„Mi az érzelmi intelligencia? Az, hogy nem leszek azonnal depressziós önmagamtól. Képes vagyok szemügyre venni magam és az engem körül vevő világot, és a mások szemével is képes vagyok látni, nem csak a sajátommal.”Vekerdy Tamás
Az érzelmi intelligencia, azaz EQ nem más, mint az a képesség, mellyel saját és embertársaink érzelmeit felismerjük, megértjük és kezeljük. Ez tulajdonképpen a környezeti ingerekre adott érzelmi válasz. Nagy Erzsébet közgazdász és coach szerint az EQ az átjárás az értelem és az érzelem között, kommunikáció az agyunk racionális és érzelmi központjai között.
Tekintettel arra, hogy mindannyian érzelmi lények vagyunk, az érzelmeink határoznak meg bennünket. Manapság azonban ezt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Azonban bármennyire is tagadjuk az érzelmek fontosságát, mégis életünk minden percében azok irányítanak bennünket. Érzelmi intelligencia szintünk kihat a kapcsolatainkra, a stresszel szembeni magatartásunkra és a karrierünkre is. A testünkkel törődünk, próbáljuk karbantartani azt. Ugyanez azonban nem mondható el a lelkünkről is, pedig az érzelmi intelligenciánk fejlesztésével sokkal sikeresebbek lehetünk úgy a magánéletünkben, mint a munkánkban. Az EQ szülőatyja Daniel Goleman rámutatott arra, hogy megfelelő IQ-val bárki lehet jó szakember, vagy vezető, viszont ahhoz, hogy ennél feljebb jusson, szüksége van önbizalomra, empátiára, valamint kapcsolattartási képességre is. Az EQ tehát ugyanúgy a siker kulcsa, mint az IQ. Az Egyesült Államokban ma már mint készségfejlesztő tantárgyat oktatják. Felismerték, hogy általános műveltségünk ugyanolyan fontos része az, mint az olvasás, vagy a matematika.
Amikor egy kisgyermek megszületik, még nem rendelkezik azokkal a képességekkel, melyekkel az érzelmeivel bánni tudna. Ennek biológiai oka, hogy a magasabb rendű agy újszülött korban még fejletlen, az itt lévő agysejtek között még kevés kapcsolat alakult ki. Viszont az agy középső halántéklebenyében elhelyezkedő amygdala, ami az érzelmi agy egyik fő irányítója, már a születéskor teljesen kialakult és már az agykéreg bevonása nélkül is képes érzelmi reakciók kiváltására. Az érzelmi viharokat a gyermek tehát még nem képes csillapítani, ehhez segítségre van szüksége. Nekünk, felnőtteknek – akár szülőként, akár pedagógusként – kell őket megtanítanunk arra, hogy rendelkezzenek ezekkel a képességekkel. Ez egy hosszú és sok gyakorlást igénylő feladat. Ha gyermekkorban segítünk feldolgozni a gyakran heves érzéseket – mint düh, frusztráció, szorongás – akkor később a magasabb rendű agy „megtanul” hatékonyan közbelépni és szorongásellenes vegyületek felszabadításával biztosítani az érzelmi egyensúlyt. Fontos tehát, hogy a gyermek ilyenfajta reakcióit kiváltó érzéseket, érzelmek felismerjük és elfogadjuk. De vajon hogyan taníthatunk valamit, amivel mi magunk sem rendelkezünk? A gyermek az általunk mutatott minta alapján fogja elsajátítani az érzelmekkel való bánás képességét. Mielőtt ítélkeznénk a hisztis és dacos kisgyermek, vagy a lázadó, szemtelen kamasz felett, nézzünk őszintén magunkba és mérjük fel, hogy mi vajon hol tartunk e téren? Elsősorban tehát saját magunkkal kell kezdenünk a munkát.
…
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/11. számában olvashatjátok el.
