A Szegedi Dóm varázsa, a tér fantasztikus akusztikája, szuper szereposztás, fülbemászó dallamok, melyekre látványos koreográfiák születtek, mesés díszlet… mindez „egy sikerre ítélt” produkcióról, az Apáca Showról szól! A világsikerű musicalt a Broadway és a West End színpadán már 2006 óta játsszák, azóta pedig már több országban is bemutatták. Ebből a sorból hazánk sem hiányozhat! A szuperprodukciót nálunk, a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatta először a közönség.

Gondolom, mindenki emlékszik Whoopi Goldberg felejthetetlen alakítására az Apáca show című filmből, amiből aztán musical is született. A darabban két fantasztikus hangú, tehetséges színésznő – Peller Anna és Sári Évi – diktált őrületes tempót, hangjuktól felpezsdült az egész Dóm tér. Mellettük még számos elismert színész erősítette a gárdát: Feke Pál, Alföldi Róbert, Vágó Zsuzsi és Csonka András is.
A szigorú, fanyar humorú zárdafőnöknőt pedig Molnár Piroska és Janza Kata alakítja. Janza művésznővel a dóm árnyékában ültünk le beszélgetni arról a szerepről, aminek a megformálása igazi kihívás volt számára.

– Lehet azt mondani, hogy tőled szokatlan karaktert láthatunk a színpadon?
– Ez így igaz! Nyilván játszottam már egészen szélsőséges figurákat, ha csak az Elisabethre gondolunk. Hogyan tudtam beleélni magam egy szabadságát elvesztő császárné életébe? Természetesen sokat olvastam Szisziről, megnéztem a róla szóló dokumentumfilmeket, anyagokat, elmentem a kastélyába. De ott volt 22 évem, hogy felkészüljek rá! Az utóbbi időben mindig drámai hősnőket alakítottam, akik küzdenek a céljukért. Ez a szerep viszont teljesen más.
– Fel tudsz idézni olyan, apácákkal kapcsolatos emlékeket, melyek segítenek a karakter megformálásában?
– Igazából apácák közt csupán egyszer voltam életemben. Még tinédzser koromban a Szent István Bazilika kórusával kimentünk egy nyugat-európiai körútra. Ez akkoriban óriási szó volt. Jártunk Olaszországban is, még a városka nevére is pontosan emlékszem – Rovigoban laktunk, méghozzá apácák között. Olyan aranyosak voltak, mindig boldogan köszöntek: „Buona sera, Catarina! Buona sera!” Jó emlékeket őrzök róluk. Vidámak, nyitottak voltak, nem éreztem, hogy egy elvont, zárt közösség tagjai lennének. Ez az egyetlen személyes élményem az apácákkal.
– Milyen álarcot kellett magadra öltened?
– Itt tulajdonképpen rettenetesen fegyelmezettnek kell lennem és végtelenül bölcsnek. Azt kérte tőlem a rendezőnk Szente Vajk, hogy egyszerűen bízzak a saját személyiségem erejében, és gondolatokat közöljek.  Színésznőként eddig ilyen feladatot még nem kaptam, éppen ezért meg kellett vele küzdenem. Hatalmas szívvel, vasszigorral, határozottan kell elmondanom mindazt, ami a szövegkönyvben van, anélkül, hogy túl sokat agyalnék rajta.

