Az egyetemen az egyik – gyakorlatra nagy hangsúlyt fektető – kurzuson a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának Neurorehabilitációs Osztályán jártunk, ahol Tóth Alinka logopédus és Dr. Ivaskó Lívia egyetemi docens várt bennünket. A stroke, azaz agyvérzés következtében fellépő beszédzavarokról tartottak egy nagyon izgalmas órát. A két kutató teljesen új módszert fejlesztett ki hazánkban. A rehabilitáció több szempontból is más, mint az eddig használtak: csoportosan zajlik és sokkal intenzívebb!
Nagy hatással voltak rám az ott hallottak, éppen ezért ellátogattam újból a klinikára, hogy a kutatóktól egy teljes képet kaphassak a betegségről és a különböző rehabilitációkról, illetve egy stroke-on átesett beteg is megosztotta velem a személyes tragédiáját, amit ő egészen különösen élt meg.
– Először a nevemet tanultam meg leírni, hogyha jön a postás, akkor a nyugdíjamat fel tudjam venni – mosolyogva kezdi el mesélni Kálmán Ferencné Terike a történetét. – Jó pár évvel ezelőtt kaptam stroke-ot. Azt éreztem, hogy elkezd zsibbadni és görcsbe rándulni a kezem. Gyorsan lefeküdtem, a lányom pedig kihívta a mentőket. Akkor már egyáltalán nem tudtam se beszélni, se mozogni.
A stroke, azaz agyi infarktus egyre gyakoribb betegség, eddig az idősebb korosztályt érintette, de ez sokat változott az utóbbi időben az életkori határ sajnos csökkent. Nem egyedi eset, ha egy huszonéves betegnél diagnosztizálják a stroke-ot. Ivaskó Lívia hozzátette, hogy  szakorvosi és ellátási szempontból fontos, hogy kiderüljön, mi a kiváltó ok. Ez többek között lehet a magas vérnyomás, a koleszterinszint emelkedése vagy az érrendszer örökletes betegsége is. Ilyen esetekben a szakemberek szerint életmódváltásra is lehet szükség.
…….
A cikk folytatását a Impulzív Életmód Magazin 2017/2. számában olvashatjátok el.

Szerző