Egy kellemes tavaszi délelőtt, a falu szélén álló, takaros kis ház előtt szálltam ki az autóból. Az udvar végén kis kerítés, mögötte egy járda választ el a Vajastól, azon túl pedig a repcemező sárgállik. A parton kacsák totyognak, végtelen csend vesz körül. Megnyugtatott ez a környezet, Márti kisugárzása pedig pozitívan hat rám, akármikor találkozom vele. A beszélgetés feltöltött, egészen egyszerűen impulzívan hatott rám ez a tündéri nő.
Nemrég költöztünk ide. Kalocsán tudtuk hagyni azokat az emlékeket, amelyek odakötöttek. Valószínűleg könnyebb volt meghozni a döntést úgy, hogy a lányok már kirepültek a szülői fészekből, mi pedig úgy éreztük, hogy hazahúz a szívünk, Dusnokra. Ők azt mondták, hogy ott a haza, ahol mi vagyunk. Dusnok a szülőfalunk, ahová sok szállal kötődünk, itt is élnek barátaink, és az édesanyám. Nagyon nagy baráti körünk van, szinte majdnem minden hétvégén találkozunk.
Ez a váltás mondhatni az egész életükben nagy fordulatot hozott.
Amikor kijöttünk, akkor a kalocsai munkahelyem is megszűnt, de nem estem kétségbe, tudtam, hogy úgyis feltalálom magam. A masszázst már régóta csináltam, nagyon szeretem, mert engem is feltölt éppúgy, mint a vendéget. Eddig munka mellett masszíroztam, most pedig csak ezzel foglalkozom.
Többször adódott olyan helyzet, amikor át kellett lépnie a határait és olyat kellett bevállalnia, amire régen gondolni sem mert.
Ha kellett, kimentem külföldre dolgozni, Németországban és Olaszországban is voltam. Fizikailag és lelkileg is megviselt, de éreztem, hogy nekem ezt végig kell csinálnom. Ma már pontosan tudom, hogy azért volt erre szükségem, hogy megtanuljak nemet mondani. Akkor a fix állásomat hagytam ott a külföldi „kiruccanásért”, mert úgy éreztem, hogy mennem kell. Szükségünk volt a pénzre, de nem minden áron. Ha már az egészség forog kockán, akkor nem éri meg az egész.
Mártinál a pohár mindig félig tele van, még véletlen sem engedi, hogy fordítva legyen.
Mindig energikus vagyok, ami pozitív gondolkodás nélkül lehetetlen. A nehezebb helyzetekben is meg kell találni a pozitív dolgokat. Az a típus vagyok, aki a rossz helyzeteknek is megpróbálja a jó oldalát nézni. Szerintem ezt a hozzáállást a gyermekkorból hozom, a szüleim hasonló módon szemlélték a világot. Ha elakadtunk, nem siránkoztak, hanem azon törték a fejüket, hogyan lehet továbblépni. Én is pontosan így gondolkodom. Persze nekem is vannak rossz napjaim, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam ez az érzés.

A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/5. számában olvashatjátok el.
Fotó: Kesztyűs Attila