Színes, vibráló egyéniség, aki könnyen felhívja magára a figyelmet platinaszőke hajával és sportos, mégis nőies megjelenésével. Babett, a Kalocsai Kézilabda Klub játékosa, aki a kabalái nélkül nem lép pályára, imád énekelni, A Kis herceg a kedvenc könyve, és álmai munkája sokak számára meglepő lehet. Erről és még sok minden másról is mesélt nekünk.

Egészség és táplálkozás
Az utazásaid során hol etted a legfinomabbat?
Nagyon szerencsés ember vagyok, mert sok csodálatos helyen jártam már. Rengeteg kultúrával és konyhával ismerkedtem meg, mégis a nagy kedvencem az olasz gasztronómia. A legfinomabbat Punta Marina Terme-ben ettem, egy olasz kisvárosban. A helyiek hajnalban keltek fel, hogy friss kagylót halásszanak a tenger mélyéről. Az ebből készült étel egyszerűen mennyei és felejthetetlen számomra.
Mit szoktál enni azokon a napokon, amikor meccsed van?
Ilyenkor változó az étrendem, viszont arra kínosan ügyelek, hogy minél könnyebb ételt fogyasszak, és sok folyadékot vigyek be a szervezetembe.
Melyik a kedvenc magyaros ételed?
Rakott krumpli rajongó vagyok.

Hivatás
Mikor érezted először, hogy a kézilabdával komolyabban kell foglalkoznod?
Még általános iskolás voltam, amikor hetedik osztályban elindult egy úgynevezett kézilabda szakkör. Több barátommal is úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk magunkat benne, bár én előtte nem sportoltam, inkább a művészvilág vonzott. Egy kis idő után észrevettem, hogy egyre jobban megy a játék, és úgy éreztem, hogy szeretném ezt a sportot a mindennapjaim részévé tenni. Sajnos az iskolában heti két alkalommal lehetett edzésre járni, így sokáig csak hobbi volt számomra.  Az élet viszont kegyes volt hozzám, olyan lehetőséget kínált, ami csak rajtam múlott, hogy élek-e vele, vagy sem. Nyolcadik osztály végén, Hajóson volt egy kisebb helyi kézilabda torna, ahol a környező településekről érkeztek csapatok. Ha fogalmazhatok így, ott kezdődött minden! Nagyon jól ment a játék, még “A torna legjobb játékosa” díjat is elhozhattam akkor, 14 évesen. A továbbtanulás nem volt kérdéses számomra, egészen a beiratkozás előtti napig biztos volt, hogy Kalocsán folytatom a tanulmányaimat, ám ekkor is közbeszólt az élet. Katkó Andrea tanárnő elhívott Kiskunhalasra egy próbajátékra – életem egyik nagy élménye volt. Mivel jól sikerült, így az utolsó napon dőlt el, hogy végül Kiskunhalason folytatom a tanulást, a kézilabdát és az egész életemet. Akkor éreztem először, hogy nekem igenis a kézilabda lesz az életem. Édesapám még a költözésem napján búcsúzóul megkérdezte tőlem: „Biztosan ezt akarod?”. Tántoríthatatlan voltam, és bátran mondhatom, életem legjobb döntését hoztam meg. Ekkor már tudtam, hogy óriási kaland vár rám.
Egyre feljebb lépkedtél a ranglistán, mi volt a célod?
Természetesen fiatalon még óriási álmom volt, hogy egyszer magyar címeres mezben játszhassak. A realitás talaján maradva viszont az volt a célom, hogy az adott klubomban a lehető legjobb formámat tudjam nyújtani. Szerencsés ember vagyok, mert jobbnál jobb csapatokban, nagyszerű szakemberekkel dolgozhattam együtt, akik mindig a lehető legtöbbet próbálták kihozni belőlem. A mai napig ez a célom, persze nem mindig jön össze, de a kulcs a hozzáállásban és a kitartó munkában rejlik.
Kit tartasz a példaképednek?
Óriási példaképem Carlos Perez, rajongtam a játékáért. A magánéletben viszont Katkó Andrea tanárnőre nézek fel. Mindent neki köszönhetek!
Mi volt a legfontosabb kitétel a szegedi szerződésedben?
Ezt eláruljam? Ragaszkodtam az 5-ös számú mezhez és ezt biztosította nekem a klub, én pedig boldogan léptem pályára minden mérkőzésen.

