NőiSzerepek

Bali Edina Zsanna – Életünk abortálása

 Bár sokszor nem is tudunk róla, nap mint nap abortálunk. Mindenki érintett ebben. Nők és férfiak egyaránt. Lehet, hogy az abortuszt mélyen elítéled, ennek ellenére a saját életedből kitépsz valamit, ami addig meghatározó része volt – vagy éppen valakit, akivel…

Lélekpercek

A téli depresszió helyett, tervezz énidőt!

„Az élet ciklikus körforgás, nincsenek vesztesek, nincsenek győztesek, csak szakaszok vannak, amelyeken átmegyünk, amelyeket megtapasztalunk. Ha ezt megértjük, szabad emberek leszünk, képesek az elfogadásra. A természet folyamatosan, körkörösen ugyanazt az utat járja be. Tanuljunk Tőle.” (Paul Coelho) A természet állandó…

Egyéb

Levelek az élethez – Alice Walker: Bíborszín

Már az első oldalon a döbbenet lett úrrá rajtam. Erős, szívbe markoló kezdés után a folytatásban sem csalatkoztam. Őszinte, fájdalmas és megindító az új címmel és borítóval kiadott Bíborszín, eredeti címén Kedves Jóisten.Celie-ről szól a történet, akit igazán főhősnek hívhatunk….

Ketten, párban

Bali Edina Zsanna – AZANŐ lét

A boldogságtól repkedsz, mert megtaláltad életed szerelemét. A volt feleség szemében örök ellenség maradsz, mert szétszedted a stabilnak hitt kapcsolatát. A szerelmed mellett ott vannak a gyermekek, akikkel úgy érzed, lehetetlen megtalálni a közös hangot. Második, harmadik vagy éppen negyedik…

EgészségaLapozó

Hetente egyszer száraz vörösbort fogyaszt a magyar

A közösségi médiát használók borfogyasztási szokásai A közösségi médiát is használó magyarok hetente egyszer fogyasztanak bort, akkor is inkább a száraz vörösbort választják. A legkedveltebb a cabernet savignon, a rosé cuvee és a merlot. Borszaküzletben legalább annyian vásárolnak, mint szupermarketben,…

Egyéb

Új év, új impulzusok!

A fejlődés mindig változással jár, egy új dolog érdekében pedig gyakran le kell mondani valamiről, amit megszerettünk, de gátolja, hogy továbblépjünk valami még jobb felé.  Az online világ irányába mozdulással új utak nyílnak előttünk, ezért arra jutottunk, hogy a nyomtatott…

Bezár