Erikával néhány évvel ezelőtt találkoztam először, amikor egy jótékonysági árverésen Zhoja alkalmi ruhát vásároltam. Az aukció előtt már egy ideje szemezgettem a szalon kollekciójával, így amikor megláttam a licitálási lehetőséget, mi a legrosszabb, ami történhet alapon, tettem egy ajánlatot, és végül a vágyott ruha az enyém lett. Amikor felkerestem a szalont, hogy elhozzam a csinos darabot, Era nagyon kedvesen és őszinte érdeklődéssel fogadott, majd beszélgetni kezdtünk. Felém irányuló figyelme és nyitottsága annyira magával ragadó volt, hogy a végén úgy éreztem, már évek óta jó ismerősök vagyunk.

Azóta közelebbről is megismerhettem. Erika egy olyan nő, akinek mindig mindenkihez van egy kedves szava, pozitív gondolata. Maximálisan figyel a vendégeire, legyenek azok hírességek vagy az utcáról betérő vendégek. Hiszi, hogy mindenkiben van valami egyedi és különleges, hogy minden nő egy valódi csoda. Emiatt egyik küldetésének tekinti, hogy ruháival arra bátorítson bennünket, hogy bátran éljük meg nőiességünket, merjünk magabiztosak és önazonosak lenni. Gyertek, tartsatok velem, és ismerjetek meg egy igazán inspiráló nőt!

zhoja divat Impulzív Magazin
– Milyen női mintát láttál magad előtt?
– Egy klasszikus, „szolgalelkű”, gondoskodó női mintát hoztam édesanyámtól, melynek megvoltak a maga csodálatos értékei és nehézségei. Ebből az alapból kiindulva kellett megtanulnom az életem során, hogyan tudom megteremteni az egyensúlyt a magam igényei és a környezetem, a családom szükségletei között. Az énhatárok felállítása és a magamra fordított töltekező idő fontossága még most is a tanulási folyamatom része, úgy, hogy közben megpróbálom mindezt a gondoskodó kötelességek miatti lelkiismeret-furdalás nélkül megteremteni.
– Hogyan formálódott a stílusod az évek során?
– Nehezen megfogalmazható, hogy miként alakul ki a stílus. Én úgy gondolom, hogy már a születésünktől fogva sok minden belénk kódolódik, ami aztán az évek során a környezetünk hatására erősödik, vagy épp gyengül. Az én esetemben ez szerencsésen alakult, mert olyan hatások értek, és olyan kapcsolódások születtek az életem során, melyekben fejlődhetett és kibontakozhatott az a szépérzék, amit kaptam, és ezért nagyon hálás vagyok. A Zhoja kezdetektől egy meghatározó stílusformáló közeg volt számomra, ahol a kreatív szabadság lehetőségével kiteljesedhettem, és nőkét is megérkezhettem a saját önazonos világomba.
– Milyen üzenetet hordoz a Zhoja-nő?
– Hogy merj önmagad lenni, bármilyen is a stílusod – sportos, elegáns, visszafogott vagy épp szexi! Ha tudod, hogy mi áll jól neked, akkor magabiztosan fogsz viselni minden egyes ruhadarabot, hiszen jól érzed magad bennük. És a kevesebb mindig több.
– Hogyan befolyásolja az öltözködésedet, hogy éppen milyen a hangulatod?
– Szerintem minden nő megjelenésére nagy hatással van, hogy éppen milyen a kedve, ugyanakkor sokszor épp az öltözködésünk határozza meg a hangulatunkat. Ha rosszkedvűen ébredsz, de felveszel egy különleges darabot, és aztán pozitív visszajelzéseket kapsz, máris jobban fogod érezni magad. Egy színes ruha, egy sál, egy csinos cipő, egy szép rúzs, egy illat vagy ékszer… bármi feldobhatja az outfited. Persze vannak napok, amikor megengedjük magunknak, hogy csak úgy legyünk – lógó pulcsiban, melegítőben –, és ezzel sincs semmi baj. (mosolyog)
– Mi kell ahhoz, hogy magabiztos legyél?