Miért kerültél vissza Kalocsára?
Több oka volt annak, hogy hazaköltöztem. Végre a magánéletemre és a karrieremre akartam koncentrálni. Rengeteg tervem van, szeretnék nagyon sikeres lenni azon a területen, amit megálmodtam magamnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy feladtam a kézilabdás pályát, ugyanis itt Kalocsán nagyon szeretek játszani. Mégis nehéz volt meghozni ezt a döntést, el sem tudom mondani milyen sokáig őrlődtem. Imádtam ugyanis Szegeden élni és kézilabdázni, zokogva hagytam ott az imádott kis miliőmet, a mai napig hiányzik minden pillanata. Viszont kicsit ki kellett szakadnom a sportolói létből, gondolnom kellett a jövőmre is. Még nem tudom, hogy jó döntést hoztam-e – néha még van bennem bizonytalanság ezzel kapcsolatban –, de most boldog vagyok és próbálok minden erőmmel azon lenni, hogy megvalósítsam az álmaimat. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, hogy miért jöttem vissza: mert hazahúzott a szívem!
Milyen érzés volt újra Kalocsán pályára lépni?
Meglepő, de először borzalmasan furcsa volt. Nem találtam a helyem a pályán, az öltözőben, és a csapatban sem éreztem magam komfortosan. Nehéz volt hirtelen ekkorát váltani, de szerencsére mindenki támogatott benne. A csapattársaimnak köszönhetem a legtöbbet, sokszor visszarángattak a talajra. Természetesen ma már csodálatos érzés itt játszani, szerencsére a női mérkőzések is majdnem telt házasak. Néha a hangulattól a hideg is kiráz, annyira fantasztikus szurkolótáborunk van! Szeretek itthon pályára lépni!
Milyen az utazás a csapattal, amikor idegenben játszotok?
Rettentően vicces. Szerintem minden buszsofőr rémálma, amikor minket utaztat. Képesek vagyunk kánonban énekelni a “Tavaszi szél” című gyönyörű dalt, mindezt mikrofonba! Fantasztikus szokott lenni ilyenkor a hangulat, rengeteget nevetünk, és szerintem ez a csapat szempontjából is pozitív. Fontos az összetartás!
Milyen dalok pörgetnek fel legjobban, mielőtt a pályára lépsz?
Ennek története van… Az első győztes NB1-es mérkőzés az oka mindennek. Kiskunhalason játszottunk akkor, és a mérkőzés előtt véletlenül a lejátszási listámba keveredett Tina Turner Proud Mary című óriási slágere. Elkezdett a lábam járni, iszonyatosan beindultam. Tudni kell rólam, hogy addig hallgatom a zenét, ameddig az öltözőbe nem érünk. Még javában pörögtem a zenére, éppen a refrén szólt, amikor le kellett volna szállnom a buszról, de én csak énekeltem, és nem is néztem hova lépek, így óriásit estem. Szerintem az ellenszurkolók még a mérkőzésen is ezen nevettek. Akkor határoztam el, hogy ez less az én örök “meccses” zeném. A mai napig a Proud Mary az utolsó szám, amit meghallgatok egy-egy játék előtt. Ez már a védjegyemmé vált.
A meccsek előtt van más „rituáléd” is, ami ahhoz kell, hogy a maximumot tudd kihozni magadból?
Természetesen van, több is. Van egy gyönyörű gyűrűm, ez az egyik kabalám, szinte mindig viselem. Utolsóként veszem le, mielőtt felmegyek a pályára, a bemelegítésig pedig rágózom. Természetesen mindig ugyanazokat a zenéket hallgatom ilyenkor, ugyanabban a sorrendben, ez is az egyik rituálém. És… Sajnos ért egy szörnyű veszteség, a legjobb barátom egy csodálatos kis angyalka lett, és már fent ragyog az égen. Az ő pólója mindig velem van, és a bemelegítésnél is felteszem a kapufára, hogy onnan tudja küldeni nekem az energiát. Ez az egyik legféltettebb kincsem.

