A szeretet ünnepét, valahol mélyen összekötöm Szekeres Adrien karácsonyra hangoló dalaival, melyek elhozzák szívembe a melegséget a zimankós, várakozással teli adventi időszakban. Az énekesnő már 25 éve olyan slágerekkel lopja be magát a szívünkbe, mint az Olyan, mint Te, a Híd a folyón vagy az Ölelj át. A személyiségéből fakadóan nem esik túlzásokba, inkább harmóniára törekszik az élet minden területén. A karácsonyhoz közeledve az ünnep megéléséről, a mögötte álló változásokkal tarkított évről és a nem várt fordulatokról beszélgettünk.


– Hogyan készülsz az ünnepekre?
– Az adventi koncertekkel valójában mi folyamatosan hangolódunk. Ez az érzés a vírus idején erősödött fel bennem, amikor elmaradtak a közös zenélések, és az emberi kapcsolatok háttérbe szorultak. Akkor fogalmazódott meg bennünk még inkább, hogy nekünk az az igazi advent, amikor a közönséggel együtt készülhetünk az ünnepekre. A családom is imádja ezt az időszakot: feldíszítjük az otthonunkat, mézeskalácsot sütünk, és a kandírozott narancshéj kellemes illata lengi be az egész házat, én pedig elkészítem a kihagyhatatlan Florentin-szeletet. Az idén pedig új ízekkel bővül a családi karácsonyi finomságok repertoárja, ugyanis Náray Erikától megtanultam végre bejglit és zserbót sütni.
– Mit viszel tovább a gyerekkori karácsonyokból?
– Magát az ünnep szeretetét, azt az érzést, amikor összejön a család, és együtt vagyunk. Én el sem tudom képzelni, hogy ezt az időszakot távol töltsem a szeretteimtől. Volt olyan, hogy nem otthon töltöttük az ünnepeket, de akkor mindannyian mentünk – kivettünk egy kis apartmant Ausztriában, és ott ünnepeltük együtt a karácsonyt.
– Milyen típusú ajándékozó vagy?
– Aki mindig hisz abban, hogy az isteni gondviselés majd segít. (nevet) Általában ugyanis az utolsó pillanatban választom ki az ajándékokat. Igazán akkor örülök, amikor sikerül kitalálnom a másik kívánságát, de azt veszem észre, hogy egyre inkább kifogyok az ötletekből. Eddig a gyerekeknek évről évre mindig olyan jó meglepetéseket találtunk ki, hogy mindig azt éreztem, ezt már nem lehet fokozni. Emlékszem, amikor fellibbent a fátyol a karácsonyi varázslatról, a lányok gyakorlatilag azon kezdtek tanakodni, hogyan tudtuk mindig olyan ajándékokkal meglepni őket, amik a titkos vágyaik között szerepeltek, és még a Jézuskának írt levelükben sem írtak meg. Azért mostanában is folyamatosan figyelek, hátha egy fél mondat elárulja, hogy minek örülnének igazán. Ennek ellenére olykor én is tanácstalan vagyok, mert egyszerűen olyan világban élünk, hogy minden apróság miatt ajándékot adunk, és szerintem éppen ezért eltűnt az ajándékozás varázsa.
– Melyik volt a legemlékezetesebb karácsonyod?
– Nem tudnék csak egyet kiemelni… (Kiss Gábor zeneszerző, Adrien férje a háttérben suttog…) Tényleg, mégiscsak van egy, ami más volt, mint a többi! Amióta megszülettek a gyerekeink, tényleg gyönyörű ez az ünnep, de ’97 karácsonya meghatározó volt az életünkben, ugyanis akkor ismerkedtünk meg Gáborral, és ennek idén, éppen 25 éve. Emlékszem én hazamentem Egerbe ünnepelni az anyukámmal és a testvéremmel, Gábor pedig elutazott Stuttgartba a családjával, így nem töltöttük együtt a szentestét. Már alig vártam, hogy újra találkozzunk, mert nagyom vágytam rá, hogy együtt ünnepeljük meg az első karácsonyunkat.
– Mitől lesz számodra szép a karácsony?
– Azt gondolom, hogy sok mindent tehetünk azért, hogy ünneplőbe öltöztessük a lelkünket. Számomra fontos, hogy ebben az időszakban meleg fényekkel és hangulatos díszekkel átformáljuk az otthonunk hétköznapi arcát, és az egész lakást alkalmi öltözetbe bújtassuk. Szeretem érezni az ünnepi bejgli és a kandírozott narancs illatát, valamint az illóolajok édes páráját. Természetesen a karácsonyi zenék is hozzátartoznak a hangulathoz. A gyerekek csak kuncognak persze, mert mindig ugyanazok a CD-k szólnak ilyenkor, de azért ők is szívesen hallgatják ezeket. Egyébként én nagyon szeretem a dolgokat a teljességükben megélni, és mindent megtenni az adott helyzetben, hogy a legtöbbet hozzam ki belőle.