– Ez egy összetett kérdés. A magabiztosság mindenképp összefügg az önképpel: hogyan látom magam kívülről, mennyire vagyok elégedett azzal, aki vagyok, ahol épp tartok, és el tudom-e fogadni magamon a testi változásokat, vagy a húszéves alakom, kinézetem után kesergek. Az alapkérdés tehát, a reális önkép. Értékként tekintek-e magamra kívül és belül? A tartalom ÉN vagyok, a ruha csak a csomagolás. Természetesen egy jó darab sokat tud hozzáadni ahhoz, hogy még jobban érezzem magam a bőrömben, és még magabiztosabb legyek, de egy bizonyos fokú alapelégedettség mindenképp kell hozzá. El kell hinnem, hogy valahol bennem is él egy sugárzó nő, mert csak így tudok ragyogni egy szép ruhában.
– A divat mennyire formálja az ízlésedet?
– Minimálisan. Figyelem a trendeket, inspirálódom, de az örök nőiességben hiszek. A klasszikus és modern stílusjegyek ötvözését kedvelem, mert az időtálló. A trendek és a divat helyett fontosabbnak tartom a tudatosságot, a saját, önazonos stílusunk kialakítását, vagyis a testalkatunknak és személyiségünknek megfelelő öltözködést.
– A szalonba betérő hölgyek között milyen arányban vannak azok, akik tisztában vannak önmagukkal és az értékeikkel, illetve akik abszolút nem tudják, hogy mi áll jól neki?
 – A Zhoja letisztult stílusvilága sok hasonló ízlésű hölgyet vonz, ezért gyakran könnyű dolgunk van, mert a vendégek általában tudják, hogy mit szeretnének, és mi áll jól nekik. Vannak, akik felpróbálnak 3-4 ruhát, és máris ragyognak a nőiességükben – ők vannak kevesebben. A többségnek idő kell, hogy el merje hinni azt a szépet, amit a tükörben önmagáról lát.
– Nekik hogyan tudtok segíteni?
– Az a munkánk, a hivatásunk legfontosabb célja, hogy minden hölgynek kortól és súlytól függetlenül, objektív nézőpontból megmutassuk, hogyan hozhatók elő a női energiák egy jó ruhaválasztással. Természetesen ez egy olyan folyamat, amelyben a vendéget nem győzködni akarjuk arról, hogy mi áll jól neki, hanem kísérjük az érzéseit, és türelemmel várjuk, hogy végül örömmel megérkezzen ahhoz a ruhához, amely önazonos vele.
– Az öltözködésünkkel azt mutassuk meg, akik vagyunk, vagy azt, amit elvárnak tőlünk?
– Arra bátorítok mindenkit, hogy önmagát adja, hiszen csak így lehet hiteles. Persze vannak helyzetek, amikor ki kell lépni a komfortzónánkból, például amikor egy „nadrágos” hölgynek nagyestélyit kell felvennie. De ezek a szituációk is ügyesen megoldhatók, mondjuk egy vagány, bő szárú overállal vagy más extra darabbal. A legfontosabb, hogy stílusazonosak maradjunk, és jól érezzük magunkat a választott ruhában.

zhoja divat Impulzív Magazin
– Mi kell ahhoz, hogy meg tudjuk élni a nőiességünket?
– Először is ne másokat utánozzunk, hanem fedezzünk fel a saját női erőnket! Keressük meg, hogy mi a szép rajtunk, milyen értékes külső és belső tulajdonságaink vannak. Sajnos általában beleesünk abba a csapdába, hogy csak arra fókuszálunk, amit nem tudunk elfogadni önmagunkon, önmagunkban, a szép és jó dolgokat pedig nem tudatosítjuk eléggé. Ez az életünk minden területén így működünk, azt hiszem. Fontos, hogy a munkánk során a vendégeinket abban erősítsük meg, ami szép rajtuk, bennük. Persze kritikus pontok szinte mindenkinél vannak – és ezeket sem kezeljük tabuként, hiszen hozzánk tartoznak –, de elfogadhatóvá tehetjük őket. A nőiességünk megéléséhez bátorság és önmagunk felvállalása kell, mert ez a szabadság fogja megadni az önfeledtség érzését. A nőiesség titka a méltóság, a derű, a könnyedség és a lágyság, melyekhez az önelfogadás adja az erőt, a stabilitást és a magabiztosságot.