Hiányoztál valaha edzésről?
Az elmúlt pár évben  az összes edzésen részt vettem, nem hiányoztam egyszer sem, mert szerintem a siker titka, a munka! Többször előfordult már, hogy szóltak a csapattársaim, hogy nem akarnak meglátni a következő edzésen, mert éppen tüdőgyulladással bajlódtam vagy sérült voltam. De én makacs vagyok, az ilyen helyzetekben is ott van a helyem a pályán. Jelenleg is sérült vagyok, de mondanom sem kell, hogy 100%-ban részt veszek az edzéseken és a mérkőzéseken is.
Gondoltad volna, hogy egyszer majd edzőként dolgozol?
Igen, mindig is szerettem volna kipróbálni és nagyon örülök, hogy most a Gézengúz UKC-ben edzősködhetek. Megtiszteltetés számomra, hogy már az első évben kaptam egy kislány csapatot, élvezem, és szeretnék minél többet fejlődni ebben a szakmában. Nem egyszerű feladat, sokan nem is gondolják, hogy mekkora a felelőssége az utánpótlásedzőknek. Azonban sokat köszönhetek az egyesületnek, és ezt azzal próbálom meghálálni, hogy maximálisan odateszem magam. Nem tudom, hány évig tudok még aktívan kézilabdázni, de az edzősködéssel a későbbiekben is szeretnék foglalkozni.
Szerinted miért szeret a kis csapatod?
Érzik, hogy én is tiszta szívből szeretem őket, és próbálok mindent megtenni azért, hogy fejlődjenek, és jól érezzék magukat. Érdekes dolog ez, hiszen azelőtt egyiküket sem ismertem, mára viszont valamennyiükkel különleges a kapcsolatom. Tudják, hogy bármikor számíthatnak rám, és nemcsak a kézilabdapályán, hanem a magánéletben is. Ezeket a kislányokat én választottam ki, és csodálatos kis közösséget sikerült összehozni velük. A gyerekeknél még nincsenek ellenségeskedések, szeretik egymást, én pedig ebben erősítem őket. Amikor velük vagyok, úgy érzem, hogy teljes ember vagyok, olyankor minden gondomat elfelejtem. Igazi szerelem ez a lurkók és köztem, teljes összhangban vagyunk egymással. Csak egyszer történt meg, hogy szomorúan, könnyes szemmel érkeztem az edzésre. Látszott rajtuk, hogy ez zavarja őket és síri csöndben voltak egész idő alatt. Az edzés végén viszont odajöttek és megöleltek, azt mondták, hogy bármi is van, ők szeretnek. Kell ennél több? Nekem ez mindennél többet ér! Nehéz dolog a pedagógia, de szívből kell csinálni, és akkor működik. Szerintem ez a titok.
A kézilabdával kapcsolatban van még olyan álmod, ami nem vált valóra?
Szeretnék  NB2-ben játszani a Kalocsa színeiben. Ehhez még elég nagy utat kell megtennünk, de minden adott hozzá. Egyelőre itt tervezem az életemet, bár több csapat is megkeresett, hogy menjek vissza az NB2-be. Fogalmam sincs, mit hoz az élet, semmi elől nem zárkózom el, viszont most úgy érzem, hogy végre a helyemen vagyok. Kezd összeállni minden ahhoz, hogy igazán kiegyensúlyozott és boldog életem legyen.

Személyes
Miért a tanári hivatásra esett a választásod?
Alapvetően humán beállítottságú ember vagyok, így eléggé korlátozottak voltak a lehetőségeim, amikor a továbbtanulásról volt szó. Abban az évben Veszprémbe mentem kézilabdázni, így ott kezdtem nézelődni. Egyébként édesapám pedagógus, talán a gének is befolyásoltak, mindenesetre fontos számomra a pedagógia, így biztos vagyok benne, hogy jó irányt választottam.
Mit gondolsz, milyen könyvekkel lehet a gyerekek érdeklődését felkelteni az olvasás iránt?
Na erről órákig tudnék beszélni. Az első benyomás, az első találkozás valami újjal, meghatározza, hogy a későbbiekben az ember miként viszonyul egy-egy témához.  Ha elvarázsol, akkor szeretnénk újra meg újra megmerítkezni az érzésben, de ha elrettent, az hátrálásra késztet, aminek a következménye az elutasítás lehet. Varázslatos történetek, mókás figurák, érdekes karakterek, ezek kellenek a gyerekeknek, kezdetekben ilyen olvasmányokkal lehet felkelteni az érdeklődésüket. Egyébként neveltetés kérdése is, ki hogy áll az olvasáshoz. Két egyforma ember nincsen, így mindenkinek saját magának kell megérnie arra, hogy az olvasás gyönyörű  kultúráját önmagára formálja.
Melyik könyvet olvastad a legutóbb?
Lehet, hogy ez meglepően hangzik, de  Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című csodálatos regényét. Annyiszor elolvastam már, de mindig magával ragad.
Talán kevesen tudják, de Alföldi Róbert a nagybátyád. Melyik szerepében szeretted a leginkább?
Nagyon sok ilyen van, rendezőként pedig egyenesen csodálom a munkásságát. A legjobban mégis talán a III. Richárd ragadott magával, Andrei Şerban rendezésében. Maga az előadás is csodálatos, de Robi, mint III. Richárd, egyszerűen zseniális! Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.
Azt hallottam, hogy szeretsz énekelni. Sosem szerettél volna ezzel komolyabban is foglalkozni?
Jól hallottad, de örülj neki, hogy élőben még nem volt részed az előadásomban! Mint minden kislány, természetesen én is szerettem volna énekesnő és színésznő lenni. Véleményem szerint azonban mindenki jobban járt, hogy a labdát választottam az éneklés helyett. Természetesen a csapattársaimat szoktam boldogítani különböző “előadásokkal”, de ezek házon belül maradnak.  Hála az égnek!
Mi lenne számodra az álommunka?
Lehet, hogy ki fogsz nevetni, de börtönparancsnok szeretnék lenni. Illetve egyszer az is leszek! De erről majd csak akkor mesélek, ha már teljesült.

Fotó: Attila