Kalocsán tanított, kiegyensúlyozott életet élt, mégis elvágyott innen. Majdnem húsz évvel ezelőtt bepakolta egy bőröndbe az itteni életét, az emlékeit, és az óceán túlsó partján, Kanadában kezdett új életet. Ma már pontosan tudja, mi zajlott akkor a lelkében. A kint eltöltött idő alatt bebizonyította, hogy helyt tud állni egy idegen országban is. Az ottawai Carleton Egyetemen tanít angolt, németet, sőt magyart is. Idén nyáron pedig itthon indított el egy nagyon izgalmas angol nyelvű tábort.
Hazahúzott a szíved?
– Mára annyi tapasztalatot szereztem Kanadában, amivel újat tudok itthon nyújtani. Évek óta motoszkált bennem, hogy szeretném hazahozni azt a sok tudást és tapasztalatot, amit ott gyűjtöttem össze. Így hálálom meg a szeretetet, amit itthonról kapok.
Miben tudsz itthon újat mutatni a nyelvoktatásban?
– Teljesen átalakult a szemléletem kint. Túlzás nélkül mondhatom, hogy itthon hiányzik a tanításból a dicséret. Ha valaki jól teljesít, az abszolút elvárt, sőt az a természetes, hogy a következőkben is ugyanazt hozza ki magából anélkül, hogy bíztatnák. Én is ebben a rendszerben tanultam, ezért nem csoda, hogy kevés önbizalommal vágtam neki a kanadai utamnak. Kint döbbentem rá, hogy az egyetemi oktatásban a tanulók zöme kevesebb tudással sokkal magabiztosabb. Itthon nem tűnik fel, hogy mennyi tehetséges, jó képességű diák van. Éppen ezért nagyon nehéz kitűnniük, megy a „harc” közöttük, egyáltalán nem értékelik a megszerzett tudásukat, mindig a másikhoz hasonlítják magukat. Ottawában jöttem rá, hogy igenis büszkének kell lennünk mindarra, amit már tudunk.
Mit tapasztalsz, milyen a nyelvtudásunk?
– A tábor egész módszertanát a kint megtanult tanítási elvekre építem. Ehhez persze fel kellett mérnem az igényeket. Kiderült számomra, hogy a nyelvtant tökéletesen tudják a magyar diákok, ezzel szemben a beszédkészségüket fejleszteni kell, intenzív gyakorlásra van szükségük. Innen jött az ötlet: angol anyanyelvű diákokkal kell együtt tanulniuk, ezzel elérjük, hogy a tábor alatt a közös nyelv csak az angol legyen. Az ottawai egyetemről érkeztek önkéntesek, akik régen a csoportomba jártak. Az intenzív órákon különböző témákat dolgoztunk ki, de a köztes programokon is folytatódott a tanulás, hiszen kizárólag angolul lehetett beszélni. A táborban szembesültem azzal, hogy ez a bevált módszer valóban nagyon intenzív a magyar diákoknak, éppen ezért rendkívül hatékony is. Kanadában a tanulmányaim során a professzorunk felhívta a figyelmünket, hogy ne javítsuk ki a diákok hibáit, mert az egyszerűen gátolja a fejlődésüket. Ezt ma már én is alá tudom támasztani, ezért én is ezt az elvet követem részben. Vallom, hogy a visszajelzés mindenképpen fontos a nyelvtanuló számára, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan kapja ezt meg.
Mik az első visszajelzések a magyar diákoktól?
– Láttam a tanulókon, hogy szellemileg nagyon elfáradnak attól, hogy folyamatosan az angol nyelvet hallják minden helyzetben. Azonban így rá voltak kényszerítve arra, hogy ők is úgy szólaljanak meg, és ez a módszer gyorsítja a fejlődésüket. Nagyon élvezték az egészet. Az összes feladatot úgy dolgoztam ki, hogy még a magyarázatokat is angolul fogalmaztam meg. A tábor utolsó napján közösen kellett egy témát bemutatniuk. Jó érzéssel töltött el, hogy azok a diákok is magabiztosan beszéltek angolul, akik az elején meg sem mertek szólalni, és mindannyian nagyon büszkék voltak a saját teljesítményükre. Ez az igazi elismerés számomra.

Fotó: Bea
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/11. számában olvashatjátok el.