Judit – Az altatás művésze

Mahalek Judit doktornő és Mokarrami Ali doktor úr életébe már beleshettek az Impulzív magazin olvasói, hiszen a karácsonyi magazinunk címlapján ők szerepeltek. Akkor még várandós volt Judit, azóta már nagyot nőtt a csöppség, Helena nyugodt, békés természetű, épp a testvére ellentéte, hiszen Alina teljesen felpörgeti a család minden percét. Egy orvos házaspár élete a két babával.

Mindig is orvos szerettél volna lenni vagy volt más elképzelésed is?
Az orvosi szakma, hivatás kiskoromtól az álmaim között szerepelt. Tudtam, hogy elérése kifejezetten nehéz, rengeteg lemondással járhat, ezért mindig talonban tartottam valami más szakmát is, hátha azt könnyebben tudom teljesíteni (mikrobiológus, gyógyszerész).

Volt már lehetőséged együtt operálni a férjeddel? Ha igen, milyen volt? Ha nem, szeretnél majd egyszer együtt dolgozni vele?
Voltunk már egy műtőben, de akkor még másod éves medica voltam. Aki ismeri a férjemet, az tudja, hogy munkatempója kifejezetten gyors, de aprólékos, így az akkori tudásommal nehezen fogtam csak föl, éppen hol járunk, mit csinálunk. Aneszteziológusként nem „dolgoztunk” még közös betegen, de nagyon várom már.

Milyen az élet két picivel? Milyenek a mindennapjaitok?
Hú, kemény megpróbáltatás ez minden kezdő szülő számára. Nagyszülői segítségnyújtás nélkül nehezen menne gördülékenyen. Alapvetően azonban minden pillanata érték és örömforrás.

Szilvi – Sportosan az élet

A magazinban hónapról hónapra olvashatjuk a cikkeit, melyek abban adnak támpontot, hogy egy-egy betegség, sérülés esetén a gyógytorna, hogyan tud javítani a kellemetlen állapoton. Szilvi gyógytornászként dolgozik a kórházban, de vajon az ő életlében a sport hol helyezkedik el? Mit csinál, amikor végre nincs semmi dolga? Máris megtudhatjuk tőle!

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy elkötelezett hírnöke és egyben tanítója legyél a mozgásnak, test-kultúrának?
Egyértelmű volt számomra, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, de nem tudtam, mi legyek. Középiskola végén döntöttem a gyógytorna mellett, úgy, hogy akkor még ez a szakma rejtély volt, miről is szól. Főiskola első évében jöttem rá, és akkor szerettem bele teljesen.

Dolgoztál külföldön is egészségügyben tőlünk nyugatabbra, hogy látod, a magyar rendszerben jelenleg milyen szerepet tölt be a gyógytorna az ottanihoz képest?
Rövid ideig volt szerencsém külföldön is dolgozni, az alatt az idő alatt, amíg kint voltam, ugyanazt tapasztaltam, és a kint élő kollégáktól is ugyanazt hallottam vissza, hogy a gyógytorna szerepe hasonló, mint nálunk, csak kevesebb adminisztrációval jár, így több idő jut a betegekre. De fontos szerepet játszik a rehabilitációban, mint itthon.

A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/5. számában olvashatjátok el.
Fotó: Kesztyűs Attila

Szerző