A járvány miatt a kibillent egyensúlyi helyzetben különösen nagy szükség van arra, hogy felnőtt módon viselkedjünk – felelősséget vállalva magunkért és a közösségért, amelyben élünk. Az is rendkívül fontos, hogy az egyéni működési feltételrendszerünknek megfelelő életformát alakítsunk ki magunknak.

Dr. Molnár Katalint, a Soproni Egyetem Benedek Elek Karának tanárát kérdeztük arról, mi a legcélravezetőbb viselkedés a mostani körülmények között, hogyan tudjuk átvészelni ezt a rendkívüli helyzetet.

Mit tehetünk azért, hogy a szokatlan helyzet ellenére is „rendben legyünk”?
– A probléma ott kezdődik, hogy azt feltételezzük, mindenki felnőtt, és felnőtt módon tud gondolkodni, cselekedni, élni. Ez azonban tévedés. Az utóbbi körülbelül tíz évben ugyanis megjelent az álfelnőttség jelensége: amikor egy életkora szerint felnőtt ember érzelmei, gondolkodása és viselkedése nem a felnőttség jellemzőit mutatják. A pszichológusok már nagyon régen felhívták a figyelmet arra – köztük Veér András (1939-2006), az Országos Pszichiátriai Intézet egykori igazgatója már körülbelül a ’90-es években publikálta -, hogy a magyar népességnek mintegy húsz százaléka diagnosztizálatlan pszichés betegségben szenved.  Azóta eltelt 25-30 év, és ez az arány valószínűleg csak nőtt. A jelenlegi helyzet azért is nehéz, mert a lelki egyensúly még annál is megbomlik, aki egyébként egészséges pszichéjű. Azt látom, hogy a média egyértelműen erősíti azt, hogy a lelkiséggel való foglalkozás az elsődleges. Ez így rendben is van, de megvalósítani csak az tudja, aki maga is „rendben van”. Éppen ezért, ha segíteni szeretnénk valakinek, a felnőttség kérdéskörét érdemes boncolgatni. Például azt, hogy mit jelent az érzelmi felnőttség, és hogyan lehet ezzel a helyzettel érzelmileg felnőtt módon bánni.

– És hogyan lehet?
– Az érzelmi felnőttség két lábon áll. Az egyik a saját érzelmeinkkel kapcsolatos tisztánlátás képessége. A jelenlegi helyzetben meg kell engednünk magunknak, hogy érzelmi életünket viharok jellemezzék: az egyik pillanatban azt lássuk, hogy érzelmileg tudunk ezzel az egésszel mit kezdeni, a másikban pedig elfogadjuk azt is, hogy bizony nekünk is van rossz napunk. Az érzelmi felnőttség saját oldala éppen az, hogy elviseljük saját magunkat olyanoknak, amilyenek vagyunk. Aztán ha felismertük, hogy milyenek vagyunk, megpróbálhatunk dolgozni a negatívumaink kiküszöbölésén. Ezért kell elnézőbbnek lennünk saját magunkkal szemben is. A másik láb a mások érzelmeinek az elviselése. Itt a családon belüliségről, az együttélésről van szó. Az érzelmi egyensúlyt meg kell tartani még akkor is, ha 56 négyzetméteren hatan vannak összezárva. Ebből a szempontból talán könnyebb helyzetben vannak azok, akik egyedül élnek – például az idősebb korosztály tagjai –, de ők esetleg már a saját érzelmeikkel nincsenek tisztában – ezért is annyira bonyolult ez a téma.

– Az érzelmin kívül miből áll még a felnőttség?
– A felnőttség másik összetevője az értelmi felnőttség, melynek kritériuma az ésszerű gondolkodás. Ennek segítségével a különböző csatornákon felénk áramló mérhetetlen mennyiségű információt szelektáljuk. Óriási kognitív képesség kell hozzá, hogy ezeket ne higgyük el azonnal, hanem átgondoljuk, és szűrjük. Az emberek többségére azonban jellemző az egyeztetés, és többnyire olyanokkal egyeztetik a nézeteiket, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak. Az lenne a jó, ha az ésszerű gondolkodás egy kicsit kinyitná őket, és más nézeteket vallókkal is megvitatnák a felmerülő kérdéseket.

– Miért annyira nehéz ez?
– Azt lehet mondani, hogy senkitől sem várhatunk sem érzelmi területen, sem ésszerű gondolkodásban többet, mint amivel előzőleg rendelkezett. Az embert a múltbeli cselekedetei teszik azzá, ami ma. Annak az összessége vagyok, ami tegnap, tegnapelőtt, húsz évvel ezelőtt voltam, és ahogy ezalatt építettem, fejlesztettem  magam.

