Amikor az anyává válásról beszélünk, általában a várandósság három trimeszterét említjük, a folyamat negyedik szakaszáról viszont már kevesebb szó esik, pedig szerves része az anyai kiteljesedésnek. Hiszen valójában a szülést követő három hónap során „születik meg” maga az anya, és ezáltal a nő mély beavató tanításokat kap. Ekkor ismét erőteljes hormonális változások mennek végbe a női szervezetben, ami lényegében jelentős érzelmi hullámvasutat jelent az egész család számára. Most ebből az időszakból emelek ki néhány olyan momentumot, amely számomra a legérdekesebb volt és a leghasznosabb tapasztalásokkal járt együtt.

A negyedik trimeszter első fele ismertebb, ez a szülést követő első hat hét, a gyermekágyi szakasz. Ilyenkor intenzívebb és impulzívabb is az a hormonális folyamat, amely a nőben végbemegy. „Totál mást érzel, mint amit gondolsz. Az ember szétszakad belülről.” – egy kedves barátnőm így jellemezte ezt az időszakot, ahogy egy másik barátnőm is megerősített abban, hogy pont így élte meg, és bevallom én is csak egyetérteni tudok velük. Mindegyik trimeszter bőven tartogat kihívásokat, de a negyedik térdre kényszeríti az embert, ugyanis ebben a három hónapban újjá kell születnünk. Ez az a fázis, amelyben a gyermekünk után meg kell szülnünk a bennünk élő anyát is. Emiatt talán ez a tizenkét hetes periódus mondható a folyamat legtranszformatívabb részének.

Sokan nem gondolnák, míg mások nem is mernek beszélni arról, hogy az anyai tudatállapot és a gyermekhez való kötődés nem mindenkinél születik meg a babával együtt, hiszen nem mindenki ősanya típus. Az anyává váláshoz idő kell, a környezet mégis sok esetben ezt azonnal elvárja a nőtől, ami komoly szorongás gyökere lehet. Pedig a kicsi érkezését követő három hónap éppen arra szolgál, hogy ez megtörténjen. A nő ilyenkor egy szunnyadó minőségét hívja életre, melyhez idő és önmaga felé tanúsított türelem szükséges. Akár az első gyermeke született meg, akár már gyakorló édesanya, érdemes ebben az időszakban megengedőnek lenni magával szemben, és jó, ha a környezete is támogatja, és nem támadja a kismamát ebben az érzékeny szakaszban.

A szülést követő hetekben a pihenés a legfontosabb, ugyanis ebben az időszakban erre van a legnagyobb szüksége az anyának. Éppen ezért érdemes előrelátóan megtervezni, és segítséget kérni, ha van rá lehetőség. A „komatál” hagyománya is a kismama támogatásáról szólt, mert így nem kellett a kibővült családnak főznie az első napokban. Ugyanakkor fontos, hogy a család és a közvetlen környezet megértse, hogy nem azzal segítenek az újdonsült édesanyának, hogy kiveszik a babát a kezéből – hacsak nem ő maga kéri ezt. Nekem a császársebem elég sokáig fájt, így az volt számomra a legnagyobb támasz, hogy az első két hétben sok segítséget kaptam a kicsi ellátásában, különös tekintettel az éjszakákra.

Szintén kevesen mernek beszélni a szoptatással kapcsolatos döntésekről és kihívásokról, pedig ezekben a hetekben alakul ki, illetve dől el, hogy az édesanya tud-e vagy akar-e szoptatni. Nagyon fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a szoptatás a legjobb választás a baba számára, illetve az anya-gyermek kötődés megerősítése szempontjából is meghatározó, de sajnos nem mindenki számára valósítható meg. Rengeteg nőnél idézi elő vagy mélyíti el a gyermekágyi depressziót, hogy nem tud megfelelni ennek az elvárásnak. Pedig nem a szoptatás tényétől lesz valaki jó anya! Sok esetben ennek a felismerése hozza el a kismama számára a megváltást az addig megtapasztalt nehézségekre. Azonban minden eset egyedi, minden édesanya más, és rengeteg csodás baba-mama kapcsolatot ismerünk, melyben tápszerrel táplálták a picit.

