Különös dolog ez a lelkierő, vagyis inkább megfoghatatlan – legalábbis a mértéke. Horváthné Csortán Kriszta ajánlója a Női Lét podcasthez.
Csakúgy, mint a fizikai fájdalom esetében, a lélek erejével kapcsolatban is nagyon nehéz meghatározni, hogy kevés van-e belőle, vagy éppen sok. Szinte lehetetlen megállapítani kívülről, vajon mennyire fáj most ez a másiknak, és mennyire vagyok én erős, kitartó. Lehet-e, illik-e ordítani, vagy tűrni kell, és menni előre, hiszen más is kibírta már ugyanezt. Azt hallom minduntalan, hogy ne hasonlítgassam magam máshoz, ne nézzem a szomszédomat, hogyan csinálja, hiszen minden szubjektív – ami az egyiknek könnyű, a másiknak szinte megugorhatatlan. Ettől vagyunk különböző személyiségek, egyéniségek. De akkor honnan tudom, ki az erős, és mi számít kiemelkedő „teljesítménynek” ezen a téren? Tóth Icó esetében, őt hallgatva, minden ilyen típusú kérdés feleslegessé válik, mert egyszerűen tudom, hogy egy minden ízében pozitív és kimondottan erős nő ül a Női lét podcastjének mikrofonja mögött.
Az elképzelhető legnagyobb sorstragédiáról beszél, amely előfordulhat velünk: az életünk veszélybe kerüléséről vagy lehetséges elmúlásáról egy súlyos betegség következtében. Vitán felül áll, hogy a legdermesztőbb szavak egyike, amit hallhatunk: a rák. Olyan, mintha egy pengével metszenék végig a tudatunkat, és nem túlzás az iszonytató szót sem használni ezzel a diagnózissal kapcsolatban. Sajnos mindannyiunk életében van arra példa, hogy végignézhettük egy családtag, egy barát vagy ismerős harcát ezzel a kórral – jó esetben pozitív kimenetellel –, de számtalan tragikus végkifejletnek is tanúi lehetünk, hiszen ez sajnos ma már népbetegség. Arról is olvasunk, hallunk, hogy mennyi minden múlik a hozzáálláson, a lelkierőn, a szembenézés képességén. Igen, erről van élményünk a külvilágból – látunk összeomlást és borzasztóan nehéz helyzeteket, utakat.
Éppen ezért nagyon nehéz elképzelni erről a csillogó szemű, kifinomult szépségű nőről, hogy túl van mindezen. Ahogy hallgatom, nézem, nem is jut eszembe egyetlen példa vagy szókép sem, nem hasonlítgatom senkihez – egészen egyszerűen csak csügg rajta a figyelmem. Sugárzik belőle az elszánás, a segíteni akarás, az energia. Valahogy megnyer magának a természetes erejével, meggyőződésével, anélkül, hogy rám telepedne, mert nincs benne egy szemernyi erőszak sem, csak erő. Kétség nélkül elhiszem neki, hogy lehetséges, hogy van kiút mindenből, még egy ilyen komoly betegségből is. Biztosan tudom, hogy ez azoknak számít rengeteget, akik épp a rákkal küzdenek, de Icó mérhetetlen energiája támogatja a másképp, máshogyan bajban lévőket is.
Sajnos vagy nem sajnos, azt is tudom, hogy mekkora szükség van erre, hiszen láttam, hogy mennyit számít ez a „többlet”, amit sokan lelkierőnek hívnak. Ismerek ugyanis olyan embert, akit letaglózott egy-egy csapás: megbénult, ledermedt, bezárkózott. Olyat is, aki kétségbeesésében kapkodni kezdett, mert az eszeveszett kiútkeresés és az ebben való eltévelyedés sem ritka. Hogy mégis hogyan kell csinálni? Nem tudom, nem ismerem a módszerét. Valahogy úgy érzem, nincs is a válsághelyzetek, krízisek kezelésére egy általános recept, de abban hiszek – mert a saját tapasztalataim is erre vezettek –, hogy az erő ebben az esetben is kulcskérdés.
Tóth Icónak pedig annyi van belőle, hogy átüt még a monitoron keresztül is. Annyi, hogy jut másoknak, ezért ma már arra kell vigyáznia, hogy csak annyit adjon át saját, pozitív energiájából, hogy neki is maradjon. Hogy ne szippantsa be, a sokszor mindezek ellenére is bekövetkező szörnyű forgatókönyv. Hiszen a lelkierő nagy segítség, de néha bizony sajnos nem elég. Mindezt Icó is tudja, mégis saját magát nem kímélve áll azok mellé, akik bajban vannak. Alapítója ugyanis a Mályvavirág Alapítványnak, amely a női szervek egészségét megtámadó daganatos kórban szenvedőknek nyújt támogatást, hogy végig tudjanak menni azon az úton, amely gyógyulással végződhet. Kísérik őket a kezelés különböző fázisaiban, ahogy a családtagjaiknak is segítséget nyújtanak. És teszi ezt Tóth Icó is a saját, megélt tapasztalásai alapján, hiszen – és itt igyekszem nem keserű lenni, sem cinikus és dühös – ő is megszenvedte a magyar egészségügyben lévő információhiányt, a sok esetben beláthatatlan fizikai és lelki kilátástalanságot is.
Azt, hogy tud tenni másokért, méghozzá igen sokat, azonnal elhittem neki, ahogy hallgattam. Nem azért, mert azt mondta, hanem ahogy mondta! Szóval, én ebben a pár sorban csak ismételni tudom magam: nézd meg és hallgasd Icót, mert példát lehet venni róla, el lehet lesni tőle, milyen hitelesnek lenni, és meg lehet nyugodni, hogy van még ilyen ember körülöttünk. Igenis van, aki segít, ha baj lesz!
A mai káoszos, nyomasztó időkben engem kicsit felrázott, kiszabadított a szorongásaimból ez a beszélgetés, és jobb kedvem lett attól, hogy Tóth Icó ilyen, és itt van velünk. Nagyon örülök, hogy megismerhettem őt.
