Szinte felfoghatatlan, de alig néhány nap, és búcsút intünk 2021-nek, ami egyet jelent azzal is, hogy közeleg az év sokak által legjobban várt ünnepe, a karácsony. Mi másról szólhatna legújabb Jelenlét podcastepizódunk, mint az adventi csodavárásról, ízekről, illatokról és a mindannyiunkból ilyenkor előbújó kisgyermekről… vagy Grincsről.

Nem csak attól igazán különleges aktuális adásunk, hogy közel egy órán keresztül varázsol számodra hamisítatlan ünnepi hangulatot, bárhol és bármikor is hallgatod azt. Most debütál ugyanis a Jelenlét szerkesztői csapatában – reményeink szerint állandó beszélgetőtársként – Molnár Benett, akivel korábbi írásunkban, mint ceremóniamesterrel ismerkedhettél meg.
Benett színes egyénisége új hangot hoz műsorunkba, melynek másik közreműködője, a csapathoz ilyen minőségben ugyancsak nemrég csatlakozott Sziszi. Velük beszélget vállaltan „karácsonyszerelmes” Panna főszerkesztőnk, aki büszkén vallja, hogy évről évre megpróbál újraélni egy-egy kis szeletet az ünnepi varázsból, amit gyermekkora legszebb emlékei között dédelget.

Sziszi többek között azt idézi fel, hogy egy anyává váló nő, mint kisgyermekének „ünnepi ceremóniamestere”, hogyan kap második lehetőséget az élettől a karácsony csodájának felfedezésére, mely a gyermek cseperedésével sajnos ismét halványulni kezd. És beköszön Benett, aki életútja nyomán sajátos kapcsolatot ápol a karácsonnyal. Bár félkomolyan Grincsnek nevezi magát az adásban, a lejátszóra kattintva számodra is kiderülhet, hogy nem kell feltétlenül adventi koszorú, milliónyi égővel felcicomázott fenyő, ajándékgarmada a fa alá és a családfa több generációjának asztalhoz ültetése ahhoz, hogy igazán mélyen megéld azt, amiről valójában szól a karácsony. Hangolódj velünk az ünnepre!




Szerző