anyaság anyává válni Impulzív Magazin
A második hat hét már egy kicsit más, sokkal békésebb, mégis továbbzajlanak a folyamatok a mélyben, érik a transzformáció. Ekkor már egyre jobban kezdtem megismerni a babám jelzéseit, reakcióit, ő pedig egyre gyakrabban mosolygott rám. Ettől tud igazán megtáltosodni a szárnyait bontogató anya, és még nagyobb lelkesedéssel képes teljesíteni a 24 órás szolgálatot. Számomra nagyon fontos volt, hogy saját magam számára is tudjak egy kis énidőt, némi töltekezést elcsippenteni a napi rutin során. Kezdetben ezt az „éjszakázások” alatt tudtam megtenni, ilyenkor meghallgattam egy-egy előadást vagy inspiráló podcastot.

Nálam a nagy áttörés a nyolcadik héten volt, amikor először kimozdultunk a kis családdal. Számomra ekkor jött az újabb hullámvasút, amikor is rájöttem, hogy a világ tele van vélt és valós veszélyekkel a babám számára. Ez egy olyan aggodalom, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik, de felkészülni nem lehetett rá, egyszer csak megjelent. Természetesen a hormonok ilyenkor még „dolgoznak” a mélyben, és nem hagynak a racionalitás talajára megérkezni, ezért ebben az időszakban is elfogadással és türelemmel kellett magam felé fordulnom, ahogy a közvetlen környezetem is tette.

A kilencedik héten már többször végigaludta az éjszakát a pici, ami a megváltással volt egyenlő. Ugyanis az alvás nélküli napok, hetek, olykor hónapok a legnehezebb kihívások közé tartoznak egy édesanya életében. Lehet, hogy ettől „hisztisebb” a kismama, és így elviselhetetlenebb a hormonok tánca, de sose feledjük el, hogy az alvásmegvonás egy kegyetlen kínzási módszer a szervezet számára. Ezt nagyon fontos tudatosítani az anyukában, mert például én is óriási lelkiismeret-furdalást éreztem a nyűgösségem, fáradtságom miatt. Szerencsére egy kedves barátom – egy édesanya –, ismét a segítségemre sietett, és felhívta erre a figyelmemet. Ezt egy életre megjegyeztem, s úgy érzem, minden újdonsült anyának észben kell tartania.

Aztán az időszak vége felé hirtelen feleszmélünk, és azt látjuk, hogy csodásan fejlődik a kisbabánk, képesek vagyunk életben tartani őt, egyre kiegyensúlyozottabbak a napok, sőt már nyomokban a napirendünk is körvonalazódik. Mintha a magabiztosság is egyre hosszabb időt töltene a társaságunkban, és bár mindig történnek új dolgok, vannak újabb felismerések, de tudni azt, hogy az első komoly kihívásokat megoldottuk, nagy támaszunk lehet az úton. És igen, az időszak végére a hormonjaink is csitulni kezdenek, lassan minden visszatér az egyensúlyi állapotába, oda, ahonnan tizenkét hónappal ezelőtt elindultunk, amikor megfogant a kis élet a méhünkben.

Ekkorra rájövünk, hogy szinte észrevétlenül, olykor csendesen, máskor hangosan kacagva, néha viszont szívszaggató sírással, de megszültük ŐT: megérkezett hozzánk a bennünk élő ANYA! Ezzel egy újabb körbe nyertünk bebocsátást – az anyák körébe. Ez egy új világ, ahová botladozva lépünk be, éppen ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk a saját környezetünk támogató anyakörét. Olyan édesanyák társaságát, akik jelenlétükkel, tapasztalatukkal támaszt nyújtanak a legnehezebb percekben, mert ők már jártak ott, ahova mi csak most érkeztünk.

Szerző