Mire világított rá a mögöttünk hagyott – reméljük, már soha vissza nem térő – karantén időszaka? Ennek a kérdésnek a boncolgatását Jelenlét podcast adásunkban már elkezdtük, de most Gönczi Dorka válási és párkapcsolati mediátorral kifejezetten a társas kapcsolatainkra fókuszálunk. Hogyan változtatta meg a karantén a családi életet, a baráti viszonyokat, miként hatott a párkapcsolatokra az összezártság, az egymásrautaltság, és hogyan kerültek felszínre a mélyben lappangó feszültségek? Most tehát vonjuk le az elmúlt időszak tanulságait és nézzük meg, mit vihetünk tovább belőle!

– Az életünk konkrétan fenekestül felfordult az elmúlt időszakban. A belső szorongás leküzdése mellett mi okozott még problémát?
– Az első pár hétben óriási volt a tanácstalanság, erre a szituációra egyáltalán nem voltunk felkészülve, időre volt szükség, hogy letisztuljanak a dolgok körülöttünk és legfőképpen bennünk. Az már az első pillanattól kristálytisztán látszott, hogy újra kell strukturálni az életet, a hétköznapokat, amiket otthon töltünk. Új napirend nélkül képtelenség volt nyugodt légkört teremteni, habár sokan úgy gondolták, majd úsznak az árral, azonban hamar rájöttek, hogy mégsem ez a megoldás. Természetesen a napi rutint könnyedén keresztülhúzta az online oktatás nehézsége, olykor lehetetlensége, a home office terhe, de mindezeket az akadályokat úgy kellett megugrani, hogy közben szülőként és társként is helyt kellett állni. Súlyos teher nehezedett mindenki vállára, és talán nem csoda, ha mindez feszültséget szült a családokban. A tudat, hogy „rendet” kell tartani, már önmagában óriási feladatot jelentett, viszont ez volt az alapja annak, hogy jól működjön együtt a család otthon, a négy fal között. Nyilvánvalóan az élet másképp zajlott, hozzá kellett szokni a változáshoz, ami nem feltétlenül ment gördülékenyen.
– Az összezártság még több konfliktust szült?
– Konfliktusok hada robbant ki a párok között a karantén ideje alatt, hiszen a kapcsolatok mélyen lappangó feszültségei a felszínre törtek, amiket a partnerek nem mindig tudtak jól kezelni. Nem feltétlenül kerültek elő új problémák, sokan a már meglévőket babusgatták, de az évekkel ezelőtt szőnyeg alá söpört nézeteltérések, ebben a helyzetben intenzívebben jelentkeztek. Még így is lehetett elkerülő, menekülő utakat találni, ezért nem minden esetben jutottak el oda a párok, hogy őszintén felvállalják az érzéseiket. Többen a szakítás vagy a válás mellett döntöttek, ám ezek hirtelen elhatározásból született, nem feltétlenül megfontolt döntések voltak.
– Miért javasolta mindenki, hogy tevékenykedjünk, miközben a csend megélése is éppúgy fontos a lelki változásokhoz?
– A túlélést az segítette, hogy feladatokkal párnázták ki magukat az emberek, a kontrollvesztettség érzését, így lehetett oldani. Az apróbb feladatok irányítását a kezükbe vehették, hatással lehettek rá és ez biztonságot nyújtott. Akik nem találták fel magukat ebben a helyzetben, biztosan padlóra kerültek. A bezártság egyértelműen nyomasztóan hatott, ezért érdemes volt folyamatosan lefoglalni magukat, így nem a kilátástalannak tűnő jövőn töprengtek. Ugyanakkor azt gondolom, az emberek sokkal inkább a fizikailag látható változások irányába indultak el, mintsem a befelé fordulás felé. Az idő rövidsége miatt azonban elmaradt a lelki dolgok tisztázása, ami halványan talán ott szerepelt a feladatlista legalján. Éppen akkor jött volna el az ideje, mikorra megszoktuk az új életet és erre már nem igazán került sor.
– Hogyan alakultak át a szerepek, annak hatására, hogy otthon töltötte az időt az egész család?
