Van olyan, hogy eltűnik az országból, ha úgy érzi szabadságra vágyik. Akkor a legboldogabb, amikor egy másik világot fedezhet fel, közben pedig feltárul előtte önmaga egy eddig még ismeretlen oldala. Egy-egy utazás nem az exkluzív kikapcsolódásról szól, épp ellenkezőleg, arról, hogy megismerje a saját határait. Szabadságvágya és a folyamatos útkeresés érdekes vizekre sodorta.

 

– Milyen gyermek voltál?
Boldog. Sokat voltunk a szabadban, bicajoztunk, fára másztunk, saraztunk, gunyeszt építettünk. Mindig is lázadtam. Egyszer a barátnőmmel extrém módon felöltöztünk. Persze anyukám nem engedett úgy el minket, ezért ráhúztunk még egy réteg ruhát, amit az első kanyarban ledobtuk és mentünk tovább. Nekem voltak fegyelmi ügyeim is az iskolában. Például túl rövid szoknyában mentem a kóruspróbára. A gimiben cigiztem a mosdóban, ezért apukámat berángatták a suliba. Annyira sajnáltam a szüleimet, mert ők utálták a cigit, nem dohányoztak, ma már egyébként én sem. Jól esett, hogy apukám kiállt mellettem, pedig pontosan tudta, hogy nincs igazam. Az elveivel ellenkező volt, amit tettem, de mégis megvédett. Mindig a saját utamat jártam és sokat konfontrálódtam.
– Minek készültél?
A művészetek mindig is közel álltak hozzám, de mégsem ebbe az irányba indultam el, szociológus és pszichológus diplomám van, bár az alkotás vágya azóta is jelen van a mindennapjaimban. 10 évig a zene nagy szerepet játszott az életemben, éppen ezért Kecskeméten a Kodályban tanultam. Pár éve kezdtem el újra zongorázni, terápiás jelleggel, teljesen megnyugtatja a lelkemet. Mostanában pedig többször is eszembe jut, hogy jó lenne újra leülni rajzolni, festeni. Ez is az önkifejezés egyik formája, ami közel áll hozzám.
– Rengeteg képzést végeztél már el, miért van erre szükséged?
Olyan típus vagyok, akit ha érdekel valami, akkor szeret a mélyére ásni és teljesen elmerülni benne. Azt gondolom, hogy a tudás egy jó befektetés, ezt soha nem veszik el tőlem. Szeretem magam fejleszteni, mindig valami új világ tárul fel előttem azzal, hogy új ismereteket szerzek.
– Melyik volt a legizgalmasabb „világ”, amibe belecseppentél?
Legutóbb a borkultúra, ami nagyon vonzott. A képzés lenyűgözött, mert széles látásmódra tanított. Tanultunk nyelveket, földrajzot, történelmet, hiszen egy bornak története van. Rendkívül sokat tud mondani az ízeken és az illaton keresztül az adott hely kultúrájáról. Nemzetközi középfokú borszakértői vizsgát tettem. Ismét olyanban mélyedtem el, ami érdekelt mindig is. Persze, volt egy olyan ötletem, hogy megkeresem a világ egyik legnagyobb luxus óceánjáróját és elmegyek oda sommeliernek. Egyébként húszévesen ezt kellett volna tennem, bejárni a világot. Ugye a sommelier nem csupán borpincér, hanem az elit vendégeknek ad egy vizuális és intellektuális élményt azzal, hogy kiválasztja az ételhez jól harmonizáló bort, elmeséli

a történetét, a bor születésének folyamatát. Azaz élményt ad.
– Mi tart vissza ettől?
Ma már nem indulnék neki. Az a hajó már elment, szó szerint. (nevet)
De látod, ez is azt mutatja, hogy imádok világot látni, folyamatosan mozgásban lenni. E mellett olyan munkára vágyom, ami a szenvedélyemmé válik, amiben el tudok mélyülni és persze az a legfontosabb, hogy boldog lehessek, aminek a része, hogy szeretnék majd saját családot, férjet, gyerekeket.
