Három hónapos babák már nyelvet tanulnak? De mégis hogyan? Ez nem olyan meglepő, hiszen már a magzati korban meg tudják különböztetni az egyes nyelveket egymástól. A kisgyermekek nagyon fogékonyak a nyelvek megismerésére, éppen ezért fontos, hogy halljanak idegen nyelveket is. A Helen Doron módszer úgy működik, mint az anyanyelv elsajátítása. Játszva tanítja a nyelvet a gyerekeknek, folyamatosan biztatva őket, hogy a pozitív visszacsatolás hatására lelkesen gyakorolják azt.
Ezzel a módszerrel tanulhatnak a kalocsai és környékbeli gyerkőcök is a Helen Doron stúdióban, illetve óvodákban is. Tóth Anikóval, a kalocsai terület vezetőjével merültünk el a módszer részleteiben.
– Általános iskolás korom óta angoltanárnak készültem, mindig is szerettem a nyelveket. Ugyanakkor azt éreztem, hogy nehezen tudom elképzelni magam abban a rendszerben, amiben én is tanultam. Ezért a továbbtanulásnál teljesen más irányba mentem, de az angol végigkísért és tudtam, hogy egyszer még ezzel foglalkozom.
Ahogy a gyermekeknek fontos a pozitív élmény, úgy a tanárok is ezekből építkeznek.
– A lányom a kezdetektől fogva így tanulta az angolt és láttam, hogyan fejlődik, milyen hatékony a program. Természetesen szívesen emlékszem vissza az első meghatározó nyelviskolás élményemre is. Egyszer az egyik kislány óra előtt berohant a terembe, megfogta a képeket – amiket az előző héten, az első angolórán használtunk a játékhoz -, és elkezdte sorolni angolul a rajzokon szereplő állatfigurákat. Akkor másfél éves volt, most 8 évesen már a nyelvvizsgára készül. Ez egy korai siker, ami nagy energiát adott a tanítás folytatásához.
A budapesti évek alatt olvasott először Helen Doron nyelvész, pedagógus által kifejlesztett nyelvelsajátítási módszerről.
– Tudtam, hogy anyaként majd fontos lesz számomra, hogy a gyermekem az idegen nyelvekkel már babakorában elkezdjen ismerkedni. Amikor megszületett a kislányom, újból elkezdtem olvasgatni a Helen Doron technikáról. Ez a kidolgozott módszertan nagyon megtetszett és szerettem volna, ha a gyermekem is ezzel tanulna. Az távol állt tőlem, hogy otthon angolul beszéljek hozzá, úgy gondoltam, hogy az anyanyelv a legfontosabb és tőlem otthon a magyart kell, hogy hallja. Akkor már működött Kalocsán a Helen Doron iskola, ahova jelentkeztem, elvégeztem a képzést és elkezdtem tanítani. Az első évben baba-mama tanfolyamot tartottam, így Nina is az első kiscsoportomban tanulhatott.
A tanárnőből rövid idő alatt az iskola vezetője lett.
– Három év után adódott a lehetőség, hogy én legyek a területi vezető. Elég hosszú ideig egyedül láttam el ezeket a teendőket, miközben még tanítottam is a piciket, így egyre nehezebb volt mindenhol helytállnom. Ezért nagyon örülök, hogy megtaláltam azokat az embereket, akikkel szívesen dolgozom együtt.

A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/9. számában olvashatjátok el.
Fotó: Bea