Évek óta érzem, hogy a reggeli munkába indulást megelőző rutinjaim közül az egyiket a többinél is kevésbé kedvelem. Nem is a folyamat, a precíz, kidolgozott, tervszerű munkavégzés, míg a szemetet utolsó útjára kísérem, hanem a tény, hogy meg kell tennem, zavar igazán. Sokat gondolkodom azon: Vajon a szemét annyira jól megvan éjszaka a kukában a többi szeméttel, hogy megfial? Én ennyi ételt, italt, csomagolóanyagot nem hordtam fel korábban, márpedig akkor a fizika megtréfál. Akárhogy is, rettenetesen felháborít a saját hulladéktermelésem. Hab a tortán, mikor a hulladékgazdálkodásért felelős KFT, épp dacolva saját vállalásaival és a várossal, már hetek óta nem hajlandó végezni a dolgát, pofás kis szemétkupacokat hagyva a konténerek körül.

Hogy is történik ez? Az emberekben igény keletkezik, különböző használati, dísz és egyéb tárgyak, élelmiszerek megvásárlása iránt. Ezt kiszolgálandó, létrejön a kínálat, ami kiszolgálja ezt az igényt. De emellett létrejön a nyereségvágyból elkövetett versengés, ki szolgálja ki jobban az igényt? Dudva módjára keletkeznek ugyanazon termékre alternatívát kínáló vállalkozások és máris elérkeztünk a túlkínálathoz.

Hogyan is vásárolunk, teszem azt, sót? Mi sem egyszerűbb, elmegyünk a boltba, ha messze van kocsival, ha fittek vagyunk, gyalog, ha lusták, elküldjük a párunkat. Bármelyikünk jut is el a célig, a só leemelése a polcról, nem lesz egyszerű. Hacsak nem vagyunk igazán tudatosak, és határozzuk el magunkat előre, hogy nem hagyjuk magunkat elcsábítani egy jobb címkével, egy formásabb szórófejjel ellátott kiszerelés által, és ugyanazt vesszük, mint legutóbb. Mert a só, az ugye, só. A naívabbakat felvilágosítom, nem! Tekintsünk el attól a ténytől, hogy valóban van egy-két olyan tulajdonság, amelyek szerint meg tudunk különböztetni különböző sófajtákat. De azt ne mondja nekem senki, hogy a tíz féle só közül legalább nyolc nem egyforma.
….
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2017/6. számában olvashatjátok el.