Számomra sem ismeretlen az érzés, amikor a tükör előtt állva, automatikusan a „hibákat” kezdem számolni magamon. Ilyenkor mindig elgondolkodom: miért olyan nehéz, hogy egyszerűen csak szeretettel nézzek arra a testre, amely minden nap hordoz, amely én vagyok? – talán te is tudsz azonosulni ezzel a kérdéssel.


Amikor Sólyom Anna testterapeutával leültünk beszélgetni a Női Lét-podcastben, már az első perctől éreztem, hogy ez most nem csupán egy podcastadás lesz, hanem egy lassú, ugyanakkor mély és sokrétű találkozás a testünkkel. Anna olyan finoman beszélt a bőrünk alatt megbújó történetekről – a gyermekkorunkban elhangzó bántó mondatokról, a szégyen érzéséről, a plusz kilóink mögött meghúzódó régi sebekről –, hogy közben észrevétlenül én is elkezdtem másképp figyelni önmagamra.

Megérintett, ahogy őszintén beszélt a saját ekcémás történetéről, arról a hosszú útról, amely végül nem állandó harcba, hanem gyengédségbe fordult át. Arról, hogy néha a legnagyobb gyógyulást nem az hozza el, hogy mindenáron változni akarunk, hanem hogy végre meghalljuk, mire próbál bennünket tanítani a testünk.

Ez az adás olyan, mint egy lassú, belső séta: ránézünk, honnan jöhetnek a saját, magunk ellen fordított szigorú mondataink, hogyan örököltük meg generációk történeteit, és mindezek ellenére miként köthetünk újra szövetséget a saját testünkkel. Milyen lenne végre tényleg barátként tekinteni a fizikai valónkra – nem kritikával, nem feltételekhez kötve, hanem őszinte kíváncsisággal? Mi nem válaszokat adunk, hanem lehetőséget arra, hogy jobban szeresd azt, aki vagy.

Ha voltak már olyan napjaid, amikor túl szigorú voltál önmagaddal, ezt az adást neked ajánlom – talán segít egy kicsit másképp belenézni a tükörbe.

Női Lét az önelfogadásról Sólyom Annával – Miért olyan nehéz szeretni a testünket?

Szerző