– Megfogalmaztad már saját magadnak, hogy milyen társra vágysz?
Most már látom, fontos, hogy legyen egy közös érdeklődési kör, közös jövőkép, olyan cél, amiért közösen tudunk küzdeni. Ketten együtt erősebbek legyünk a világban, mint külön-külön. Erre még várok, addig pedig fontos, hogy egyedül is harmóniában legyek önmagammal, ezt én is évek múltán tanultam meg. Kell egy kis idő, hogy egyedül legyek, ahhoz, hogy befelé tudjak figyelni és tényleg a szívem szerint döntsek és ne ugorjak úgy bele egy új kapcsolatba, hogy saját magamban még nem rendeztem az érzéseimet.
– Sokáig Budapesten éltél, aztán haza húzott a szíved.
Az akkori párom után jöttem, közben pedig édesanyám beteg lett és éreztem, hogy itthon kell vele maradnom. Másfél évig küzdöttünk az életéért, minden követ megmozdítottam, rengeteg terápiát kipróbáltunk és mégsem sikerült…
– Hogyan emlékszel rá vissza?
Anyukám egy igazi anya-típus volt, az egész tágabb családunk összetartója, oltalmazója. A Fiúnevelőben (kalocsai Gyermekotthon) volt vezető nevelő, nagyon könnyen meg tudta találni a közös hangot a problémás gyerekekkel. A nagybetűs pedagógus. Nagyon erős és határozott nő volt, aki emellett óvta-védte a körülötte lévő embereket.
– Kire számíthattál ebben a szörnyű helyzetben?Fájdalmas tapasztalat volt, hogy életem legmélyebb pontján, éppen arra nem számíthatok, akire a leginkább szükségem lenne. Anyukám halálakor ért véget a hosszú párkapcsolatom. Éppen egyszerre tűnt el az életemből két meghatározó ember.
– Hogyan élted túl ezt a fájdalmat?
Tudtam, hogy csak saját magamat tudom kihúzni a gödörből. Az a típus vagyok, aki az utolsó percig kifelé nagyon erősnek tűnik. Csak a hozzám nagyon közel állók tudták, hogy mekkora a baj. Nagyon lefogytam, nem aludtam, nem ettem… Akkor úgy éreztem, a teljes életembe vetett hitem összeomlott, haragudtam az egész világra. Nyilván nem tudtam abban hinni, hogy létezik igaz szerelem, és hogy van igazság a Földön. Hogy halhatott meg anyukám 55 évesen? Amikor ő mindenkinek csak jót tett. Miért kellett ennyit szenvednie? Ezernyi kérdés kavargott bennem, sokáig nem találtam a válaszokat. Azonban eljött az idő, amikor felül tudtam ezeken emelkedni. Mostanra találtam meg újra a harmóniát, de ehhez az kellett, hogy tényleg megfogalmazzam saját magamnak, mi miért történt. Ez az időszak elég sokáig elhúzódott. Nyilván máshogy tekintek már a történtekre, és azóta sok szeretet, boldogság, szerelem, öröm ért, viszont anyukám elvesztésének fájdalmát lehetetlen teljesen feldolgozni, inkább csak megtanul az ember együtt élni vele.
-Ha jól tudom, ekkor jött az életedbe a sport és az edzősködés is.
Az edzősködés egy hobbiból lett hivatás. Jött egy lehetőség a jelenlegi munkahelyem, az  Egészségfejlesztési Irodának köszönhetően, aminek nagyon megörültem. Rájöttem, hogy ez az a sport, ami boldoggá tesz, ezért az edzősulit is elvégeztem és már lassan két éve tartok folyamatosan Spinning, SpinRacing órákat. Azt vettem észre, hogy ez adja meg nekem azt a boldogságot és sikerélményt, amire szükségem van, amit az irodai munka már nem tud megadni. Ez a mozgás feltölt energiával, ugyanakkor szükségem van arra, hogy emberek között legyek, egy összetartó csapat tagjaként. Úgy érzem, hogy ebben találtam meg a flow-élményt, ez az igazán felszabadító számomra. Gondolkoztam már azon, hogy csak a sporttal, edzésekkel kellene foglalkoznom, de ez még csak érlelődik bennem.

