A tudatos életem minden szakaszában fontosnak tartottam, hogy az épp aktuális közegemtől el tudjam tanulni azt, amit arra érdemesnek tartok, a sallang pedig ne fertőzzön meg.
Mikor az oviban játszópajtást választottam, persze nem volt még így. Hazaértem után, Anyukám az első három mondatból megmondta, aznap kivel játszottam. Bárki személyiségét magamra öltöttem, aki szimpatikus volt. Az általános iskolában sem volt ez másként, viszont a főiskolás éveimre, ez a látványos transzformálódás a felszínt tekintve alábbhagyott, inkább tettek rám az ismerőseim mélyebb benyomást, ami hosszabb távra változtatott meg. Lassan ráéreztem, mit érdemes befogadnom.
Mostanra a saját tapasztalataim túlsúlyba kerültek, így már majdnem mindig én döntöm el milyen helyzetben, hogyan is viselkedjek.
A baráti kapcsolataimra ez volt a jellemző. A szüleimre másként reagáltam, velük ez a folyamat sokszor vívódásokkal teli, akaratom elleni megalkuvásokkal járt. Hiszen egy szülő nem csak azért van, hogy kiszolgáljon, hanem, hogy időben engedjen és időben tiltson. Úgy hiszem, ez működött.
Ebben az erő-ellenerő viharban már nagyon fiatalon is sokszor arra gondoltam, milyen leszek majd a saját gyermekemmel.
A szülő együtt nő fel a gyermekével és ez bizony sokszor kompromisszumokra kényszeríti. A fiatal korban nagy lendülettel, átéléssel hangoztatott tervek a gyermeknevelést illetően, sajnos a valósággal találkozva sokszor elkopnak.
…….
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2017/3. számában olvashatjátok el.