon hosszú és izgalmas barátkozásból életre szóló szerelem szövődött. Az egyetem utolsó évében kezdett komolyra fordulni a kapcsolatunk, pedig volt, hogy hónapokig nem láttuk egymást, de én már akkor tudtam, hogy ez az a szerelem, amire felépíthetek egy életet, álmokat, gyermekeket, ahogy az az én álmaimban mindig is szerepelt.

A gimnáziumban töltött évek alatt is tudtuk, hogy van egy nagy szerelme a tanárnőnek és valószínű, hogy nagy döntés elé fog állítani téged az élet. Bevallom, nagyon örültem, hogy a mi osztályunkat még végig tudtad tanítani.
Oh, hát életem egyik legnehezebb döntése volt. Eszméletlenül szerettem tanítani, tele voltam ötletekkel, tervekkel, és nagyon jó érzés volt abban az iskolában oktatni, ahol érettségiztem. Sok segítséget, támogatást kaptam volt tanáraimtól, akikre kollégaként is tudtam számítani. Nehéz döntés volt, de nem gondolkodtam rajta sokat, hiszen szerelmes voltam, és tudtam, hogy Frankkal szeretném leélni az életemet. Gondolhatod, hogy az első pár évem Frankfurtban mennyire nehéz volt. Tudtam, hogy magyar- történelem szakos tanárként kint nem sok lehetőségem lesz. Idegenként, magyar tanárként bevállaltam egy számomra ismeretlen élethelyzetet a kapcsolatunk, a közös életünk jövője miatt.  Ráadásul akkor még németül sem tudtam annyira jól, kicsit félve vettem fel a telefonokat, szociálisan izolált volt az első két évem, nehéz volt megélni. Aztán jöttek a lányok, és velük együtt az anyaszereppel járó feladatok, amelyek kitöltötték a napjaimat, és megtaláltam magam benne.

Mit jelent neked Frankfurt, mit kaptál ettől az új hazától, a várostól?
20 éve élek kint, szeretem Frankfurtot és a németeket, a kinti életemet. Nagyra értékelem visszatekintve azt, hogy engem sosem ért ezért megkülönböztetés, hogy akcentussal beszélem a német nyelvet, vagy hogy magyarul beszélek. Persze Frankfurt multikulturális város, és ez mindennapos ott, de mégis ezt fontosnak, pozitív élménynek tartom. Lányaimnak is sokféle nemzetből vannak barátaik. Réka most egy nemzetközi suliba jár, ahol EU-s országokból érkeznek a diákok, és sokszínű kulturális közegben töltik mindennapjaikat. Dóri pedig ősszel kezdi az egyetemet Marburgban.

Tanárként, ha ránézel a kinti oktatási rendszerre, akkor mit tartasz a legnagyobb erénynek? Nyilván nem az anyagi erőforrások különbségére gondolok. Szemléletben mi az, amit szerinted jó lenne eltanulni a németektől?
Nagyon jónak tartom a kinti oktatási rendszerben, hogy a társadalmi folyamatokról, politikai helyzetekről, állampolgári ismeretről, demokratikus jogról, önrendelkezésről olyan mértékű önismeretet és társismeretet kapnak a gyerekek, melyek segítenek eligazodni a világban, de Európában biztos. Nagy hangsúlyt fektetnek az önálló gondolkodásra és a proaktív szemléletre, és ez nagyon nagy szárnyakat ad a fiatal generációnak, közben kapnak egy nagyon erős, stabil tárgyi tudást is, és persze az idegennyelvek, amelyek nélkül ma már nem tudsz lépni.

Fotó: Bea
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/9. számában olvashatjátok el.