Ez a szó jutott eszembe, mikor az év végi lezárások kapcsán, a munkahelyen az idén elért eredményeim szedtem lajstromba.  Teljesíteni akarni és a teljesítményt az egyéntől elvárni, nem szokatlan fogalmak, de érdekes módon, úgy tűnik, az egyik egyre túlhúzza a másikat, így a fokozott túlteljesítések, új célokat fogalmaznak meg, ami hosszú távon nem kifizetődő, legalábbis érzelmileg, fizikailag, szellemileg nem. És ha oda a szervezet egyensúlya, a lélek egészséges egésze, a teljesítmény megszűnik, csupán vágy marad.
Hajszolni a célokat, sosem megállni, belefeledkezni az addig elértekbe, az oly sokat emlegetett kiégés legfőbb okozója. Magam is a tizenkét hónapos periódus rabja vagyok, nem meglepő módon a jó öreg Gergely naptár miatt, melyből nem tudok kilépni vagy feldarabolni azt, saját ritmusom is januártól decemberig tart.
Üdvös volna szabadulni a rögzített intervallumoktól, a periódikusság is fásulttá tesz egy idő után. Mindenki év végén kell, hogy számot adjon a főnökei előtt. Otthon a család a karácsonyi ajándékok mennyiségéből konstatálja, milyen évet zárt, aki a kenyeret keresi.  A gyerekek is ekkor tudják meg, mennyire viselkedtek szépen, ha a Télapó virgácsot hozott vagy azt is, akkor bizony van még mit másként csinálni.
Borzasztóan kimerítőek az elvárások, amiket magunkkal szemben támasztunk, sokkal kimerítőbb, mint az, amit a környezetünk támaszt velünk szemben. Ez utóbbinak megfelelni sokkal mosottabb határokon belül kell. Ha kicsit kicsúszok egy ígéretből, azért még szeretni fognak a szeretteim, ha csak néha pakolom össze magam után a ruháim fürdés után, elnézik, ha szeretnek.

A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2017/9. számában olvashatjátok el.