Amikor egy házasság véget ér, az a gyerekeket is mélyen érintheti. Ilyenkor az egyik legnagyobb szülői aggodalom, hogy miként lehet megóvni őket a válás érzelmi következményeitől. Csakhogy könnyen előfordulhat, hogy éppen azokkal a döntésekkel okozunk zavart a lelkükben, amelyekkel segíteni szeretnénk.

Mikor mondjuk el a gyereknek, hogy elválunk? Mennyire vonjuk be a döntéseinkbe? Jó, ha a válás után is együtt ünnepeljük a karácsonyt? És hogyan támogassuk őt, amikor mi magunk is nehéz időszakon megyünk keresztül?

Ezekről is beszélgettünk Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológussal, pár- és családterapeutával a Női Lét podcastban. Most hat olyan felismerést emelünk ki ebből az adásból, amely segíthet más szemszögből ránézni a gyermekközpontú válásra.

Válás gyerekkel: Bugár Zsuzsa a Női Lét -podcast adásban

1. Csak a gyerek miatt maradunk még együtt

„Majd akkor válunk el, ha nagyobb lesz.”

Lehet, hogy már régóta élünk a rosszul működő párkapcsolatunkban, de inkább benne maradunk, mert úgy gondoljuk, ezzel tulajdonképpen a gyermekünket védjük. Nem szeretnénk ugyanis, hogy elveszítse a megszokott, biztonságos családi közegét.

Csakhogy a gyermek mindebből nem csak azt érzékeli, hogy a szülei egy párt alkotnak. Hiszen a köztük lévő folyamatos feszültség, a kimondatlan konfliktusok és a kialakult érzelmi távolság is hatással van rá. Bogár Zsuzsa egy különösen szemléletes hasonlattal mutatja meg, milyen teher nehezedhet arra a gyermekre, akinek a jelenléte tart össze egy már régóta romokban heverő párkapcsolatot.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden nehézséggel küzdő házasságnak véget kell vetni. Inkább arra érdemes ránézni, milyen légkörben él a család, és van-e még közös szándék a kapcsolat rendezésére.

2. Túl korán beszélünk neki a válásról

„Egy percig sem titkolózhatunk előtte!”

Szülőként szeretnénk őszinték lenni a gyermekünkkel. De mikor jön el a pillanat, amikor érdemes elmondani neki, hogy anya és apa ezután külön folytatja az életét? És egyáltalán hogyan beszéljünk neki erről?

A szakértő szerint fontos, hogy lehetőség szerint ne a bizonytalanságaikat adják tovább a szülők. Ezért jó, ha már átgondolt, konkrét kapaszkodókat tudnak nyújtani a gyermeküknek, amikor leülnek vele, hogy közöljék a döntésüket. Az sem mindegy, hogyan történik ez a fontos beszélgetés. Mert lehetőség szerint az a legjobb, ha mindkét szülő jelen van, és a gyermek életkorának megfelelően, egymást nem hibáztatva beszélnek a mindannyiukat érintő, komoly változásról.

De hogyan lehet felkészülni egy ilyen nehéz beszélgetésre? Erről is szó esik részletesen a podcastban.

3. A gyerekre bízzuk, melyikünkkel szeretne lenni

„Majd ő eldönti, mikor kihez akar menni.”

Elsőre gyermekbarát megoldásnak tűnhet, ha a válás után nem határozzuk meg azonnal a kapcsolattartás mikéntjét. Csakhogy ezzel olyan felelősséget tehetünk a gyermekünk vállára, amelyet nem neki kellene viselnie.

Ha ma inkább anyánál szeretnék aludni, akkor apa nem lesz szomorú? Ha a hétvégét apával töltöm, anya nem fog nagyon hiányolni? – ezek az elbizonytalanító kérdések akkor is megjelenhetnek benne, ha a szülők egyébként jól tudnak együttműködni.

A kiszámítható keretek viszont biztonságot adnak neki. Ezért a kapcsolattartás rendszerének kialakítása elsősorban a szülők felelőssége. Természetesen a gyermek véleménye is fontos, különösen akkor, ha már idősebb. De nem ugyanaz meghallgatni az igényeit, mint teljesen rábízni a döntést.

4. A válás után is mindent együtt csinálunk

„A gyerek érdekében meg kell tartanunk a családi szokásainkat!”

Közös születésnapok, karácsonyok, nyaralások. Lehet, hogy elvált szülőként is szeretnénk megőrizni a családi hagyományainkat, hogy a gyermeküknek minél kevesebb változást kelljen megélnie.