– Könnyebben el tudlak képzelni Deloris szerepében…
– Amikor megláttam a casting felhívást, egyből felfigyeltem arra, hogy a karaktereket szigorúan korhatárokhoz kötötték. Emlékszem, hogy álltam a hirdető fal előtt, és kissé szomorú lettem. Pont azokat a szerepeket néztem ki, amikről én már lecsúsztam. Gondoltam is magamban: „Hát Katuska, ez a vonat már elment!” (nevet). Ha azt nézem, milyen az én valódi habitusom, akkor biztosan Deloris szerepe áll közel hozzám és nem a zárdafőnöknő karaktere. De ez a szép ebben a szakmában, hogy olyan személyeket is hitelesen kell alakítanunk, akik természetükben tőlünk távol állnak.
– Akkor még el sem képzelted magad az zárdafőnöknő szerepében?
– Eszembe se jutott, hogy – a jelenlegi korommal – pont Molnár Piroskának, az általam imádott példaképemnek lehetek a váltója. Ez még véletlenül sem fordult meg a fejemben, így el sem mentem a castingra. Később viszont felkértek, hogy legyek én a zárdafőnöknő az Apáca Showban. Végtelenül boldog voltam. És most már úgy gondolom, hogy nem baj, ha néha egy ilyen „kemény dióval” találom magamat szemben, hiszen azt is fel lehet törni. Ezt a szerepet nem adta könnyen az élet, de abban bíztam, hogy az utolsó pillanatban – a rendező és a koreográfus segítségével – a karaktert saját magamra tudom formálni. Én egyébként is az utolsó másodpercre szoktam elkészülni, addig csak figyelek és ízlelem a szerepet. Már-már úgy tűnhet, hogy baj lesz, de amikor felgördül a függöny, addigra a lelkemben is megszületik a mű.
– A darabot Szente Vajk rendezte, ez az első közös munkátok.
– Már a kezdés elképesztő volt. Nagy meglepetésként ért bennünket, amikor az első próbán kiderült, hogy felkészült belőlünk – az összes darabot megnézte, amiben szerepeltünk. Kíváncsi volt ránk, és szerette volna pontosan tudni, hogy kik fognak szerepelni a darabjában. Ez igazán tiszteletreméltó. Bevallom, hogy az elején megdöbbentett minket, ahogy tűpontosan tudta, mit akar látni a színpadon. Furcsa volt, mert a rendezők általában úgy dolgoznak, hogy a próbák közben alakulgatnak a dolgok. Nyilván ő is merített a mi személyiségünkből, de tudta, mit szeretne kihozni belőlünk. Az egész próbafolyamat is egy előre megtervezett rendszer szerint alakult. Sokszor bele szoktunk esni abba a hibába, hogy elfolyik a próba, és nem a kiírás szerint haladunk. Vajknál sosem fordult elő ilyen. Mindig mondta, hogy mára ez volt a terv, és ezt teljesítettük is, mi pedig tapsoltunk. Ő úgy tud kritikát megfogalmazni rólunk, illetve az egész musical-színjátszásról, hogy közben abszolút felkészült – ismeri a darabokat és a szereplőket is. Tehetséges rendező, boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatunk.

– Fontos volt számodra, hogy Molnár Piroska hogyan formálja meg a karaktert?
– Az elején elkövettem azt a hibát, hogy semmi mást nem csináltam, csak figyeltem Molnár Piroskát. Rövid idő alatt rájöttem, hogy is lehetne ugyanúgy alakítani a szerepet Piroska tapasztalataival, hanghordozásával. Azonban meg kellett találnom azt a bölcsességet, ami a jelenlegi Janza Katából jön.
– Hogyan sikerült?
– A próbafolyamat feléig rosszul éreztem magam, mert a saját kis harcaimat vívtam. Aztán egyszer csak azt mondtam: jó, nincsen semmi baj, el kell indulnom a saját utamon! A rendezőnk pedig segített megtalálni a helyes irányt. Elhittem neki, hogy bíznom kell magamban és abban, hogy nem véletlenül én kaptam ezt a szerepet.
– Egy színész az igazi visszajelzést a közönségtől várja. Milyen impulzusokat kaptál?
– A főpróbán még nem ültek nézők a színpadon, így a visszajelzés élesben jött a közönségtől. Na, én ott nyugodtam meg teljesen. Tényleg velem együtt lélegzett az egész nézőtér. Izgultam persze, de erre szerintem szükségem van, belőlem még többet hoz ki. Egy ilyen nagy színpadon – pláne itt a Dóm téren –, annyi mindenre kell figyelni: a hatalmas díszletelemekre, a karmesterre, akit nem biztos, hogy mindig jól fogok látni a kivetítőn, a tárgyakra a színpadon és természetesen a partneremre, akivel meg kell találni a közös rezgést… Szóval összetett a feladat, éppen ezért sosem lehet hátradőlni. Ugyanolyan izgatott vagyok minden egyes előadás előtt, mintha egyszeri és megismételhetetlen alkalom lenne. A nézők mindig mások, mindenki a maximumot szeretné látni, ezért nem lehet hibázni.
– A színpad mögött a dóm tornyai emelkednek a magasba… az egész tér légköre még különlegesebbé teszi a darabot.
–  Amikor az Elisabeth című musicalt állítottuk itt színpadra, mindig azt éreztük, hogy az égiek velünk vannak… ez a fenséges tér, a dóm a két magasba szökő tornyával, ahogy ott áll büszkén és a csillagos égbolt… Nem véletlenül meséljük azóta is, hogy szerencsés csillagzat alatt született az Elizabeth – itt kellett létrejönnie. Az Apáca Show-nál is épp ugyanezt éreztem! Pótolhatatlan élménnyel gazdagodtam idén is Szegeden.

Szente Vajk rendező megálmodta, a profi stáb pedig a színpadra varázsolta az Apáca Show c. musicalt, amit 2021-ben a Szegedi Szabadtérin újból meg lehet csodálni.

Fotó: Kesztyűs Attila