– Az tapasztaltam, hogy nem igazán működtek hatékonyan a hagyományos női-férfi szerepek. Hiszen míg az édesanya az otthoni teendőket végezte, az édesapa is otthon töltötte az idejét, ami az eddig megszokott mindennapokban ritkán fordult elő. A pároknak meg kellett találniuk saját magukat a közös létben. Pozitív példákat is láttunk: ebben a családban a szülők tudatosan elválasztották egymástól a különböző szerepeket, felosztották a feladatokat egymás közt. A gyermeknek felváltva segítettek az online oktatás nehézségeit megugrani, így egyikük eközben dolgozhatott vagy a felszabadult idejében rendezhette a gondolatait, sőt még akár lehetett „énideje” is. A szerepek ugyanakkor könnyedén felcserélődtek, volt ugyanis olyan család, ahol az édesapa teljes mértékben a „női” feladatokat látta el, miközben az édesanya csak a munkájának élt, elfeledkezve arról, hogy a családi élet megváltozott és ehhez alkalmazkodnia kellene, ezért felborult a rendszer.
– Kit viselt meg jobban ez a kényszerhelyzet?
– Merőben másként éli meg ezt a helyzetet egy introvertált és egy extrovertált típusú ember. Az extrovertált személyek most a bőrünkön érezhették, milyen, ha nem tudnak szociálisan érintkezni a másikkal. A karantén időszaka egyértelműen őket viselte meg jobban, ugyanis rákényszerültek arra, hogy befelé fókuszáljanak, ami valljuk be, tőlük igencsak távol áll, pedig erre is ugyanúgy szükségük van.
– Azt vettem észre, hogy sokan most jöttünk rá, hogy mire vágyunk igazán, amit évek óta nem csinálunk, pedig az igazi flow érzést ez okozza.
– Ez így van. Láthattuk, hogy mennyi „pék” bukkant fel ebben az időszakban, sorra születtek a „kovász-gyerekek” a befőttesüvegekben, a fűszerkertekről pedig sokan eddig csak álmodoztak, most pedig ezek a tervek is megvalósultak. A társasjáték tökéletes feszültséglevezető, de a kertészkedés, a kenyérsütés és a kreatív tevékenység is ventiláló hatású. Remélem már belénk ivódtak ezek a stresszoldó módszerek és egy hasonló krízishelyzetben már nem okoz problémát az egyensúly visszaállítása. Ugyanakkor szükség van a közösségi élményre is, éppen ezért érdemes ilyen helyzetben is összefogni, együtt alkotni, minőségi időt eltölteni.
– Ehhez tényleg a karantén kellett?
– Érdekes, hogy egészen eddig, miért nem szakítottunk időt arra, hogy kiéljük a kreativitásunkat, vagy éppen gyönyörködjünk a természet szépségében? A karantén ébresztett rá bennünket, hogy igenis ezek a dolgok segítenek kilépni a mókuskerékből, nem mellesleg ezekből meríthetünk energiát a hétköznapokhoz. Miért egy vírus kellett, hogy ezekre rácsodálkozzunk? Most sokan felfedezhették egy másik oldalukat azáltal, hogy új tevékenységekben teljesedhettek ki és ez izgalmas színt hozott az életükbe, a kérdés csupán az: mennyit tudnak ebből megőrizni?
– Szerinted mire tanított minket ez az időszak?
– Igazából sokan megszerették a karantént, annak ellenére, hogy az első pillanatban kétségek közt vergődtek. Visszatekintve, akár jót is tehetett a családi életnek ez a helyzet, mert megtanulhattak az emberek strukturáltan élni, egymásra odafigyelni és együttműködni. Ez a krízis megmutatta, hogy az együtt töltött idő a párkapcsolatot képes megerősíteni, ugyanakkor, ha az instabil, a szakadék széléhez is lökheti. Ezzel ugyan rávilágít arra, hogy már csak egy lépés választ el az óriási mélységtől, de ott a tudat, hogy a döntés akkor is rajtunk áll. A saját bőrünkön érezhettük, hogy nem csak vészhelyzetben kell tervezni és az is kiderült egy csomó dologról, hogy felesleges az életünkben. Érdemes elengedni azokat az ismerősöket, akikkel kétévente csak egy szót váltunk, megválni a felesleges tárgyaktól, amik évek óta foglalják a helyet a szekrényben… Arra is rámutatott ez a helyzet, hogy felesleges stressz vesz minket körül, amit csakis mi tudunk kezelni. Úgy érzem, hogy ez az időszak a megtisztulásról szólt, ha nem is feltétlenül lelki értelemben indított el változásokat. Az élet más területein azonban képesek voltunk tisztázni bizonyos dolgokat, a feleslegek elengedésével pedig a kapcsolataink is személyesebbé válhattak.
A beszélgetést a Jelenlét podcast adásban folytattuk.