– Tartozik még valami a felnőttséghez?
– A harmadik pillér a társadalmi felnőttség vagy szociális, közösségi lét, ami most szintén hatalmas mértékben megbomlott. A közösségi létben nagyon fontos kapocs a közösségi média, ezért is lendült fel annyira az utóbbi időben. Nem véletlen, hogy ott van a legtöbb álhír – akár írásban, akár szóban.  A társadalmi vagy közösségi felnőttség legjobb mérőegysége a felelősség. Egy társadalmilag felnőtt ember felelősséget vállal saját magáért, a családjáért, azért a közösségért, amelyben nap mint nap mozog, tágabb értelemben pedig az országért, a nemzetért, a világért. A felelősségvállalás megnyilvánulási formája a szabálykövetés. Akkor vagyunk képesek a szabályok betartására, ha a szocializációnk során kaptunk hozzá mintát. Magyarország nagyon gyengén áll ezen a területen. A társadalmi rendszerváltozás és a tapasztalatok hiánya miatt nálunk óriási a szabálytalanság. Senki sem szereti többek között sem a kreszt, sem a kötelező haladási irányt betartani. Most viszont be kell tartani szabályokat. Egy felnőtt jellemzőkkel bíró ember számára nem kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben mikor megy bevásárolni, hord-e kesztyűt, kimegy-e az utcára vagy nem megy ki, csoportosul-e.

– Láthatunk gyönyörű összefogásokat is.
– A társadalmi felnőttség sarkalatos pontja az újrakezdési vagy alkalmazkodási képesség is, legösszetettebb formája -, melyben minden megvalósulhat – úgy mint a flexibilitás vagy ötlet. Erre láthatunk példákat akkor, amikor valaki felveti a közösségi médiában, hogy adjunk valamilyen eszközt annak, akinek nincs az otthon lévő három másikból, amit nem használsz; vagy hogy varrj maszkot, mert azt 60 fokon mosva többször is lehet használni; vagy amikor a lépcsőházban kirak egy papírt, hogy az, aki bevásárolni megy, hozzon a többieknek is.

– Hogyan találhatjuk meg magunkat ebben a helyzetben?
– A felnőttséggel párhuzamosan érdemes vizsgálni az egyén működési feltételrendszerét is, ami arról szól, hogy én mint egyén, mitől érzem jól magam a saját bőrömben, mitől működöm jól. Ezt a pedagógia és a pszichológia gyakran az Én funkciók rendszerének nevezi. Mindenkire más és más jellemző, de persze vannak életkori vagy habitusbeli azonosságok. Az Én funkció rendszer része például az, hogy jó-e nekem, ha napirend szerint élek. Eddig is úgy éltem-e, és ezután is meg tudom-e tenni ezt. Ennek részei a napi ritmusok, beosztások, szokások, kapcsolattartási módok, elégedettség/elégedetlenség, önértékelés és a visszajelzések. Sokaknak most egy eddigiektől eltérő működési feltételrendszert kell kialakítaniuk.

– Hogy néz ki mindez a gyakorlatban?
– A felsorolt három területen lehet tenni annak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat – és már említettem, hogy tenni csak az fog, aki fogékony erre. Érzelmi területen akkor járunk a legjobban, ha elfogadjuk, hogy ez egy más helyzet, megengedjük magunknak, hogy viharosabbak legyenek az érzelmeink, és felfedezzük, hogy milyen egyéni megoldásokat tudunk találni ezeknek a kezelésére. Például másokkal egyeztetünk, többet beszélgetünk telefonon, megfogalmazzuk, hogy mennyire vagyunk jól a nap során. Hasznos, ha olyan érzelmi többleteket adunk magunknak, amelyek addig is az életünk részei voltak.  Aki szeret zenét hallgatni vagy megosztani, az hallgasson, aki szívesen olvas, olvasson. Tehát próbáljuk meg kifejezni az érzelmeinket – magunknak is és másoknak is. Kognitív területen úgy fejlődhetünk, ha tájékozódunk, összevetünk, és olyanokkal egyeztetünk, akik mást gondolnak, mint mi. Nem lehurrogni, hanem egyeztetni. Átgondolni, hogy a másik álláspontjában mi lehet a racionális, az ésszerű.

– Az is látszik, hogy amire eddig nem volt időnk, vagy halogattunk, most megtehetjük.
– A jelenlegi helyzetben biztos, hogy semmi olyan nem működik, ami kötelező, viszont bármi olyan szóba jöhet, amit saját magunktól akarunk megtanulni. A felszabadult időnket örömteli tanulásra is fordíthatjuk. Lehet, hogy valaki egy új nyelvvel fog megismerkedni, más egy új művészeti irányzatot vagy bútorfestési technikát fog felfedezni. A tevékenységek területén azt látom, hogy azoknak, akik felnőttek és jól vannak önmagukkal, az otthoni munkához otthoni ütemtervre van szükségük. Azoknak a családoknak is, akik gyerekekkel vannak otthon. A közösségi és az egyéni időnek arányban kell lennie egymással. Egy anyának, még akkor is, ha egész nap ő van a gyerekekkel, szüksége van olyan időszakokra, amikor a gyerekek is tudják, hogy ők most egyéni időt töltenek rajzolással, filmnézéssel, feladatmegoldással, alvással, bármivel. Kell az anyának is egyéni idő, hiszen összezártan sem lehetünk állandóan együtt. Legutoljára, de nem utolsósorban rendkívül fontos, hogy olyan tevékenységeket végezzünk, amelyek örömöt okoznak. Ez lehet akármilyen kreatív munka, alkotás, ami tervben volt, de eddig nem jutott rá idő: akár írás, akár kézimunka, akár egy polc aprólékos letakarítása, akár egy pulóver összeállítása vagy díszítése, de akár a családi fotók albumba rendezése is. Bármi, ami örömet hoz.