Szerkesztő

Mahalek Judit

Mahalek Judit

Régi vágyam, hogy másokkal is megosszam, az emberi egészséggel és tudatos életmódválasztással kapcsolatos ismereteimet. Kamaszkorom óta tudatosan készültem az orvosi pályára. Az általános orvosi diplomámat követően aneszteziológiai- és intenzív terápiás szakorvosjelölt lettem – és vagyok ma is -, az MH Egészségügyi Központban, Budapesten. Mint orvos, aztán feleség, később anya, az időm jelentős részét az emberi egészséggel kapcsolatos ismeretek gyarapításával és elmélyítésével töltöttem. Öröm és megtiszteltetés számomra, ha a jövőben az egészséggel kapcsolatos fontos és közérthető ismeretekkel szolgálhatok. Ezen túl azonban, szeretnék majd megosztani Önökkel – a témába vágó -, a keleti (perzsa) kultúrát érintő és a sporttal kapcsolatos információkat is. Mindezt annak reményében, hogy hasznos és érdekes olvasnivalóval szolgálhatok.

Bezár