És valóban jó, ha a szülők békésen együtt tudnak lenni a válás után is. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Ha ugyanis a gyermek újra és újra azt látja, hogy anya és apa együtt vannak, jókat nevetnek és közös programokat szerveznek, akkor könnyen reménykedni kezdhet abban, hogy talán ismét egy pár lesznek. És ez bizony megnehezítheti számára annak az elfogadását, hogy a szülei párkapcsolata valójában véget ért.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden közös ünneplés rossz ötlet. A lényeg viszont, hogy a gyermek számára egyértelműek legyenek az új családi határok. Bogár Zsuzsa az adásban konkrét szakmai tapasztalatain keresztül mutatja be, milyen következményekkel járhat, ha a gyermekben hosszú ideig fennmarad a családi újraegyesülés reménye.

Válás gyerekkel: Bugár Zsuzsa a Női Lét-podcast adásban

5. Mindent megengedünk a gyereknek bűntudatból

„Most nagyon nehéz neki, ezért nem szeretnénk megtagadni tőle semmit.”

A válás után úgy érezhetjük, túl sok fájdalmat okoztunk a gyermekünknek, ezért nem akarjuk újabb konfliktusok elé állítani. Engedékenyebbek leszünk vele, és olyan dolgokra is igent mondanak neki, amelyekre korábban nem.

Ebben az időszakban rengeteg nehéz érzés jelenhet meg a szülőkben. Ezek közül az egyik legerősebb a bűntudat, amely könnyen áttör a korábbi szabályokon. Pedig a gyermeknek ilyenkor a kiszámíthatóságra van a legnagyobb szüksége. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk neki. Néha pont azzal segítjük a leginkább, ha a nehéz időszakban is megőrizzük a biztonságot adó kereteket.

6. Minden erőnkkel a gyerekre figyelünk, miközben mi magunk sem vagyunk jól

„Ő az első! Az a fontos, hogy ő jól legyen.”

Talán az az egyik legnehezebb része a válásnak, hogy míg bennünk is ott lehet a szomorúság, a harag, a félelem és a bizonytalanság, mégis szeretnénk erősek maradni, megnyugtatni a gyermekünket, és választ adni a kérdéseire. De hogyan legyünk támaszok, amikor mi magunk is támogatásra szorulunk?

Bogár Zsuzsa szerint a gyermekközpontú válás egyik alapfeltétele, hogy a szülők minél stabilabbak legyenek érzelmileg. Ez nem azt jelenti, hogy nem sírhatnak, vagy mindig tökéletesen kell kezelniük a helyzetet. Sokkal inkább azt, hogy érdemes foglalkozniuk a saját érzéseikkel is, és ha szükséges, kérjenek segítséget. Hiszen akkor tudnak igazán figyelni a gyermekük szükségleteire, ha a személyes lelki egyensúlyukért is tesznek.

A szakértő egy igen találó hasonlattal világítja meg a beszélgetésben, miért nem önzőség ilyenkor önmagunkkal is törődni.

Válás gyerekkel: Nem az a cél, hogy a gyermek semmit se érezzen a válásból

Mert természetes, ha számára is veszteséggel, szomorúsággal vagy félelemmel jár ez a hatalmas változás, de fontos, hogy megértsük, nem tudjuk minden nehéz érzéstől megóvni.

A beszélgetés egyik legfőbb gondolata, hogy bár a válás krízishelyzet, de nem feltétlenül jár traumával.

Éppen ezért nem az a kérdés, hogyan érhetnénk el, hogy a gyermekünknek egyáltalán ne fájjon ez a helyzet, hanem az, miként tudunk mellette maradni, miközben feldolgozza a változásokat.

Amit megtehetünk érte ebben a nehéz időszakban, hogy odafigyelünk rá, meghallgatjuk, és kiszámítható kereteket teremtünk számára, ugyanakkor igyekszünk együttműködni a szülőtársunkkal.

Mert a válással ugyan véget ér a párkapcsolat, de a közös szülői felelősség nem szűnik meg.

Nézd meg a teljes beszélgetést!

Mit jelent valójában a jó válás? Miért nem jelenti ugyanazt a krízis és a trauma? Hogyan segíthet a válásterápia abban, hogy szülőként a különválás után is együtt tudjatok működni? Többek között ezekről is beszélgettünk Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológussal, pár- és családterapeutával a Női Lét podcastban.

Ha érintett vagy a témában, vagy szeretnéd jobban megérteni, min megy keresztül egy család a válás során, szeretettel ajánlom a teljes beszélgetést.

Megérteni, lezárni, továbblépni – Női Lét a válásterápiáról

Szerző