Helló Szülinapos!
Immáron a naptár szerint is fél évtizede annak, hogy szó szerint együtt sírunk, együtt nevetünk. Bár előbbiből Neked néha több jut ki, mert én ritkábban visítok azért, ha este aludni kell. Ma is emlékszem az érzésre, amikor hazahoztunk, befektettünk a kiságyadba, és Te békésen horpasztottál, bennem pedig akkor tudatosult, hogy az előttem pihegő „kis csomag”, már az életünk végéig velünk marad. Pedig ennek már több mint öt éve. Úgy telt el ez a rengeteg idő, mintha csak a másodpercmutató kattant volna ötöt az órán.
Szülinapod alkalmából egy lehetetlen vállalkozásra adtam a fejem: összegyűjtök öt olyan dolgot, amit Tőled tanultam, anélkül, hogy bármikor is tanítani akartál volna rájuk. Bár tavaly ilyentájt már született hasonló APUlzív írás – amikor afféle „életbölcseletek” fogalmazódtak meg bennem a születésed évfordulója alkalmából –, azóta viszont eltelt újabb egy év, ami Veled minden volt, csak szürke, egyhangú és eseménytelen nem.
1. Fogalmam sem volt arról, hogy harmincöt évesen, negyedszer is bekuckózni a kanapéra, és megnézni a Jégvarázs 2-t, A nagy ho-ho-ho-horgász karácsonyi részét, vagy a Frakk és a lusta macskák kalandjait, pont ugyanolyan tökéletes érzés, mint életemben először látni egy 4D-s moziban a Gravitációt. Mert a mozi az újszerűség, a friss tapasztalás örömét adja, a közös filmezés Veled, pedig azokat a perceket, amelyek szeretném, hogy soha ne érjenek véget. Pedig tudom, hogy sokkal-sokkal előbb elmúlnak, mint szeretném, és persze ez így is van rendjén.
2. Fogalmam sem volt arról, hogy délután háromnegyed négy tájt, egy hatalmas fakapuban állva, minden egyes alkalommal, mekkora boldogságrobbanást okoz bennem, amikor felzúg az ismerős „Apaaaaa!” kiáltás. Te pedig már rohansz is felém egy hatalmas ölelésre.
3. Fogalmam sem volt arról, hogy a kihalt Duna parton, a súlyos felhők mögé szorított, de közülük szivárványszínű sávokban előtörő nap meglesése Veled, mennyivel jobb móka, mint egyedül szemlélni a tájat.
4. Fogalmam sem volt arról, hogy Anya random Spotify playlistjére kattintva, ugyanakkora – ha nem nagyobb – bulit lehet csapni, mint amikor huszonévesen nekiszaladtunk az éjszakának. És ehhez még az agysejteket tömegesen pusztító „kiegészítőkre” sincs szükség – tiszta haszon!
5. Fogalmam sem volt arról, hogy a puszta léteddel mennyi erőt adsz nekem. Most már elárulhatom, hogy ősszel – amikor a járványhelyzet miatt ismét digitális oktatást vezettek be az iskolában, ahol szeptember óta tanítok – a Kinder tojásodból nekem ajándékozott „hintázó kabalamajom” minden nap a társam volt, amikor a kezdeti kétségek, majd a fokozatosan növekvő magabiztosság közepette léptem át a suli bejáratát. De a „kabalaplüssalpaka” is még mindig a párnám mellett van, amit azért adtál, hogy a többszöri szájsebész-látogatás után „ne fájjon annyira a fogam”. A majom a táskában, és a plüss az ágyban – pedig most már másképp kell tanítani, és a fogam sem fáj – arra emlékeztet, hogy minden megéri, és mindig megéri, mert Te vagy!
Isten éltessen Bogyó!
Fotó: Emma