– Az év végéhez közeledve szoktál összegezni?
– Ilyenkor még nagy a zsongás körülöttem, de ettől függetlenül olykor szeretek visszatekinteni, és megvizsgálni, hogy mi mindent történt velem az év során.
– Mi fogalmazódott meg benned 2022-vel kapcsolatban?
– Ez egy nagyon furcsa év volt, semmi sem úgy történt, ahogy vártam.
– És ezt nehezen viselted?
– Inkább mindig kíváncsisággal tekintek előre, ha egy változással kell szembenéznem. Ilyenkor mindig azon gondolkodom, miért történik mindez velem? Ugyanis hiszek abban, hogy semmi sem véletlenül körülöttünk, és ezzel a szemlélettel akár egy negatív eseményt is könnyebb feldolgozni. Szerintem a változás nem feltétlenül jelent rosszat, sőt pozitív végkicsengésű is lehet. Azért alapvetően szeretem, ha kiszámíthatóak a dolgok körülöttem, de közben mindig hagyok egy kis rést a spontaneitásnak is, viszont az átlagnál alaposabban megtervezem a dolgokat.
– Milyen váratlan fordulatra célzol?
– Már rögtön az év elején felforgatta az életemet, hogy szerepeltem a Sztárban sztár című műsorban. Tudtam, hogy miért vágtam bele, de Gáboron kívül senki más nem értette. Régóta hívnak többféle tévéműsorba is, de soha nem mentem el, mert úgy éreztem, hogy nincs ott keresnivalóm, vagy egyszerűen mást jelent számomra az egész. A párkapcsolatomat sem szeretném kitenni ország-világ elé, és a gyerekeimet is óvom, ezért ilyen típusú műsorokat sosem vállaltam. Idén viszont felmerült bennem, hogyha mégis igent mondanék valamire, akkor az biztosan egy zenés műsor lenne.
– Elárulod, miért vágtál bele?
– Azt éreztem, hogy sokkal több van bennem, változatosabb a zenei ízlésem és az előadói képességem is színesebb annál, mint amit a nagyközönség lát belőlem, és ebben a műsorban megmutathatom, hogy még mire vagyok képes. Szerettem volna az élő műsor ízét is megízlelni, ami rettentő nehéz terep. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy a döntőig eljutok, és egészen furcsa volt megtapasztalni, hogy mit hoz egy tévés szereplés. Az is abszolút meglepő volt, ahogy az emberek viszonyultak hozzám: sokan megkedveltek azok közül, akik korábban talán nem is ismertek. Ráadásul soha életemben ennyi fiatallal nem fotózkodtam, mint az elmúlt pár hónapban.
– Titkon azért vágytál erre?
– Nem, sőt, szeretek rejtőzködni, és kifejezetten örülök annak, ha nem ismernek fel az utcán. Na, most már ez is másképp van! (nevet) De nincs ezzel semmi baj.
– Mi az, amit megtanultál magadról ez idő alatt?
– Azt, hogy elég jól bírom a stresszt, és tudok összpontosítani az előttem álló feladatra. Főként fiatalokkal dolgoztam együtt, így azt is megtapasztaltam, hogy az életkorom nemcsak egy szám, hanem a tapasztalataimat is mutatja. Nekem eddig is természetes volt, hogy tiszteletben tartom mások munkáját, kérését, és szigorúan tartom magam a határidőkhöz – ezek a tulajdonságaim most még inkább előtérbe kerültek. Ugyanakkor megfigyeltem, hogy valakinek ezek a dolgok nem biztos, hogy annyira magától értetődőek. Az viszont különösen meglepett, hogy nehezen tanulok meg egy-egy koreográfiát, úgyhogy ez bizony feladta a leckét minden egyes produkciónál.
– Mit szólsz ahhoz, hogy a lányod, Emília a nyomdokaidba lép?
– Ez is érdekes újdonságot hozott az életünkbe, mert soha nem gondoltam volna, hogy ilyen feladatok is várnak majd rám.


– Ezek szerint téged is meglepett?
– Abszolút, mert Emili nem ilyen beállítottságú, ő nem szeret a rivaldafényben lenni, és a színpadon tündökölni, inkább befelé figyelő alkotó, zenét szerző ember. Az a típus, aki a szobájában gitározik, énekel, de csak akkor, ha már mindenki elment otthonról. (mosolyog)
– Hogyan tudjátok őt segíteni?
