A hagyományőrzés jegyében – Vörös Laurával beszélgettünk
Minden, ami a hagyományőrzéshez hozzátartozik: kalocsai népviselet, pingálás, dalok és természetesen felszabadult tánc. Ha felkeltették az érdeklődéseteket, akkor április 30-án sétáljatok ki az Érsekkertbe, ahol hagyományőrző napot tartanak. Mindez éppen a Hagyományörző ház felszentelésének az évfordulójára esik. A programokról Vörös Laurával beszélgettem, aki a fő szervezőnek, dr. Kovács Istvánné Sztakó Évának segíti a munkáját.

Hogyan képzelitek el ezt a napot?
Délután 14 órakor kezdődik a program. Az idelátogatók megismerkedhetnek a helyi kultúrával, hogyan kell pingálni, tojást festeni, géppel és kézzel varrni, népi játékokat készíteni, játszani. Közös népdaléneklés és karikázás várja mindazokat, akik szeretnék a hangszálaikat és a lábaikat is megmozgatni.  Továbbá méz, mézeskalács, dióstekercs kóstolása, valamint apró kézműves tárgyak vásárlására lesz lehetőség a helyszínen.

„Az emberek egy része már nincs tisztában az elődök hagyományaival, már nem is érdekli őket a néptánc, a néphagyomány.”– ezt nyilatkoztad egy interjúban. Mit tanulhatnak az emberek egy ilyen programon?
Véleményem szerint egy ilyen esemény igen fontos a városunk számára, hiszen Kalocsa világszerte híres népművészetéről, hagyományőrzéséről. Ennek tudatában kötelességünk átörökítenünk mind azt a tudást, amit a még közöttünk élő idősebb generáció elsajátított, megtanult szüleitől, nagyszüleitől. Ez lehet tánc, vagy bármilyen formája a hagyományőrzésnek, de igenis oda kell figyelnünk, hogy ezek a dolgok ne vesszenek ki a köztudatból!

A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/4. számában olvashatod el.
Fotó: Folkpédia

Szerző