Előző nap kapott egy e-mailt, hogy megérkezett a laboreredménye, és a doktor úr másnap délután várja a rendelőjében. – A vártnál korábban jelentkeztek, még egy hét sem telt el a vérvétel óta! – Többször is átolvasta az üzenetet, a fejében cikáztak a gondolatok. Szeretett volna több időt, szeretett volna lelkileg jobban felkészülni minderre. Végül arra jutott, hogy még a gyötrő bizonytalanságnál is jobb a biztos rossz. Ezért gyorsan elhessegette a hirtelen rátörő rossz érzést, és problémamegoldó üzemmódba kapcsolt. Beszólt a munkahelyére, hogy másnap délután valamit el kell intéznie, és Péternek is azonnal írt, hogy tegye magát szabaddá akkorra, most ugyanis szerette volna, ha vele tart az orvoshoz. A férje ugyanis még a vérvétel után leültette Evelint, és elmagyarázta neki, hogy bár tökéletesen érti és el is fogadja, hogy képes egyedül is megoldani a problémákat, de ez nem az a helyzet, amivel nélküle kell szembenéznie.

Most újra a rendelőben ült és várt, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és Péter lépett be rajta. Kapkodva vette a levegőt, az arca kipirult volt, látszott, hogy rohant. Kétségbeesetten nézett a feleségére.
– Mondd, hogy nem késtem el! Siettem, ahogy tudtam, de csak nagyon messze találtam parkolóhelyet.
– Nyugodj meg, időben érkeztél, még nem kerültem sorra – mosolyodott el a nő.
Péter leült mellé, gyengéden megfogta a kezét, majd biztatóan ránézett.
– Bármi lesz is, megoldjuk – a határozott kijelentés jól esett Evelinnek, bár sejtette, hogy a férjének fogalma sincs arról, hogy mit rejthet magában egy ilyen hormonvizsgálati eredmény.
Ekkor kinyílt a vizsgáló ajtaja. Az asszisztensnő lépett ki rajta, és őket szólította.

– Kérem, foglaljanak helyet – Péter annyira meg volt illetődve, hogy elfelejtett bemutatkozni. Rác doktor rámosolygott – Feltételezem, ön a hölgy hozzátartozója.
A férfi idegességében felugrott a székből és az orvos felé nyújtotta a kezét. – Elnézést, Miller Péter vagyok, Evelin férje. Kissé idegen számomra ez a helyzet, nem fordulok meg túl gyakran nőgyógyászati rendelőben.
– Ne érezze magát zavarban, a férfiak többsége hasonlóan reagál erre a környezetre. Nos, Evelin, megérkezett a laboreredménye. Sajnos nincsenek jó híreim. Az AMH-értéke kisebb, mint 0,1, ami annyit jelent, hogy a petefészkei teljesen kimerültek, vagyis nincs peteérése. Elnézést, a nyers szavakért, de bárhogyan is fogalmaznék, az nem változtatna a lényegen.
– Elmagyarázná, hogy ez pontosan mit jelent? Gyógyszerre lesz szükségem, esetleg egy speciális kezelésre?
– Az Ön esete orvosi szakkifejezéssel élve petefészek-elégtelenség vagy más néven korai petefészek-kimerülés. Ilyenkor a szervezet ösztrogénszintje jelentősen lecsökken, így megnő a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a csontritkulás veszélye, emiatt elengedhetetlen lesz a gyógyszeres kezelés.
– Terhes azért lehetek még, ugye?? – Evelin tudta, hogy számtalan egyéb kérdést is feltehetett volna azzal kapcsolatban, amit az orvos az állapotáról elmondott, de egyelőre semmi más nem érdekelte. Érezte a kétségbeesést a saját hangjában, a szíve a torkában dobogott, a fülében lüktetett az ér, és enyhe hányinger környékezte.
– Nagyon sajnálom, de természetes úton biztosan nem.
Szerencsére ült, mert ennél a mondatnál valószínűleg összeesett volna. Hirtelen fordult vele egyet a világ, és a lábából minden vér kiment, a hányingere pedig még erőteljesebb lett. Hol az orvosra nézett, hol Péterre. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy jól hallotta mindazt, amit az imént Rác doktor mondott. A férje bátorítóan megszorította a kezét.
– Evelin, jól van? Nagyon sápadt. Nézzen rám és lélegezzen mélyeket. Kér egy pohár vizet? Kérem, szólaljon meg!
– Drágám, jól vagy? Hallottad, amit a doktor úr kérdezett? – most már Péter is megijedt.
Evelin érzékelte ugyan, hogy a két férfi beszél hozzá, és valami reakciót próbálnak kicsikarni belőle, de egyszerűen képtelen volt megszólalni. Leginkább sikítani szeretett volna és elfutni, ehelyett azonban csendben és bénultan ült. Egyszer csak az asszisztensnő jelent meg mellette és egy vízzel teli poharat nyomott a kezébe, ő azonban képtelen volt irányítani a mozdulatait. A víz egy része a padlón landolt, de Péter gyorsan kivette a kezéből a poharat és az asztalra tette. Ez a közjáték lassított felvételként pergett le a szeme előtt, de arra pont elég volt, hogy kizökkentse a bénultságából. Felnézett az orvosra, és csak annyit kérdezett.
– Biztosan az én eredményeimet kapta meg? Nem cserélték el valaki máséval?
– Minden levett mintát saját azonosító kóddal küldünk el a laborba, ezzel teljesen kizárva a tévedés lehetőségét – válaszolta gyorsan az asszisztens.
– Akkor ennyi volt… – motyogta a fiatal nő alig hallhatóan. Ekkor végleg megszűnt számára a külvilág. Viaszszerű arccal, meredten bámult maga elé.

