Címke

orvos

Történetek

Dr. Marsovszky László – Szeretnék nyitott, a lehetőségekkel élő, betegközpontú orvos maradni

Az orvoslást, mint életpályát, és a szemészet szakterületének gyakorlását családomban generációkra visszamenőleg többen is választották – olvashatjuk dr. Marsovszky László szemész főorvos honlapján, emléket állítva felmenőinek, köztük nagyapjának, id. dr. Marsovszky Lászlónak, Kalocsa emblematikus gyógyítójának. A családi hagyományt továbbvivő unoka…

Történetek

Dr. Vadász Mária – Nem azért élek, hogy túléljek!

Határozott kézfogás – ez az első dolog, ami eszembe jut dr. Vadász Máriáról, a kalocsai kórház 2015-ben nyugdíjba vonult, ám annál aktívabb alkotói életet élő igazgatójáról. Volt rádiós riporterként számtalanszor találkoztam vele, ezért jutalomfeladatnak éltem meg, amikor az Impulzív főszerkesztője…

Történetek

„A menhelyről örökbe fogadott kutyám tökéletes futótársam lett” – beszélgetés Dr. Szakál Szabolcs állatorvossal

A rendelés végére érkeztem az állatklinikára, ahol Dr. Szakál Szabolcs állatorvos, éppen egy műtét utolsó mozzanatait végezte. Egy szusszanásnyi időt sem engedve magának, a műtét történéseit hátrahagyva, már kísért is az emeleti dolgozószobájába, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Az állatorvosi hivatás felemelő,…

Történetek

Dr. Wéber Éva gyermekorvos – Mindenkiben a legjobbat keresem

Nemrég Kalocsa emblematikus gyermekorvosával, Dr. Horváth Györgyivel beszélgettünk életről, pályáról, hivatásról, gyerekekről. Most Dunapataj, Harta, Dunatetétlen és Solt „Éva nénijével” ismerkedhetsz meg közelebbről, aki a kalocsai kórházban kezdte gyermekgyógyászi pályáját egy – ahogy ő fogalmazott – „nagyszerű csapatban”, majd a…

Bezár