– Sok barátod van?
A legmélyebb ponton derül ki, hogy ki az, akire igazán számíthatsz és az is egyértelművé válik, hogy ki az igaz barát. Szerencsés és hálás vagyok, hogy vannak ilyen emberek az életemben. Érdekes, hogy a húgommal a kapcsolatom sokkal erősebb lett. Négy és fél év van köztünk, de mivel sokáig nem éltem itthon, nem voltunk annyira közel egymáshoz, viszont anyukám betegsége, és az hogy ő is hazaköltözött Kalocsára összekovácsolt bennünket.
– Magabiztosnak tűnsz…
Azt gondolom, hogy van annyi önbizalmam, hogy tényleg tudom magamról, ha egy célt kitűzök magam elé, azt el is érem. Egyáltalán nem vagyok bizonytalan, hiszek a képességeimben, a kitartásomban.
– Középső gyermek vagy, érezted ennek valaha a hátrányát?
Elvileg nem túl szerencsés, ezt már a pszichológia is megállapította. Én azt éreztem, hogy nagyon hamar önállósodtam, sőt 16 évesen már egyedül éltem Kecskeméten egy albérletben, magamról gondoskodtam. Persze sokat buliztam, lázadtam, de mellette végig kitűnő volt a bizonyítványom. Maximalista vagyok, de már ez is sokat változott. Már nem akarok mindenkinek megfelelni, nem vagyok hajlandó a tökéletesség látszatát mutatni, mert az úgysem létezik. Sokkal nagyobb békében vagyok önmagammal, csak boldog akarok lenni.
– De hogyan lehet az ember boldog?
Én már nem vágyom nagy karrierre, csak arra, hogy amit csinálok, azt szívvel-lélekkel végezzem és boldog legyek közben. Én hiszek abban, hogy nekem még valamit le kell tennem az asztalra. Ez lehet apró dolog is, ami számomra fontos, de későbbi cél nyilván majd a család. Szeretnék egy olyan társat, akinek majd szívesen szülnék gyereket, de ezt nem lehet mindenáron erőltetni. A társadalmi nyomás hatására családot alapítani úgy, hogy közben boldogtalan vagy, nem éri meg.
– Magányosnak érzed magad?
Nem, mert nem szenvedek szeretethiányban, azért vagyok most egyedül, mert így döntöttem. Még nem jött el az az érzés, tapasztalás, amire várok, de tudom, hogy egyszer eljön…
– Sok esetben azt látom, hogy harminc felett pánik tör a nőkre, hogy még nem szültek gyereket.
Már más világot élünk, nem lehet és nem is szabad egy nőt elítélni azért, mert 30 felett még nem szült. Ez amúgy is sokkal összetettebb kérdés. Saját magunk belső hangjára kell figyelnünk és nem az elvárásoknak megfelelni. Hiszek abban, hogy mindennek eljön az ideje.
– Az eszedre vagy a szívedre hallgatsz inkább?
Nagyon emocionális vagyok, legtöbbször a szívemre hallgatok, persze van, amikor rossz tanácsot ad. Azt mondanám, hogy ösztönösen cselekszem. Intuitív vagyok, hallgatok a belső hangomra. Ha azt érzem, hogy el kell mennem világot látni, akkor belevágok. Annyi csoda történt ott velem, amit soha nem fogok elfelejteni.
– Elmeséled?
