Reflexológia, fitoterápia és aromaterápia, három gyógymód, melyek együttes használata beindítja a gyógyító folyamatokat a testben. Berta-Somogyi Gabriella jó pár évvel ezelőtt kezdett el ezzel foglalkozni, mert szeretne segíteni azoknak az embereknek, akik az alternatív gyógymódokban hisznek.

Egy húzós hét után, péntek reggel érkeztem hozzá, hogy elmesélje, sőt meg is mutassa, milyen egy kezelés, így megtapasztalhattam, milyen hatása van a három gyógymódnak. Egy kis szobába invitált, ahol halk relaxációs zene szólt és kellemes illatot szippanthattam be. A sarokban mécses pislákolt…
– Az illóolajok az idegrendszerre hatnak. Ezért van az, hogy azok jó vagy rossz érzést váltanak ki belőlünk. Az is érdekes, hogy sokáig tudjuk magunkban megőrizni őket. Biztosan mindenki emlékszik a nagymamája legjobb sütijének az illatára… Ezek örökre belénk ivódnak.

Gabriella olyan családban nőtt fel, ahol a gyógynövények a mindennapok részei voltak.
– Gyermekkoromban azt láttam, hogy a nagymamám előszeretettel használta a gyógynövényeket, és a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy csodákat lehet tenni velük. Az első gyógynövényekkel kapcsolatos élményem a körömvirághoz fűződik. Egyszer csúnyán megégettem a kezem és körömvirággal kenegettem, semmi mást nem használtam. Nagyon bevált, hatásos volt, azóta pedig nem hiányozhat ez a növény a házi gyógypatikámból.

A gyermekei születése után kezdte el tanulni azt, ami mindig érdekelte.
– Kertészmérnöki szakon végeztem, már akkor szerettem a növényeket, a gyógynövények pedig különösen érdekeltek. A természetgyógyászat és az alternatív kezelések közel álltak hozzám. Világéletemben érdekelt, hogy a gyógyszerek mellett, milyen természetes gyógymódok vannak. Miután megszülettek a gyermekeim, elkezdtem ezzel foglalkozni. Először a fitoterápiát ismertem meg, majd felhívták a figyelmem, hogy érdemes a reflexológiával is foglalkozni, mert a kettő jól kiegészíti egymást.

Fitoterápiával és aromaterápiával egészíti ki a kezeléseit.
– A gyógynövényekkel való gyógyítást nevezzük fitoterápiának, ezen belül van az aromaterápia, melynek során az illóolajok jótékony hatását használjuk fel a gyógyításhoz. Ez egy komplex dolog, egymás hatását erősítik egy kezelés során. Reflexológiával indítom a terápiát, majd általában 4-5 alkalom után kezdem el a gyógyteákat adni és megnézzük, hogyan hatnak egymásra. Mellette természetesen az illóolajokat is használom, melyek ugyancsak pozitív hatással vannak az emberi szervezetre.

Két szakember tudásában bízva próbál ki újabb teakeverékeket.
– Maria Treben és a bükki füves ember volt rám nagy hatással. Gyuri bácsi összes előadásán voltam, a könyveit mindig fellapozom, amikor egy új teakeveréket találok ki. Rendszeresen olvasom más szakemberek könyveit is, mert ez a munka megköveteli, hogy napi szinten foglalkozzunk vele. Nagyon érdekelt, hogy milyen teakeverékeket tudok kitalálni saját magam egy-egy probléma gyógyítására. Először én tesztelem az új teát és csak az után kóstoltatom meg a családommal. Ők már hozzászoktak, hogy a gyógyteák az életünk részei. Reggel az az első, hogy bekapcsolom a vízforralót és teát iszunk.

Miközben a finom, nyugtató hatású teakeveréket kortyolgattam, melybe … tett, az iránt érdeklődtem, hogy mitől lesznek egyre népszerűbbek az alternatív gyógymódok.
– Azt tapasztalom, hogy az emberek egészségtudatosabbak kezdenek lenni, hat rájuk a körülöttük lévők hozzáállása és kezdenek jobban odafigyelni a szervezetük jelzéseire. Divat lett a bio, éppen ezért egyre több embert érdekelnek az alternatív gyógymódok is. Sokan döntenek a természetes terápiák mellett, szívesen kipróbálják a reflexológiát és a fitoterápiát is. Saját bőrükön tapasztalják meg, hogy egy-egy gyógyszer mellékhatásával, sokkal több kárt okoznak, mint gondolták. Természetesen vitathatatlan, hogy vannak olyan esetek, amikor csakis a gyógyszer segíthet.