Riadtan ébredt fel. Körülnézett. Otthon volt a nappalijukban, a kanapén. Péter mellette aludt a fotelben. Evelin elnézett a feje fölött, és kibámult az ablakon. Már sötétedett. Homályos emlékképek kezdtek derengeni előtte a rendelőről és egy szürreálisnak ható beszélgetésről. Lehetséges, hogy az egészet csak álmodtam? Talán meg sem történt? – tűnődött magában. Felült. Enyhén szédült. Lassan kinyújtotta a kezét, és finoman megsimogatta a férjét. A férfi összerezzent egy pillanatra, aztán kinyitotta a szemét és ránézett.
– Édesem. Végre felébredtél! Hogy érzed magad?
– Mi történt? Voltunk Rác doktornál vagy az egészet csak álmodtam?
– Nem, nem álmodtad. Voltunk nála, de hamar el is jöttünk. Miután meghallottad a diagnózist, leblokkoltál, mintha nem lettél volna magadnál, még elköszönni is alig tudtál. Úgy kellett eltámogatnom az autóig, hogy haza tudjunk jönni. Itthon bevetted a nyugtatót, amit a doktor úr adott, majd utána rögtön el is aludtál.
Evelin a kezébe temette az arcát. – Miket gondolhat most rólam?!
– Semmi rosszat, Édesem. Nem te vagy az első nő a praxisában, akit egy ilyen diagnózis után enyhe sokk ért – a nő rosszallóan méregette a férjét.
– Ne nézz így, ő mondta! Kérte, hogy keressük meg, ha már úgy érzed, hogy készen állsz megbeszélni a gyermekvállalással kapcsolatos további lehetőségeket.
– Lehetőségek?? Ezek szerint mégis van valamilyen vizsgálat vagy módszer, amit még nem mondott el? – élénkült fel Evelin.
Péter a felesége mellé telepedett a kanapéra. Magához húzta, átölelte, és megsimogatta az arcát.
– Nem hiszem, hogy lenne, elég egyértelműen fogalmazott. Valószínűleg a mesterséges megtermékenyítésre gondol… Most kérlek, próbálj meg egy kicsit megnyugodni, és enned is kellene már valamit, mielőtt ágyba bújsz. Tudom, kimerítő volt ez a nap, de holnap talán más színben fogjuk látni a dolgokat.
– Nem vagyok éhes, de az alvás biztosan segítene – törődött bele Evelin.