Életem egyik legfelemelőbb élménye volt, amikor Lombok-on (sziget Bali mellett – szerk.) egy 20 méter magas csodás, dübörgő vízesés alá beálltam, és csak sikítoztam, ugráltam, nevettem, kiabáltam, mint egy gyerek. Katartikus élmény volt. Amikor először tudtam felállni a szörfdeszkára és végigsuhanni egy kisebb hullámon, ugyanilyen csoda volt számomra.
– Szabad nő vagy.
Mert azt tehetem, amit szeretnék. Nyilván vannak kötöttségek, nem utazhatok el mindig, amikor úgy kívánom, hiszen meg kell teremteni hozzá az anyagi feltételeket. Azonban ha kitűzök egy célt magam elé, akkor mindent megteszek érte.
– Mi szerepel még a bakancslistádon?
Szeretnék még visszamenni Balira és ott tölteni akár egy fél évet is. Szívesen felfedezném azt a világot, hisz annyi még a látnivaló.
– Mire vágysz?
Szeretnék többet látni a világból. Annyi gyönyörűség van ezen a Földön és olyan keveset látunk belőle. Én nem az a típus vagyok, akinek kielégítő az az élet, hogy dolgozik, edzést tart, hazamegy, majd reggel kezdődik elölről a mókuskerék. Legutóbb Indonéziában voltam. Nem tervezgettem az utat, az utolsó pillanatban foglaltam le a repülőjegyet. Úgy éreztem, hogy magam mögött kell hagynom mindent, ki kell szabadulnom ebből a világból. Nagy volt rajtam a nyomás, kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Szükségem volt erre, testileg-lelkileg feltöltött ez az utazás.
– Hogy képzeled el az életed?
Szeretnék természet közelebbi életet élni. Olyan munkát szeretnék egyszer végezni, amit a világ bármely pontjáról megtehetek. Ez a mai világban egyáltalán nem lehetetlen, egyre több ilyen lehetőség van. Mellette pedig utazhatok, megismerhetek új, eddig még ismeretlen kultúrákat, érdekes embereket. Ez mind gazdagítja a saját belső világunkat. Ez a cél lebeg most a szemem előtt.
– Hol érzed igazán jól magad?
Nyitott ember vagyok, igazából bármilyen környezetbe gyorsan beilleszkedek. Imádtam Angliában élni, az emberek mentalitása lenyűgözött, teljesen ismeretlenek mosolyogtak rám. Itt ezt ritkán tapasztalom. Ebből is látszik, hogy nem a materiális világ tesz boldoggá, nem attól leszek boldog, hogy jó pozícióban vagyok, luxus helyre megyek nyaralni, drága autóba ülhetek be… Ennél ezerszer fontosabbak az emberi kapcsolatok és a szeretet. A szeretet tényleg túlél mindent. Ezt akkor értettem meg, amikor elveszítettem anyukámat, de ettől még az érzéseim nem változtak, ugyanúgy szeretem most is.
– Mikor érzed magad sikeresnek?
Amikor hatással tudok lenni az emberekre és pozitív visszajelzést kapok. Illetve amikor érzem magamban a belső békét, boldogságot. Ezek lehetnek apró dolgok, amikor leteszek az asztalra egy kész munkát és elégedett vagyok, hogy ezt megalkottam. Amikor elhatározok valamit, és megteszek mindent, hogy elérjem, ilyen volt, amikor elutaztam Indonéziába, idén már másodszorra. És ez nem feltétlen múlik az anyagiakon, hiszen nem luxus hotelben éltem, Balira egyetlen hátizsákkal érkeztem. Ott teljesen elfelejted, hogy a hajad éppen hogyan áll, van-e rajtad smink vagy sem. Nem folyik iható víz a csapból, lehetsz szomjas, éhes, koszos, vizes, sós… de mégis boldog voltam. Megtapasztaltam az első út során, hogy egyszerűen le kell vetkőznöm a berögzött szokásaimat. Sokat változtam az utazás hatására, mert a kényelmi szempontok teljesen háttérbe szorulnak, egyszerűen végtelenül szabad lehetek ilyenkor.

Fotó: Bea