A táplálkozásban a tudatosságon van a hangsúly.
– Azt látom, hogy alapvetően elszakadtunk a természettől. Nem szokás a kertben gyümölcsöt, zöldséget termeszteni. Nekem fontos a természet közelsége, imádok kiszaladni a kertbe, leszakítani egy paradicsomot és frissen megenni. „Az ételünk az életünk!” – amit megeszünk, azok vagyunk, ezt nem szabad elfelejteni.

Érdemes türelmesnek lenni a gyógyulás érdekében!
– Sokan gyors gyógyulást szeretnének, mindenre csak bekapni egy pirulát, hogy máris jobban érezzék magukat. A természetes gyógymódok nem így működnek, a gyógynövények hosszabb idő alatt fejtik ki a hatásukat, éppen ezért hatékonyabbak. A páciensek figyelmét mindig felhívom, hogy a teát rendszeresen kell inni ahhoz, hogy beinduljon a gyógyító folyamat és jobban érezzük magunkat.

Gabi páciensei többségében különböző problémákkal küzdő nők.
– Főként emésztőszervi, nőgyógyászati és mozgásszervi problémákkal érkeznek hozzám. Ezek nem betegségek, mert nem erősítjük a betegségtudatot, hanem problémák, melyeket kezelünk és törekszünk a szervezet mérlegét egyensúlyba hozni.

Egy kellemes, illóolajos lábfürdő után, a masszázs teljesen ellazított. Egy-két pont érzékeny volt, melynek az okát gyorsan kiderítettük és Gabi tanácsokkal látott el.
– A talpon hetvenezer idegvégződés van, a masszázs során ezeket a pontokat stimuláljuk és így indítjuk be a gyógyító folyamatokat. Valamennyi szervrendszer pontját átmasszírozom és így alakul ki egy teljes kép a szervezetről. A talpon sokszor előbb jelentkezik a gond, mint ahogy mi megérezzük. Volt már olyan, hogy egy páciensemet megkérdeztem: „Mostanában nem szokott kaparni a torkod?” Egyből rávágta: „Nem, dehogy!” Aztán két nap múlva hívott, hogy fáj a torka. Vannak tipikus jelek, melyek rögtön, előre mutatják a problémát. A masszázzsal nem tudunk ártani. Reflexológiával egy szerv alul illetve túlműködése esetén egyensúlyt tudunk beállítani. A talpmasszázs nagyon jó idegnyugtató hatású, nálam sokan elalszanak a kezelés közben, mert kikapcsolja őket és sikerül ellazulniuk.

A gyógyulás a cél!
– Sokan úgy érkeznek hozzám, hogy már rengeteg orvosnál jártak, beszedtek sokféle gyógyszert, de azok nem használtak, ugyanúgy nem érzik jól magukat. Szerintem az alternatív gyógyászatnak éppen akkor van létjogosultsága, amikor már az orvostudomány nem tud kézenfekvő magyarázatot adni. Vannak olyan tünetek, melyeket nem lehet gyógyszerrel kezelni, mert idegrendszeri, lelki okokra vezetnek vissza, amiket a mai orvostudomány nem feltétlen vesz tudomásul. A test, a lélek és a szellem egy egészet alkot, nem válnak el egymástól. Ha a lélek meggyógyul, a testi tünetek is elmúlnak, és ez oda-vissza működik. Azt veszem észre, hogy egyre több orvos nyitott arra, hogy a természetes gyógymódokat is bevonja a terápiába. Ez egy nagy előrelépés, hiszen mi egy oldalon állunk, mind a kettőnknek az a fő célja, hogy meggyógyítsuk a pácienst.

Nem mástól kell várnunk a gyógyulást! Az elhatározás és az e mellett való kitartás az elsődleges
Ha fejben nem dönti el, hogy meg szeretne meggyógyulni, akkor nem fog sikerülni. Nem tőlem lesz egészséges, én csak segítek ráterelni a megfelelő útra. Olyan ingereket adok a reflexológia során a szervezetének, melyek hatására beindulnak az öngyógyító folyamatok. Én akkor tudok segíteni a hozzám érkező embereknek, ha energetikailag magasabban szinten vagyok. A kezelés során, nem veszem át a páciens problémáját, azaz nem kezdem el sajnálni, mert akkor engem is beszippant a történet, a lelkemre hat és nem tudok neki pozitív energiákat adni. Azt gondolom, hogy akinek segítségre van szüksége, nem azt várja, hogy sajnáljuk, hanem megoldási lehetőségeket adjunk, melyek segíthetnek az egyensúlya visszaállításában.
Ellazított a masszázs… Bevallom, csak azért nem aludtam el, mert közben kérdezgettem Gabit, hogy még több érdekességet szívjak magamba, s azokat tovább tudjam az Impulzív Olvasóknak.

Szerző