A férfi oldalra nyúlva tapogatózott az ágyban, a feleségét kereste. Hová tűnhetett ilyenkor? Ránézett a telefonjára: hajnali három óra volt. Aggódva gondolt vissza a délutáni beszélgetésükre. Az elmúlt évek alatt egyszer sem látta ilyennek a nőt, mindig ment előre, rendíthetetlenül. Kettejük közül is mindig ő volt az, aki meglátta a dolgok pozitív oldalát, akinél a pohár mindig félig tele volt… Ekkor halk neszezés szűrődött be a nappaliból. Péter felkelt, és elindult a hang irányába. Evelin a kanapén ült törökülésben, laptoppal az ölében. Az arcát csak a monitor fénye világította meg: összeráncolt homlokkal, meredten nézett előre, a szemében elszántság tükröződött. A férfi közelebb lépett hozzá, kezdte nem érteni, hogy mi történik. A billentyűzeten egy félig teleírt jegyzetpapír feküdt, rajta különféle jelek és rövidítések.
– Drágám, minden rendben van? Talán szerepel a terveink között, hogy felvesszük a kapcsolatot a NASA-val?
A nő felnézett a jegyzetelésből. Péter látta a tekintetén, hogy túllőtt a célon. Megadóan feltette mindkét kezét.
– Édesem, mit csinálsz itt a nappaliban? Hajnali három óra van!
– Nem tudtam aludni, csak forgolódtam, aztán eszembe jutott a fórum. Tudod, ahol a nőgyógyászt is találtam. Gondoltam, hátha van valakinek hasonló tapasztalata. És képzeld, rengeteg mindenről olvastam! Tudtad, hogy mennyi vizsgálat van még? Az összeset kiírtam! Holnap majd annak is utánanézek, hogy hol lehet ezeket elvégeztetni. Még az is előfordulhat, hogy más eredmény kapunk! Hát nem nagyszerű? – sorolta levegővétel nélkül, szinte már gyermeki lelkesedéssel.
Utálni fog, de muszáj visszarángatnom a földre! – Péter vett egy nagy levegőt, majd letelepedett a felesége mellé: kivette a laptopot az öléből, majd az asztalra tette. Evelin szemei kikerekedtek.
– Ezt most miért csináltad? Nem hallottad, amit az előbb mondtam?!
– Drágám, biztosan sok hasznos és érdekes dolgot olvastál, de nem gondolod, hogy a doktor úr mondta volna, hogyha bármilyen további vizsgálatra lenne szükség? Tudom, hogy a korábbi tapasztalataid az orvosokkal, még a legnagyobb jóindulattal is borzalmasnak nevezhetők, de szerintem benne bízhatunk, érti a dolgát – próbálkozott a férfi.
– Mi rossz van még pár vizsgálatban? Egyáltalán, miért vagy ilyen elutasító? Te nem azt szeretnéd, amit én?! – csattant fel Evelin.
– Ugyanazt szeretném, amit te, de az észszerűség határain belül. Még csak most kezdtük el az egészet, és nagyon úgy néz ki, hogy egy hosszú és embert próbáló időszak vár ránk. Racionálisnak kell maradnunk! Tudom, hogy ez most érzéketlenül hangzik, de muszáj!! Ugye tudod, hogy a kisebb, mint 0,1, tulajdonképpen nulla? Nem hiszem, hogy ezen bármilyen újabb vizsgálat változtatna. A kedvemért legalább megpróbálnál lenyugodni egy kicsit, és átgondolni a dolgokat? Nem kell válaszolnod, az is elég, ha bólintasz.

Evelin hallgatta a férjét, és az agya egy nagyon eldugott kis zugában tisztában volt vele, hogy igaza van. Ugyanakkor semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogyan várhatja el tőle Péter, hogy egy ilyen helyzetben racionális legyen. Egyáltalán hogyan várhatna el bárki is racionalitást egy nőtől, akivel éppen azt közölték, hogy nem képes arra, hogy gyermeket hozzon a világra?!  Legalábbis, minden mesterséges beavatkozás nélkül, a maga természetes módján. A nők többségében ugyanis él egy kép arról, hogy milyen lesz az első terhességük. Evelin is látta magát kerekedő pocakkal, de délután ez az ábránd ezernyi apró darabra tört. A lelke legmélyén tudta, hogy egy új képet kell teremtenie, ehhez viszont össze kell szednie magát, mert a férjének abban is igaza volt, hogy ez még csak a kezdet, a neheze még ezután jön. Nem csúszhat szét már az elején. Elő kell csalogatnia magából azt a nőt, aki nem szokta feladni, akinél a pohár mindig félig tele van. Az emlékeiben mintha derengett volna, ahogy Péter arról beszélt, hogy Rác doktor szerint vannak még lehetőségek. Ebbe belekapaszkodhat. Holnap új nap lesz, és ki tudja, lehet, hogy az orvos javasol valami olyat, amire eddig nem is gondolt…

Szerző