– Emi képességeit és adottságait látva el tudom képzelni, hogy akár nemzetközi karrier is várhat rá, éppen ezért most jól megfontolt, tudatos döntéseket kell hoznunk. Az összes tapasztalatunkat össze kell szednünk, hogy óvón és féltőn terelgessük az álmai elérése felé.
– Számotokra mi ebben a kihívás?
– Úgy érzem, hogy elég nagy biztonsággal mozgunk a szakmában, de ugyanakkor bizonyos dolgokból kimaradtunk, mert új trendek jelentek meg, és más zenehallgatási szokások alakultak ki, amik bennünket különösebben nem érintettek, hiszen már kialakult közönségünk van. Sokat változott a világ ahhoz képest, ahogyan mi anno elkezdtük. Az igazat megvallva, eddig nem is nagyon foglalkoztam ezzel, mert egyszerűen nem érdekelt, és úgy gondoltam, hogy engem ez nem is érint. Én nem akarok húszévesnek tűnni, és soha nem fogok a TikTokra regisztrálni, mert nem az én világom, ezt csinálják csak a fiatalok. Úgyhogy ez az időszak most számunkra is egy tanulási folyamat, ami felelősséggel jár, hiszen a lányunk életét egyengetjük.
– Félted ettől a pályától?
– Azt hiszem nem, mert Emilinek minden képessége megvan ahhoz, hogy elismert előadó legyen, csak az a fontos, hogy a fókusz végig rajta maradjon, és azon, amiben jó. Nagyon sok csábító feladat találja meg, különféle megkeresések, de ügyelnünk kell arra, hogy csak olyat vállaljon el, amiben önazonos maradhat. Szerintem nem feltétlenül a trendeket kell követni, hanem az a legfontosabb, hogy azt csinálja, amiben igazán jó. Azt gondolom, hogy Emi akkor tud majd kitűnni, ha nem veszítjük el a fókuszt az erősségeiről.
– Egy fiatal, aki éppen a szárnyait bontogatja, mennyire fogadja el a szülei véleményét?
– Emili egy olyan fiatal lány, aki borzasztóan tudja, hogy mit akar, ennek ellenére hallgat ránk. Egyébként általában mindent megbeszélünk, és az is jó, hogy ugyanúgy látjuk őt, ha ő magát, csak mi már tapasztaltabbak vagyunk. Szóval a legtöbbször együtt rágjuk át a dolgokat, és eddig még mindig megtaláltuk a konszenzust. Azért az egy kicsit nehéz, hogy Emi nem egy kifelé forduló személyiség, pedig néha fontos lenne megmutatnia magát nekünk is. Amikor például szerepelt a Sztárban Sztár leszek! elődöntőjében, mi nem is tudtuk, hogy mivel fog fellépni.
– Akkor igazán titokzatos…
– Most forgattuk az első videóklipjét, de előtte még mi sem nézhettük meg, hogy milyen koreográfiákkal készül. Az állunk is leesett, amikor megláttuk, hogy mit művel a kamerák előtt, de ez így hosszú távon nem fog működni. Azt gondolom, hogy Emilit nagy szeretettel, elfogadással és megértéssel lehet terelgetni. Igazából én értem, hogy min megy keresztül: ott a színpad, a fények, egy-egy fantasztikus hangzás, és őt ez borzasztóan inspirálja.
– Látod benne önmagadat?
– Teljesen! Ezért is tudom, hogy mit érez, hiszen régen én sem szerettem otthon énekelni és próbálni, de amint egy mikrofont foghattam a kezembe, egyből szárnyaltam. Persze ennyi év után már látom, hogy igenis szükség van a próbákra, és fontos az együtt gondolkodás is, hogy a szakemberek is bevonódjanak a folyamatba. Emit arra terelgetjük, hogy alakuljon ki körülötte egy olyan kis csapat, akikkel jól tud együtt dolgozni.
– Mi az, ami örömmel tölt el?
– Sokan azt gondolják, hogy a sokban és a nagyban van az öröm, de szerintem egyáltalán nem. Számomra az öröm az, ha jól érzem magam úgy, ahogy élek. Engem boldogsággal tölt el, ha olyan dalokat énekelhetek, melyek a szívemből szólnak, és az is, ha olyan életet élhetek, amilyenre vágytam. És szerencsére mindez már körülbelül 10 éve megadatott nekem, amikor megtartottuk az első Aréna-koncertet, majd a Műpában is felléptem, és folyamatosan turnéztunk. Már akkor éreztem, hogy én mindig is ezt szerettem volna csinálni. Aztán megszülettek a gyerekek, és egy családdá váltunk – így lett számomra teljes az élet.
– Mit kívánsz a jövőre nézve?
– Szeretnék minél több élményt a szeretteimmel és a barátainkkal együtt átélni – ez az én álmom. Nem vágyom nagy dolgokra, csak arra, hogy ami most van, az egy életen át tartson!