– Az idei nyár egyik őrülete a Barbie-film volt, amely egy blogbejegyzés erejéig téged is megihletett. Az írásodat az igazi nőknek címezted, azzal az üzenettel, hogy a nőiesség varázsa minden nőben ott van, applikációk nélkül is. Szerinted a szalon vendégeire is hatással vannak a kreált nőideálok?
– Azt gondolom, hogy az egész női társadalmat nyomasztja az örök fiatalság vágya és a topmodelljelenség. A mai lányok úgy akarnak kinézni, mint a megfilterezett influenszerek, és ha ez nem sikerül, akkor fiatalon és ráncmentesen is boldogtalanok. Az érett nők számára pedig az a világ üzenete, hogy a nőiesség harmincéves kor után véget ér. Kétségbeesett szélmalomharcot folytatunk az idővel, ahelyett, hogy boldogok lennénk az éveinkkel és a nevetőráncainkkal. Ha megnézzük az öt évvel ezelőtti fotóinkat, azokon szinte mindig szépnek látjuk magunkat, persze csak utólag. Hogy van ez? Akkor miért nem láttuk így korábban is?!
– Mit gondolsz a szépségről?
– A szépség egy megfoghatatlan nőies kisugárzás. Sajnos a mai kor és a média már összemosta a szépséget a fiatalsággal és a filterekkel. Ez okoz most renget kárt a női lelkekben, és árt az önbizalomnak, korosztálytól függetlenül. A külső szépség és a belső harmónia elválaszthatatlan számomra. Ha a lelkünkben rend van, akkor magunkat is szebbnek látjuk. Ez összefügg a szeretettel, vagyis az önszeretettel és a másoknak adott és tőlük kapott szeretettel. Szeretem-e magam azért, aki vagyok, és szeretnek-e, elfogadnak-e mások olyannak, amilyen vagyok?
– Célod, hogy formáld a nők ízlését?
– Inkább az önazonosság felé vezetem őket, persze a Zhoja stílusával és érzésvilágával összhangban. (mosolyog)
– Szerinted mennyire vagyunk bátrak a színválasztásban?
– Ez attól függ, hogy ki milyen személyiség – extrovertált vagy introvertált – ez pedig hamar kiderül a személyes találkozás során. Igyekszem tiszteletben tartani a visszafogottabb vendégek határait, de azért nekik is megmutatom a számukra izgalmas színeket, és mindig hagyok időt, hogy megbarátkozzanak az új érzésvilággal. Az érett korosztály már kezdi magától hanyagolni a fekete és sötét színeket, de a klasszikus alapdarabok azért fontos részei egy nő gardróbjának.
– Mi a különbség stílus és divat között?
– Ezt korábban Coco Chanel már nagyon jól megfogalmazta, és én is csak megerősíteni tudom: „A divat változik, a stílus örök”. A stílus egy időtálló érték, melynek kialakulása ugyan hosszú folyamat, és életszakaszonként változik, de mindig tükrözi a személyiségünket.
– A stílusérzék szerinted tanulható, formálható?
– Azt gondolom, hogy ha valami igazán érdekel, azt meg tudod tanulni. Persze van, aki fogékonyabb erre a témára, ezért képes formálódni benne, mások számára viszont teljesen semleges jelenség, és ezzel sincs semmi baj.
– A Zhoja név jelentése élet, a szalon mottója: merd vállalni önmagad, merd vállalni a nőiességed, és legyél hiteles. Miért ezt az üzenetet választottad?
– Az ZHOJA az életem fontos része, én magam vagyok, engem fémjelez. Azért ez a mottóm, mert ebben hiszek, ez vagyok én. A hitelesség számomra a legnagyobb emberi érték.
– Miben rejlik a Zhoja esszenciája, és milyen üzenetet szeretnél mindenképp átadni a ruháiddal?
– A legfontosabb célunk, amit remélem, a vendégeink is egytől egyig megtapasztalnak, hogy boldoggá tegyük Őket. (mosolyog) Nem maga a ruha a lényeg, hanem az érzés, amelyet közvetít: hogy minden Nő egy csoda, és fontos, hogy ezt nap mint nap meg is tapasztalja, legyen szó egy hétköznapról, egy ünnepről vagy bármilyen alkalomról.

Szerző