Kiskarácsony, nagykarácsony… hát újra eljött. A megunhatatlan dallamok sora, a forralt bor fűszeres illata, a gyermekzsivajtól hangos szalmalabirintus a téren és a mesés, fényruhába öltözött belváros. Hazaérve pedig az otthon mézeskalács illatú melege és az adventi koszorút díszítő gyertyák arany fénye is mind-mind azt üzenik, hogy közeleg az év legszebb ünnepe.

Jól emlékszem még gyermekkorom fenyőillatú, fehér karácsonyaira. Édesapám kipirult arcára, a puha, csillogó hó ropogására a cipője alatt, miközben a nővérem és én a szánkón szorosan összebújva vártuk, hogy a nagyszüleinkhez érjünk. A régi ház fűtetlen, hideg folyosójára, a jégvirágra az ablakon és az asztalon álló, karácsonyi pompában tündöklő aprócska fenyőre. Érzem még az ezüst csomagolású, rózsaszínű konzum szaloncukor ízét a számban, és látom magam előtt a szivárvány valamennyi színében pompázó, gyertya alakú égősort a fán, ahogy a csillagszóró szikrázó fényét is. Nem felejtem az izgatott várakozást sem, mielőtt a kis kék csengő megszólalt volna, jelt adva, hogy vár minket a sok meglepetés a fa alatt. Szép karácsonyok voltak…

A legemlékezetesebb karácsonyom mégis tizenhárom évvel ezelőtt volt, mert akkor kaptam és adtam életem legszebb ajándékát az ünnepre: a kisfiamat. A születése után apránként át- és kialakult a saját kis családi „menetrendünk” erre a három napra. Nálunk már Ádám-Éva napjának reggelére díszben áll a fenyőfa, és az ajándékok sem hiányozhatnak alóla, hiszen másnap már a szülinaposé a főszerep. A karácsony „meséje” pedig évről-évre változott, annak megfelelően, ahogyan a kisember értelme nyiladozott.

Számára az első egy-két év karácsonyai még a boldog „tudatlanság” jegyében teltek, később viszont fontossá vált a csoda megteremtése. Így lett a fa feldíszítése és az ajándékok szállítása is az angyalkák feladata. A cseperedő kis óvodás azonban már éberebb volt, és nekünk szülőknek bizony nagy kihívást jelentett a fenyő észrevétlen beszerzése és főleg tárolása a panelrengeteg épületének negyedik emeletén. Ekkor vett a mi kis történetünk újabb fordulatot: a fácskát már mi magunk választottuk ki és állítottuk talpra a nappaliban – a gyermek ujjongó örömétől övezve –, de a díszítés és a meglepetések leszállítása még az égiek dolga volt. Igen ám, de a csodavárás egy idő után olyan izgalommá fokozódott a nagy nap előtt, hogy a csemete éjszaka óránként felébredt, megzavarva ezzel a tüsténkedő szárnyas teremtményeket. A vészhelyzet megoldására született tervünk szerencsére frappánsra sikeredett. Mivel a kölyök időközben iskolás nagyfiúvá érett, felvetettem neki, mi lenne, ha kivételesen mi is meglepnénk az angyalokat, és a már feldíszített fa várná őket, hogy csak alátegyék a várva várt ajándékokat. Azon a karácsonyon ő is segített, hogy ünnepi díszbe öltöztessük a kis fenyőt. Persze akkor már azt is tudta, hogy csak a gyerekek olyan szerencsések, hogy csodás erők váltsák valóra a kívánságaikat, mi felnőttek pedig egymást ajándékozzuk meg a gyermekkor varázsát felidézve. Azonban a mesés lényeknek ezen az éjszakán is nehéz dolguk volt a nyugtalanul alvó, izgatott lurkó miatt, így újabb változtatásra volt szükség a karácsonyi forgatókönyvben. Igen ám, de mielőtt megszülethetett volna az újabb varázsos történet, az élet és a komisz osztálytársak gondoskodtak a megoldásról. Hála nekik, már a Mikulás érkezése előtt lehullt a lepel a titkok titkáról! A gyermek ellentmondást nem tűrően felszólított minket, hogy most már mondjuk meg az igazat, hogy tényleg van-e Mikulás, vagy mi készítjük oda a kis csizmákba az ajándékot? Nem volt mit tenni, színt kellett vallanunk. Talán egy kicsit csalódott volt és bántotta, hogy ennyi éven át „hazudtunk” neki, de azután egyre jöttek a felismerések a karácsonyról, a húsvéti nyusziról és a fognyüvő manókról is. Lassan összeállt a kép a kis fejében, és az évek során fel-felbukkanó gyanús körülmények is végre a helyükre kerültek. Azóta a gyermeki csodavárás az égi dimenziókból lekerült a Földre, de a fiam számára továbbra is az év legtitokzatosabb és legbensőségesebb ünnepe maradt a karácsony, ahogy nekünk szülőknek is.

Hiszen ilyenkor minden az édes-fűszeres illatokról, a csillogó fényekről, a pompás ízekről és a szeretetteljes hangulatról szól, középpontjában a családdal és az együtt töltött idő varázsával. Bárcsak az év minden napja így telne…, de talán pont így a jó, hiszen ettől olyan értékes! Lassítsunk le ezen a három napon, és figyeljünk oda jobban egymásra! Üljünk le játszani a gyerekekkel, meséljünk nekik a régi karácsonyok csodájáról, őrizzük és adjuk tovább az ünnep hagyományait, és persze öleljük át szorosan azokat, akiket szeretünk.

Békés, boldog, szeretetteljes szép karácsonyt kívánok Mindenkinek!